Trianoni karcolások

A trianoni döntés okozta nagy sebek közismertek. Húsz évig minden iskolásgyermeknek fejébe verték Magyarországon, hogy milyen nagy területet, hány embert, mekkora értékeket vettek el tőlünk. Mivel a győztesek is sejtették, hogy hamar munka ritkán jó, a részletek felülvizsgálatára adtak némi lehetőséget. Az új határ meghúzásával kapcsolatos sérelmeinket kis részben orvosolták is. Nemcsak a magyar határt húzták meg szakszerűtlenül, hanem másutt is követtek el durva hibákat. A Prágai Magyar Hírlap (PMH) 1923. november 13-án beszámol a técsőieknek a Cseh-Szlovák és Román határ meghúzása miatti keservéről. A település küldöttsége Prágába utazott, Beneš külügyminisztert akarta rávenni, hogy minden tekintélyét vesse latba, hogy Técső határát Romániától Cseh-Szlovákiához csatolják.

A küldöttség felkereste a PMH szerkesztőségét is, ahol az egyik kiküldött Tiborc panaszának modern változatát mondta el az újságíróknak:

„Úgy bizony, tekintetes Uram . . . reggel három órától kilenc óráig várunk a sorompónyitásra . . . esti 10-ig dolgoznánk, de 5 órakor lezárják … a kislányom az ebédet nem hozhatja át . . . mert nálam az igazolvány … a koldus Alexa kapott egy pofont, mert nem hozott 80 lejért passaportut Szigetről, 30 kilométerről, hogy átjöhessél oda, ahol régen koldult … a szegény tulatiszaiaknak télben kiadogattunk munkára előre, hogy éhen ne vesszenek, krumplit, tengerit lisztet s most nem engedik át dolgozni… a hutáról az édes anya szalad beteg gyermekével az orvoshoz, csak fél kilométer már a város, de fél perccel késik, a sorompó lezárul s mehet Szatmárra vele. 70 kilométerre . . . a szegény öt gyermekes anya, ki özvegy is, hajtaná malackáját a 200 méterre levő városba, hogy didergő gyermekeire ruhát vegyen annak árán … de két vámhivatalon át nem lehet, így hajthatja 30 kilométerre Szigetre … a fölserdült leány kiönti a hídon a vámhivatal előtt a „borkút”-it, melyet 1000 évig mindenki ingyen hozott, de most vámköteles s igy nem enyhítheti vele hörgő mellű, nehéz beteg édes anyja szenvedéseit . . . marháinkat nem hajthatjuk át a saját tulajdonainkra legeltetni, míg idegeneknek, jövevényeknek korlátlanul szabad mienkén bárhol legeltetni . . . saját földünkről egy darab építőkövet vagy fát nem szabad áthoznunk … a técsői s vidéki ruszin nép mintegy 50.000 ember Ferencvölgy, Remete, Kistécső, Bustyaháza, Ujbárd, Vajnag, Úrmező, Talaborfalva, Dulfalva, Bedő, Gánya, Neresznice lakossága el van zárva a keresettől . . . 20.000 hold földünkön jobb időkben favágással, úsztatással, napszámmal, feles munkával, bérlettel a lakosságnak több mint a fele kereste kenyerét, ma ez megszűnt . . . s a lelki kínzás … a megszégyenítés, a legyalázás, tekintetes Uram! . . . rettenetes! a zsebeinket szüntelenül kotorásszák, mintha zsiványok, tolvajok volnánk … a sok igazolvány, marhalevél, pasaporta, terményigazolvány s isten tudná mifélék . . . községi közlegelőnk legjavát a román agrárbizottság elvette s elajándékozta … a megmaradt közlegelőnkre, ahol 600 darab marhát kitarthatnánk, egyet sem hajthatunk . . . magán- és községi erdeinket tolvajok, bitangok szüntelen lopkodják, pusztítják, magunk csak pénzért kaphatunk fát, de épületfát igy sem … az országút mellett levő tulajdonainkat, ha csak az az egy darab is van, kisajátítják telkeknek, bizonyosan valahonnan Romániából telepítenek oda idegeneket . . . kereskedelmünk, forgalmunk tönkre megy . . . földjeinket nem művelhetjük, gyümölcsöseinket nem gondozhatjuk, minden, minden veszendőbe megy és közprédának van kitéve…”

A trianoni nagy seb mellett ez lehet, hogy csak egy kis karcolásnak számít. De több tízezer embernek, magyarnak, ruszinnak a mindennapjait tette tönkre, a megélhetésük lett lehetetlenné. Az egész testen kis karcolás, az érintetnek akár halálos sérülés.

A técsői küldöttséget fogadta az akkori belügyminiszter. Beneš maga helyett egy miniszteri című beosztottjára bízta az ügyet. Szép szavakat, jó szándékot, megértést kaptak. Sok azonban nem történt. 1924 áprilisában Korláth Endre nemzetgyűlési képviselőnek parlamenti beszédében ki kellett térnie a técsőiek lehetetlen helyzetére.

Ezután técsői küldöttségek sora utazott Prágába, és a térség képviselői is felszínen tartották az ügyet. 1924 augusztusában jutottak el oda, hogy román-csehszlovák vegyesbizottságot terveztek létrehozni. (Nem tudsz megoldani valamit? Hozz létre egy bizottságot.) A bizottság létre is jött, valamikor 1925-ben. A probléma a kisantant két országát állította egymással szembe, s Prágának fontosabb volt a románokkal való jó kapcsolat, mint a Técső környékiek sorsa.

Egry Ferenc szenátor 1924 novemberében így füstölgött Técső ügyben: „Hogy minő nagy súlya van a Benes úr befolyásának például Romániára nézve, annak kiáltó és jellemző tünete az, hogy nem bírja megakadályozni Técső község sérelmét, mely abból áll, hogy e község kisgazdáinak a románok által holdanként 25 koronáért elvett földjét visszaadassa, vagy méltányos úton kártalanítsa őket.”

E felszólalásban már a határrendezés szó nem is szerepel. Fél évvel később az Új Közlöny március 28-ai száma egy sajátos megoldást ismertetett. „A románok a földreformra és az alkotmánytörvényre hivatkoztak. Az alkotmánytörvény szerint Romániában csak román állampolgárnak lehet földje, a földreform törvénye szerint pedig mindenkinek, aki 1918-tól 1921-ig az ország területén kívül volt, birtoka igénybe vehető. (Ezen a címen rabolták el rengeteg magyar birtokosoknak a földjét.) Hosszas helyszíni tárgyalás után megállapodás történt, hogy ezeket a lefoglalt földeket 10—15 évre visszaadják eddigi tulajdonosaiknak, illetve ennyi időre mentesítik a lefoglalás alól.”

Eddig jutottam a kutakodásban, a továbbiakban az olvasókhoz fordulok, ha valaki tudja, mi lett ennek a történetnek a vége, írja meg az info@chartaxxi.eu email címre.

Egy kiegészítést még kell tennem. Mit öntött ki a fölserdült leány a vámhivatalnál? „Borkút”-it. Talán az idézőjelek sajátos használata miatt, nem jöttem rá, hogy  miről van szó. Borkút község (ma Borcut, Románia) nevével ellentétben nem boráról, hanem borvizéről híres. Érdekesség, hogy a falu patakját Bor pataknak hívják. Szép fekvésű, kedves faluról van szó, a kiemelt kép kis ízelítőt ad. Ha már így elénk került, nem akarja valaki szívébe fogadni?

Surján László

 


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu