KARÁCSONYI ÜZENET VESZÉLYEK IDEJÉN MINDEN MAGYARHOZ 

„Egész nemzetnek unanimo  consensusa kelletik”
 Zrínyi Miklós

Barátaim, itthon és ott az ember húzta határokon túl!

A gonosz által vezérelt világerőktől zavarossá tett időkben az ember elbizonytalanodva áll a mindenségben. Ez az állapota nem természetes, mesterségesen keltett és az identitásainak felszámolására tett nagy kísérlet következménye. Az Isten-haza-család triptichon az a talapzat, amelyen állva esélyünk van a gonosz ellenében, ezért került pusztító szándéka középpontjába.

Keresztény Magyarországunk is ez okból válik annak célpontjává!

Miközben meggyőződéssel állíthatjuk, hogy egyedüli kiút, egyedüli mindent feloldó megoldás csupán  a szeretet és megbékélés lehet, ennek hirdetésétől soha nem visszakozva, de tudomásul kell vennünk, hogy végveszély idején a védekezés reflexe nem hunyhat ki.

A jelent és jövőt a múlt faggatása teszi jól magyarázhatóvá. Nem véletlen, hogy rossz irányba terelésünk érdekében kiemelt cél a „múltat végképp eltörölni”, új nevén „cancel cultur”, magyarul „eltörléskultúra”.

De innen kiindulva, miként kell a keresztény magyarnak –  bárhol éljen –  a remény legnagyobb ünnepe előtt gondolkodnia?

Bár létezik a kisebbségi lét, történelmi távlatban egyetlen magyarság van.

Régiónk történelmének sajátsága az a nemzetiségi  kavalkád, amely oda vezetett, hogy mifelénk etnikai határt húzni lehetetlen (Eötvös József). Ismerni kell a tényt, miszerint ennek csak a modern nemzettudatok kialakulása után lett jelentősége.

Innen ered aztán a különbség Európa két fele között.

Nyugaton politikai-, mifelénk úgynevezett kultúr-nemzetek születtek. Ez azt jelenti, hogy életüket a megvont határoktól függetlenül élik.

Szomszédaink a homogenizáció minden eszközével próbálnak a maguk értelmezésében vett nemzetállammá válni, miközben –  paradox módon –  kiszolgálnak egy olyan uniós politikát, amely éppen ez ellen készíti elő a föderalizálást úgy, ahogyan ezt nekik a háttérből diktálják.

Ennek megfelelően határozhatjuk meg helyzetünket és teendőinket.

Európába érkezvén, Szent királyunk  a keresztény ország mellett döntött, és nem csupán politikai érdekből, hiszen Isten  mély hittel ruházta fel.

Az ezt követő ezer esztendő alatt e nemzet életében több olyan pillanat volt, amikor döntés előtt állt!  Ma, a karácsony reményére vágyó magyarság ismét egy ilyen helyzetben van.

2026 tavaszán eldőlhet a sorsunk. Maradunk-e a Szent István-i úton, vagy letérünk arról.

A történelmi tapasztalat szerint valahányszor betartottuk keresztény magyar utunk követésének ősi parancsát, a túlerőtől elszenvedett vereségeink is győzelemmé változtak.  Lehet vitatkozni, de ez csupán nézőpont kérdése. A mindenkori következmények reális felismerése engem igazol.

A Lech-mezei vereség az államalapításra ösztönzött, a tatárok pusztítása után új útra lépett védelmi politikánk, másfél évszázad török pusztítása dacára túléltük az oszmán birodalmat, 48 nyomán megtörtént a kiegyezés, 56-ot követően pedig a szovjet monstrum is összeomlott.

Két ízben azonban reánk kényszerített háborúkban szenvedtünk el olyan vereséget, amely már Trianonban halálos ítéletként jelent meg fejünk felett. Ezt is túléltük, sőt 1945-ös ismétlése után sem roppantunk össze.

És a gondviselés csodája mellett mindebben az „önrészben” az egykor még  egységes magyarság, majd Trianon után az úgynevezett határon túliak úgyszintén kivették részüket. Utóbbiak mindennapos  helytállásukkal, s még azon felül is. Hiszen 56-nak — hiteles kutatások szerint — Romániában az ismertnél több áldozata volt.

Újfent nagy a ti felelősségetek! Mert miközben az anyaország teszi a dolgát és megpróbál egy kultúrnemzetben gondolkodni, a kívül maradottak ereje, tűrő- és küzdőképessége nem közömbös!

Ha elvész a kisebbségre ítélt magyarság, pusztulásunk felgyorsul, és nem állítható meg. Ez ellen az egység ellen ma komprádor pártok küzdenek. A kisebbségbe szorult nemzetrész megtagadása számukra természetes, sőt kívánatos.

A magyarázat egyszerű: a magyar és keresztény nemzettudat hiánya. Tehát nem várhatjuk el, hogy hozzánk hasonlóan gondolkodjanak!

Ugyanakkor a politikai határokon kívül rekedtek sorsát kezében tartó többségi nemzetek, velünk történelmi, földrajzi, sőt a keveredés által vérségi okokból, de főleg a bennünket közösen fenyegető veszélyek miatt természetes szövetségeseink lehetnének. Németh László ezt tejtestvérségnek nevezte és a Duna-gondolatban fogott volna össze minket, Ma Közép-Európa még megmenthető helyzete figyelmeztet erre. Hogy ezt megértetni eleddig nem sikerült, annak a Trianon átkát jelentő neurózisok az akadályozói.

E sorok olvasója most ismét felteheti a kérdést: mindennek mi köze van egy karácsonyi üzenethez?

Szerintem sok, nagyon sok!

Amit egy áprilisi győzelmük esetén eltörölni akarnak, maga az  ezeresztendős keresztény Magyarország. Számos ország szomorú példája mutatja mi várna reánk: az ott már megélt visszafordíthatatlan zuhanás!

A Gondviselő nemcsak egyes emberekhez szól, hanem nemzetekhez is! Ebben pedig ott van az újra és újra élő figyelmeztetés: megőrizni identitásunk hármas egységét.

Isten-haza-család!

Nos, a betlehemi csillag ezt az irányt szabta meg számunkra.

Egységes magyar kultúrnemzetként pedig fokozott reménységgel cselekedhetünk, mert kicsiny erőnk így megnövekedve járulhat hozzá a Gondviselő –  hitünk szerint –  minket oltalmazó szándékához.

Ezúttal, a remény ünnepén, gondolatainknak egy nagy közös fohászban kell egyesülniük. Békét adj Uram, terelj az egység irányába és tavasszal ajándékozzál meg a megmaradást jelentő folytatás lehetőségével.

A munkát vállaljuk, határoktól függetlenül mindannyian, akik magunkat valóban magyarnak érezzük.

Az anyaország jelenlegi kormánya, s mi mindazok, kik mögötte állunk, tudjuk mivel tartozunk nektek.

Áldott karácsonyt kívánok, a hit adományozta remény minden erejével és szépségével.

2025. karácsonyára készülve

Szász István Tas