Suzana Guoth

AZ EVANGÉLIKUS DIÁKOTTHON SZEREPE A MURÁNTÚLI EVANGÉLIKUS ÉRTELMISÉG KIALAKULÁSÁBAN TRIANON UTÁN

Murántúlon (Prekmurje), tehát azon a területen, amelyet elcsatoltak a történelmi Magyarországtól és a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláviához, a mai Szlovéniához csatoltak, jelentős átalakuláson ment át, különösen az oktatás, az iskolarendszer szempontjából.

Ami az előzményeket illeti, az evangélikusság többnyire elfogadta a nagyszabású magyarosítási törekvéseket, míg a katolikus lakosság körében ez nagyobb ellenállásba ütközött, akik Jože Klekl nyugalmazott cserföldi plébános és lapszerkesztő és még néhány katolikus pap körül szerveződtek, aminek az lett a következménye, hogy már Trianon előtt Murántúlon megindult a délszlávokkal történő egyesülési törekvés. Ezt a fordulatot döntően az 1879. évi XVIII. törvénycikk váltotta ki, amelyik a magyar nyelv tanításáról a népoktatási tanintézetekben a következőkről rendelkezett:

„1. § Minden, akár felekezeti, akár másnemű oly tanítóképző intézetben, a melyben a tanítás nyelve nem a magyar, a magyar nyelv, mint már az 1868: XXXVIII. tc. rendelete szerint is ez intézetekben köteles tantárgy, oly óraszámmal tanítandó, hogy azt az egész tanfolyam alatt minden tanítójelölt beszédben és írásban elsajátíthassa.

Ez a törvény az iskolákból kiűzte a szlovén és a vend nyelv használatát, még a nemzetiségi iskolákból is, és a használatát ezennel csak családokra és a templomra korlátozta. Ehhez hozzájárult még „a szombathelyi püspökség azon követelése, hogy a szlovén tan- és hittankönyveket a budapesti Szent István Társaság nyomtassa. Azoknak a tanítóknak, akik meg akarták tartani munkahelyüket, a törvény három év haladékot adott a magyar nyelv elsajátítására.” (Fujs Metka)

A magyarországi evangélikus egyház ezzel szemben, közvetlenül az elcsatolás előtt, 1918-ban támogatta a vend egyházmegye létrehozását Murántúlon és a vend nyelv használatát az evangélikus sajtóban is. Ezt Zongor Béla, a Vasi Közép ÁG. H. EV. Egyházmegye esperesének 1918. január 15-én kelt nagyapámnak írt levele tanúsítja. (A szerző megjegyzése: a murántúli evangélikus egyház ehhez az egyházmegyéhez tartozott) Íme a levél erre vonatkozó részlete: „Kedves Barátom! Tegnap Szombathelyen jártam a püspök úrnál. A délután folyamán a püspök úr valami ügyben dr. Obál Béla kormánybiztoshoz küldte a titkárát. Visszatérve, a titkár hozta Obálnak a püspök úrhoz intézett azon üzenetét, melyben kéri a püspök urat, hogy mielőbb alakíttassék meg a vend evangélikus egyházmegye, valamint adassék ki egy vend nyelvű lap. (…)”

Több mint száz évvel korábban Szily János, magyar római katolikus pap, Szombathely első püspöke még szintén támogatta a megyében élő nem magyar nemzetiségek, németek, horvátok és szlovénok nemzeti fejlődését iskolák alapításával és anyanyelven történő oktatással. Első egyházlátogatása a Murántúlra vezetett. Bőkezűen támogatta Küzmics Miklóst, akinek ez a támogatás lehetővé tette, hogy többek között lefordítsa a Szentírást a magyarországi szlovénok nyelvére.

Az elcsatolás előtt az egész Murántúlon, amit akkor „Slovenska krajina”-nak neveztek (ford.: Szlovén vidék) nem volt egyetlen felsőbb iskola sem, csupán egy ipari tanuló képző, és az Alsólendván működő magyar tannyelvű polgári iskola, majd 1913-tól a muraszombati fiú polgári iskola. A diákok Szombathelyen és Kőszegen tanultak. Az első gimnáziumot 1906-ban Szentgotthárdon nyitották meg, Muraszombatban pedig csak az elcsatolás után 1919-ben indulhatott meg a gimnázium első osztályával az oktatás.

Az elcsatolás után Muraszombat község vált Murántúl közigazgatási és kulturális központjává és rohamos fejlődésnek indult. Az evangélikusoknak Murántúlon szükségük volt lelkészekre, hitoktatókra és tanítókra. Fontos előrelépésről akkor beszélhetünk, amikor 1923-ban Kühár Ferenc evangélikus hívő a gyülekezetre hagyta a házát, amit diákotthonná terveztek átalakítani. 1923. decemberében Siftár Károly bodóhegyi/Bodonci lelkész, az Evangélikus Egyesület elnöke körlevélben minden lelkészt felszólított arra, hogy a gyülekezetében indítson gyűjtést, házról házra járva, egy diákotthon létesítésére, amelyre égetően nagy szükség van az evangélikus lelkészek és tanítók hiánya miatt. Az adakozás megindult, rengeteg külföldi támogatással, és más felekezetek támogatásával együtt. Az adakozók névsorát az evangélikus lap folyamatosan közölte. Az adakozás mind pénzben, mind természetben zajlott. Azokat is megemlítették név szerint, akik egy zsák krumplit, búzát, egy doboz süteményt, zsírt, vagy akár csak nyolc tojást adományoztak az otthonnak. Egy katolikus kocsmáros például 2,6 kg zsírt, 80 dkg töpörtyűt, 1,2 kg túrót, egy liter tejszínt adott az otthon lakóinak. Adományoztak konyhai felszerelést, törölközőket, ágyneműt is. De nemcsak materiális támogatást nyújtottak. Egy tanár például esténként bejárt a diákotthonba, és térítésmentesen német nyelvleckéket adott a bentlakóknak, hogy majd érettségi után akár Németországban is tudjanak teológiai tanulmányokat folytatni. Több oldalon keresztül sorolták fel az adakozókat és az adományokat. Megnyitották az Adományok Könyvét, amelybe csupa nagybetűvel írták be azoknak a nevét, akik legalább 100 dinárral támogatták az otthont. A falon lévő márványtáblára aranybetűkkel vésték be azok nevét, akik legalább ezret adtak. Nagyapám nemcsak az előszót írta meg ebbe a nobilis könyvbe, hanem ezer dinárral támogatta a diákotthont, ezért az ő nevét is arany betűkkel jegyezték fel.

A diákotthon kiadott egy prospektust, amelynek a tartalma betekintést adott az akkori diákélet légkörébe, mutatta a sokoldalú törődést a diákokkal. A szülőket arról tájékoztatta, hogy az otthon nemcsak szállást nyújt a diákoknak, hanem felügyeletet és étkezést is. Biztosítja a szülőket, hogy ott megtanulják a megfelelő viselkedési normákat, a kötelesség teljesítését, a rendrakást, a munkaszeretetet. Evangélikus szellemben nevelik a növendékeket az önzetlenségre, segítőkészségre, hazaszeretetre. Fizikai munkát is tanulnak, mert részt vesznek a házban végzendő, és a diákotthonhoz tartozó kertgondozási munkákban. Megfelelő ételeket kapnak, amelyek a testi egészség fenntartásához szükségesek. Az étrend nem tartalmaz fölösleges édességeket, hanem olyan ételeket, amelyek nem betegítik meg őket, nem károsítják az egészséget.

1924. szeptemberében a diákotthon megnyitotta kapuit azon tehetséges gyermekek előtt, akik Muraszombattól messze laktak, és az akkori körülmények között nem tudtak volna tanulni a gimnáziumban. Az evangélikus diákotthonnal párhuzamosan Muraszombatban egy katolikus diákotthon is létesült, ám az állami támogatást is kapott.

Amikor megnyílt az evangélikus otthon, csupán nyolc diákot tudtak elhelyezni, de az idő múlásával ezt a létszámot fokozatosan növelni is tudták. Ha maradt betöltetlen hely, akkor más felekezethez tartozó diákot is felvettek, sőt néhány leánytanulót is.

A diákotthont az evangélikus lelkész- és tanítóhiány pótlására alapították, hogy a távol lakó, szegény sorsú, de jó képességű diákoknak lehetősége legyen gimnáziumi tanulmányok folytatására. Előírták, mit szükséges a diákotthonba beköltöző diákoknak magukkal hozni. Kilátásba helyezték azt is, hogy aki ezt nem tudja maradéktalanul teljesíteni, az számíthat a diákotthon segítségére.

A prospektus tartalmazta a fizetendő összegeket, azokat a feltételeket, amelyeknek a megléte mellett a növendék térítésmentességet kaphatott, vagy csak részbeni fizetési kötelezettség terhelte. A díj megállapításánál nemcsak a diák anyagi helyzetét, hanem a tanulmányi előmenetelét is figyelembe vették. A prospektus külön fejezetben tartalmazta a házirendet, a büntetéseket, amelyek többnyire a szabadidő megvonásából álltak, de végső esetben a diákotthonból történő kizárás lehetőségét is megemlítették. Részletesen szabályozták a növendékek napirendjét. A muraszombati diákotthon volt az egyetlen evangélikus diákotthon egész Jugoszláviában.

Murántúlon még két, evangélikus diákok tanulását támogató alapítvány is létezett. Az egyik Luthar Gregor, a szentbíbori Luthar család nesztora által alapított fundáció, amire a szegénysorú, de jó magaviseletű murántúli evangélikus gyülekezet diákjai pályázhattak, akik vagy gimnáziumi, vagy egyetemi tanulmányokat folytattak, a másik pedig nagyapám, Luthar Adam által, a felesége halála után alapított fundáció, a diákotthon szegény sorsú lakóinak ösztöndíjazására. Az ösztöndíjat elnyert pályázók között volt Vilko Novak (1909 – 2003) szlovén nyelvész és néprajzkutató is, Murántúl történetének és a vend nyelvnek elismert kutatója.

1926. szeptember 12-én felavatták a bővített, már 30 diák elhelyezésére alkalmas muraszombati diákotthont. Ez nagy esemény volt a murántúli evangélikusok életében, mert ez volt Jugoszlávia első evangélikus diákotthona, amire a murántúli evangélikusok rendkívül büszkék voltak, mert saját erőből, állami támogatás nélkül létesítették. Az esemény fontosságát bizonyította, hogy az avatásra eljöttek a jugoszláviai evangélikus egyház vezetői, az akkori lelkész-elnök, a zsinat elnöke dr. Filip Popp zágrábi esperes, dr. Balduia Sarija belgrádi egyetemi tanár, Siftár Géza országgyűlési képviselő, Sostaréc Ferenc légrádi lelkész, lic. Henrich Goschenhofer radkersburgi/regedei lelkész, továbbá Lipovsek Gáspár járási elnök, dr. Farkas Ferenc bíró, Vagaja Lajos, a muraszombati gimnázium igazgatója, három tanár, dr. Geiger Artur, a zsidó hitközség elnöke, a muraszombati közélet ismert képviselői, és az esperesség minden lelkésze és inspektora. Az ünnepi beszédekkel és pohárköszöntőkkel teli bankett után különböző szavalatok, zenei, énekkari előadások következtek, majd dr. Filip Popp előadást tartott a németországi körútja során az evangélikusok életével kapcsolatban szerzett tapasztalatairól.

Egész Szlovénia evangélikussága számára nagyon fontos kérdés volt, hányan tanulhatnak majd közülük a muraszombati gimnáziumban, hiszen az egész evangélikusság sorsa azon a generáción múlik, hangsúlyozta a beszédében a gimnázium egyik tanára, amelyik jelenleg a gimnázium padjaiban ül. A tanár adatokat is közölt. „Amikor a diákotthon az első növendékeket fogadta, három évvel ezelőtt, akkor az evangélikusok száma a gimnáziumban csupán 20,7% volt, ma ez az arány már 28%. Az 1924/25-ös tanévben a 218 gimnáziumi tanuló közül 45 volt evangélikus, az idei tanévben a 310 diák közül már 86 az evangélikus. Örvendetesen emelkedik az evangélikus diákok aránya, amihez minden bizonnyal hozzájárult az evangélikus diákotthon is. …. A muraszombati gimnázium az egyetlen gimnázium az országban, amelyikben ilyen nagy számban tanulnak evangélikus diákok, ezért ez a gimnázium nemcsak a murántúli evangélikusok számára rendkívül fontos, hanem az egész ország evangélikussága számára is.” (Düsevni List, 1926. 10. sz. 114. old.)

A diákotthon tehát működött, de félő volt, hogy bármelyik pillanatban elárverezhetik. Csak nagy banki hitellel tudott felépülni és tudta megnyitni a kapuit. A banki törlesztés teljesítése sokszor teljesen kilátástalannak tűnt. Az államtól hiába kértek támogatást, még válaszra se méltatták őket, pedig nagy szükség volt a lelkész- és tanító-utánpótlásra. Teljesen magukra voltak utalva.

A maribori „oblast” /megye/ (1922 után a S.H.S. királyságnak 33 megyéje volt) a két muraszombati, a katolikus és az evangélikus diákotthon javára 30 ezer dinár támogatásról döntött. Amikor az összeg megosztását tárgyalták, mindenki arra gondolt, hogy kétharmad-egyharmad arányban fogják az összeget megosztani, mind a lakosság arányát, mind a növendékek arányát tekintve, mivel az evangélikus otthonban 27, a katolikusban 40-nél valamivel több diákot neveltek. Azonban nem így osztották el a rendelkezésre bocsátott összeget. A katolikus otthonnak 25 ezer dinárt, az evangélikusnak 5 ezer dinárt ítéltek meg. Az elosztást azzal indokolták, hogy a katolikusok még csak építik az otthont, míg az evangélikusoké már készen áll. Ezért tartották igazságosnak ezt a megosztást. Amikor az evangélikus otthon épült, akkor mást takart az „igazságosság” fogalma. Amikor az evangélikusok a kormánytól 10 ezer dinárt kaptak, azt a maribori megye el akarta venni, és oda akarta adni a katolikusoknak, hogy ők is építhessenek diákotthont. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a két felekezet nem egyenlő fia a demokratikus hazának, annak ellenére, hogy a katolikus, Klekl által szerkesztett újság azt hangsúlyozta, hogy minden állampolgárnak éreznie kell, hogy a hazában teljes egyenlőség uralkodik.

A Düsevni List 1930. januári számában részletes beszámoló jelent meg a diákotthon működéséről. A téli hónapokban 27 lakója volt, 21 fiú és 6 leány, a tanév többi időszakában 21 fiú és egy leány. Vallási megoszlás szerint a lakók közül hárman voltak katolikusok, a többi evangélikus. 17 tanuló sikeresen fejezte be a tanévet, hárman egy-egy tárgyból sikeres pótvizsgát tettek, egy tanulónak évet kellett ismételnie. Ketten térítésmentesen laktak az otthonban, és egész évben étkezést is térítésmentesen kaptak, egyik a Bác, a másik a Dobray vendéglőben. Az evangélikusok a havi ellátásért 300, a katolikus diákok 400 dinárt fizettek. Hatan kedvezményes, 150 – 200 – 250 dinár térítést fizettek. Az orvosi felügyeletet és ellátást dr. Vucsák, Muraszombat legendás hírű orvosa térítésmentesen biztosította. A diákok élelmezését a hívek adományából fedezték, de sokszor aggodalomra adott okot az, hogy a jégverés elpusztította a termést. A hívek azonban akkor sem hagyták cserben a diákotthont, bár néha elég szűkös gazdálkodásra kényszerültek az élelmiszerhiány miatt. Öt alapítvány segítette a szegény sorsú növendékek támogatását: Junkunc Sándor (1000 dinár), Dr. Sömen Medgyesi Mária (1000 dinár), Luthar Ádámné Fliszár Sarolta (4731 dinár) és a diákotthont-támogató-alapítvány (1610 dinár). Két volt növendéket is támogatott a diákotthon havi 200 dinárral, akik Mariborban tanultak a tanítóképző intézetben. A szegénységet igen meggyőzően tükrözi egy levél, amiben a Maribori tanítóképzőben tanuló egyik hallgató, akinek megítélték a segélyt, azt kérte, hogy valahogyan küldjék el neki a segélyt, mert cipő hiányában nem tud érte elmenni személyesen. (*Düsevni List 1930. 2. szám 23-24. oldal)

A murántúli evangélikus értelmiség kialakulása Trianon után főleg a muraszombati gimnáziumnak köszönhető, amelyiknek a tízéves történetéről sok érdekes adatot olvashatunk a Düsevni List 1929. áprilisi számában. Ez a tíz év nem volt egy hosszú periódus, de a murántúli evangélikusok számára sorsdöntő volt. A diákotthon megnyitása után a gimnázium evangélikus tanulóinak a számaránya felülmúlta Murántúl evangélikus lakosságának az arányát. 1921. január 31-én Murántúlon 23.803 evangélikus élt, ami az összlakosság 26% – át tette ki. Azt gondolhatnánk, hogy nagyjából ugyanezt az arányt mutatja a muraszombati gimnáziumban tanuló evangélikus diákok száma is.  Azonban nem így volt. Számarányuk az elmúlt 10 évben a következőképpen alakult:

tanév                                       evangélikus tanuló

1919/20                                  0                      0%

1920/21                                  7                      2%

1921/22                                   21                  18%

1922/23                                   17                  16%

1923/24                                   30                   20%

1924/25                                   45                   21%

1925/26                                   71                   25%

1926/27                                   79                   27%

1927/28                                   82                   28%

1928/29                                   92                   29%

A gimnázium fennállásának első két évében az evangélikusok körében igen csekély volt a gimnázium iránti érdeklődés. Csak ez után kezdett növekedni. A nyolcadik évben az evangélikus diákok számaránya már felülmúlta az evangélikus lakosság számarányát, ami azt mutatta, hogy a gimnázium iránti bizalom megnőtt, sőt azt is mutatta, hogy az evangélikusok nagyobb figyelmet szenteltek a gyermekeik taníttatására. Az evangélikus tanulók létszámának növekedésével egyidejűleg csökkent a katolikus tanulók számaránya, miközben az izraelita diákság létszáma egész idő alatt változatlanul 4%-ot tett ki. Az is szerepet játszhatott a kedvező létszámalakulásban, hogy az evangélikusoknak már volt egy kényelmes bentlakásos diákotthona, míg a katolikusoké még nem épült fel. 1929-ig bezárólag még csak egy evangélikus diák érettségizett, mégpedig Skerlák Vladimir, aki a ljubljanai egyetem jogi karán folytatta a tanulmányait. Várható volt, hogy az elkövetkező években lényegesen több diák fog érettségi vizsgát tenni.

A muraszombati evangélikus diákotthon és a gimnázium meghatározó szerepet töltött be Murántúl kulturális és szellemi életében. Ezen intézmények nem pusztán az oktatás és a nevelés színterei voltak, hanem a murántúli evangélikus értelmiség kialakulásának és utánpótlásának legfontosabb műhelyei is. A korabeli szerzők joggal hangsúlyozták, hogy nélkülük Murántúl kultúrája lassú elsorvadásra lett volna ítélve. Jelentőségüket jól mutatja az a felekezeteken átívelő összefogás, amely működésüket kísérte: a katolikus és evangélikus közösségek egyaránt felismerték e tanintézmények közösségmegtartó és nemzetépítő szerepét, és közösen vállaltak részt fenntartásukban és támogatásukban.