K. Gy. Cs.: SCEPUSIA, SPIS, ZIPS, SPISZ

Ugyanazt jelenti mind a négy szó, annyit tesz latinul, szlovákul, németül és lengyelül, hogy Szepesség. Egy történeti táj neve, amely manapság talán csak magyar fül számára cseng kevéssé otthonosan, inkább múltbelinek vélhetik, mint mainak. Szlovákiában (ahol a nagyobb része fekszik) vagy Lengyelországban (ahol a kisebb része található) korántsem számít ismeretlennek. Határvidék volt mindig, így megtörtént, hogy összeütközések forrása lett, sőt európai jelentőségű ügyben szintén játszott szerepet, amikor 1770-ben Mária Terézia megszállta a Lengyelországnak elzálogosított szepesi városokat, Katalin cárnőnek és Nagy Frigyesnek Lengyelország első felosztásához szolgáltatott ürügyet.
A Szepességben élők mindig fontosnak tartották a történeti emlékezetet, kevés olyan megyéje volt a régi Magyarországnak, amelyik hozzá foghatóan gazdag helytörténeti irodalommal bírt. Egy 1895-ben Lőcsén kiadott bibliográfia 110 oldalon sorolta föl a Szepességről szóló műveket.
Németföldről érkezett lakóinak, a cipszereknek nem volt közömbös a múlt, megbecsülték és ápolták a hagyományokat, számon tartották az ősök cselekedeteit. A múlt század végén figyelemre méltó anyagot gyűjtöttek össze a Szepes vármegyei Történeti Társulat évkönyveiben. Az összetartozást ápolták a szülőföldtől távol is, az 1877-ben Budapesten alapított Szepesi Egyesület évtizedeken keresztül működött, könyveket adott ki, számon tartotta a szepesieket. Állítólag még századunk hetvenes éveiben is összejártak találkozni a Gellért Szállóban.
A cipszer hagyomány sajátos színt jelent történelmi örökségünkben. A szepesi német népcsoport egy része úgy lett magyarrá – ez a folyamat a múlt század közepén kezdődött -, hogy hűséges maradt az ősökhöz. Sokszor még magyar névvel is büszkén vállalják származásukat, mint A. G. barátom, aki a legutóbbi népszámláláskor cipszerként íratta be magát a nemzetiség rovatba.

[Forrás: Európai utas 1992/1 (6.) A cikk az Elfelejtett tájak, elfelejtett népek fejléc alatt jelent meg. A szepességieknek ma is él Budapesten szervezete. A régió Schengen miatt „közelebb került”.]

A Szepesség térképe Nedec várában


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu