Mit üzen idén karácsonyra a határokon kívül élő magyaroknak?

Magyar szót kívánok nekik minden mennyiségben a médiatérben. Hogy az anyanyelvükön megformált üzenet ne csak családi körben vegye őket körül, ne csak a tananyagot hozza közelebb hozzájuk minden tanteremben és egyetemi katedrán, s ne csak a kultúrát éltesse a jelenlétükben minden magyar színpadon és koncertpódiumon, hanem legyen ott a magyar szó az elérhető közelségükben minden kommunikációs platformon. Magyar újságok papírjára nyomtatva, magyar hírportálok anyagait telefonok és monitorok képernyőjére vetítve, magyar rádiók és televíziók minden frekvenciáján szabadon közlekedve. Magyar mondatok karácsonyát kívánom hát az írott és az elektronikus sajtó minden platformján Székelyudvarhelyen és Kolozsvárt, Nagyváradon és Szabadkán, Dunaszerdahelyen és Kassán, Beregszászon és Ungváron, Lendván és Eszéken.

És azt kívánom, hogy ezek a magyar mondatok a magyar újságírók emberi találékonyságát dicsérjék, ne pedig a mesterséges intelligencia tanulékonyságáról tanúskodjanak. Mert korunk magyar és nem magyar nyelvű médiáját egyaránt ez a kihívás érinti a legsúlyosabban. Hogy a szépen megformált gondolat, a pontosan kigyűjtött adat, a látványosan megrajzolt infógrafika nem mindig az ember műve már. Hanem egy olyan intelligens, de minden emberi érzést nélkülöző termék, amely a tökéletességével tüntet, de hideg, mint a kő. Miközben persze kettőn áll a vásár. Fontos, hogy az újságíró se csak a könnyebbik végén fogja meg munkát. A mesterséges intelligencia segítségére a kelleténél is jobban támaszkodva. De fontos az is, hogy az olvasó is elvárja az újságírótól, hogy a lehetséges kérdésekre adott lehetséges válaszai közben ne csak adatokat adjon közre, hanem hangulatokat is megfessen. Ahogy csak egy jeles szakma jeles művelőjeként tudja. Emberi tudásának a legjavát nyújtva.

Egyben azt is kívánom hát minden, a magyar nyelvű sajtóban a magyar szó iránt szomjazó külhoni testvérünknek, hogy ne csak kérdései legyenek, amelyeket egy nyelvi modell hihetetlen gyorsasággal megválaszol. Adatokat összefoglalva, nézeteket ütköztetve, világnézeti kérdésekben is rögtönítélő állásfoglalásokat hirdetve. Mert ha csak céltudatos kérdéseink lesznek, amelyekre ugyancsak célzatosan megformált válaszok érkeznek, akkor elvész közülünk az, amit csak az újságírók őrizhetnek meg a cikkeikben, tudósításaikban, riportjaikban. A mondatok hangulata. Mert vannak olyan magyar ügyek, amelyek nem egy kérdezz-felelek játék részei csupán, hanem ízek, illatok, tünékeny pillanatok. De olyan pillanatok művei, amelyektől igazabb emberek lehetünk – és igazabb magyarok.

A Teremtő születésének ünnepén hitet akarok hát tenni a teremtett világ soha nem szűnő varázsa mellett. S amellett, hogy ugyan a Teremtés nagy műve már bevégeztetett, de az isteni teremtés csodájában még ma is szüntelenül részesek lehetünk. De a leginkább akkor, ha nem a virtuális terekbe feledkezünk, hanem a valós élethelyzetekben az igazán érdemi jelenlétünkkel tüntetünk. Ha újra érvényessé tesszük a jelenlétünket a fizikai létezés színterein.

Egy válságát élő, s szinte hetente megújulni kényszerülő szakma, a magyar nyelvű újságírás képviseletében szólok hát.

Nem félve, de kicsit azért megijedve. Miközben váltig hiszek abban, hogy szüntelen a teremtés műve a teremtett világban. De hiszek abban is, hogy a teremtéstörténet csúcsa valóban az ember, s nem az ember által létrehozott mesterséges intelligencia. S ezért hiszek az újságírás igazi művészetét éltető emberi kreativitás legyőzhetetlenségében is. Lehet, hogy sakkban legyőzi egy szuperszámítógép az embert. Lehet, hogy már a művészetben is jeleskedik az AI: dalt szerez, verset ír, festményt készít. De ezt a virtuális térben teszi és teheti, nem pedig a fizikai térben.

Mert a valóság gazdagsága ehhez képest felülmúlhatatlan. Hiszek a pengetőt tartó emberi ujjakban. Hogy azok másképp játszanak a gitáron. Hiszek a színpadra lépő színészekben. Akinek a hús-vér valósága a zsigereimbe hatol. Hiszek a kollégáim klaviatúrán nyugvó kezében. Akik a saját emlékeikbe merülve, nem pedig adatbázisban kutakodva találnak jó szót mindenre.

Hiszem hát azt, hogy a személyes jelenlétünk a teremtett világban máig a megváltásunkat jelenti. Ezzel tudjuk szüntelenné tenni az isteni teremtést még ma is. A magunk gyarló, emberi eszközeivel. Minden téren, s minden médiatérben. Minden határon innen és túl.

Toót-Holló Tamás (1966)
az Erdélyi Médiatér Egyesület és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke