Suzana Guoth: Küzmics István

Októberben a Szlovéniai Evangélikus Egyház számos szimpóziummal és ünnepi Istentisztelettel emlékezett meg Števan Küzmič evangélikus pap, tanító, író, műfordító, és mindenekelőtt a 18. századi nagy reformátor születésének a 300. évfordulójáról, aki rendkívül gazdag örökséget hagyott ránk. A központi szimpóziumot a Muraszombati Evangélikus Központban rendezték, a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia, a Slovenska matica, a Szlovén Köztársaság Evangélikus Egyháza és a Dr. Šiftar alapítvány közös szervezésében. 18 előadás hangzott el, különböző helyszíneken, különböző szemszögből világítva meg Küzmič életét, munkásságát és küldetését, a ljubljanai SAZU-ban és a Slovenska maticában, Küzmič szülőházában, Muraszombatban, Battyándon….

 

KÜZMICS ISTVÁN (1723 – 1779) surdi evangélikus lelkész, a murántúli szlovénok apostola, idén ünnepli születésének a háromszázadik évfordulóját. Jelentősége leginkább abban nyilvánul meg, hogy lefordította az Újszövetséget vend nyelvre, továbbá abban, hogy személyében mindkét nép, a szlovén és a magyar nép evangélikus egyházait ismét közelebb hozta egymáshoz, a több mint száz évvel ezelőtt egymástól elválasztott azon evangélikusokat, akik egykor egy közös anyaegyházhoz tartoztak.

Küzmics Istvánt, aki a murántúli Sűrűházán (Strukovci) született, a magyarországi Nemescsón kezdte pályafutását, majd Surdon folytatta lelkészi pályafutását, a murántúli egyház számára tulajdonképpen nagyapám Adam Luthar fedezte fel. A Prékmurja znameniti evang. mo’zje (Murántúl híres evangélikus férfiúi) c. Fliszár Jánossal közösen kiadott könyvben (1923) írt róla először, ám akkor még a halálának hibás dátumával, amit később, 1930-ban revideált, Kiss József surdi lelkésszel folytatott levelezése eredményeképpen.

Küzmics Istvánról először 1923-ban, születésének 200. évfordulóján emlékeztek meg, amikor emléktáblát is elhelyeztek a szülőházán, majd 1970-ben Surdon, szlovénok és magyarok közös emlékünnepségén, ahol magyar nyelvű emléktáblát helyeztek el az emlékére, és nagyapám részletesen ismertette a bibliafordító életútját. 2009-ben, az evangélikus lelkész halálának kétszázharmincadik évfordulóján ismét emlékünnepség keretében emlékeztek meg róla, a szlovén és a magyar püspök jelenlétében, és egy szlovén nyelvű emléktáblát helyeztek el a magyarnyelvű mellé. Erről már az Evangélikus Élet, 2009. október 11-i számában is olvashatunk.

Nagyapám alábbi írása, amelyik a surdi emlékünnepségen elmondott beszédét tartalmazza, 1971-ben jelent meg a murántúli evangélikus naptárban magyar nyelven. Murántúlon a magyar nemzeti kisebbség az 1950-es évek második felétől kezdve szabadon használhatja az anyanyelvét beszédben és írásban egyaránt. Az alábbi összefoglalóban csupán egy dolgot változtattak meg a szerkesztők, mégpedig a nagyapám által használt „vend nyelv” –et mindenhol „murántúli szlovén nyelv”-re változtatták. Ezzel a kérdéssel, amelyik hosszabb kifejtést igényelne, most nem kívánok foglalkozni, csupán hozzáteszem, hogy a terminust nem nyelvi, hanem politikai okok miatt változtatták meg.

Luthar Ádám: MAGYAR – SZLOVÉN  KULTÚRÜNNEPSÉG
/Másolat az 1971-es Evang. Koledar c. szlovéniai evang. naptárból/

 Nagy, szép, emlékezetes kultúrünnepség volt 1970. június 21-én Surdon, ahol 1755-től 1799-ig áldásteljes lelkészi és irodalmi munkásságot folytatott az ottani ártikuláris evang. gyülekezet hűséges, fáradhatatlan, nagy tudású lelkipásztora Küzmics István, aki 1723-ban a murántúli Sztrukovcin /Sűrűházán/ született. Nem hosszúra nyúló élete során sokat dolgozott, szenvedett és írt. Legnagyobb munkája volt az Újszövetség fordítása murántúli szlovén nyelvre, amit 200 évvel ezelőtt, 1770-ben fejezett be.  Ezzel, valamint számos más írói és költői munkájával megalapította a murántúli szlovén irodalmi nyelvet.

Szomorú helyzetben volt abban az időben a mi murántúli evangélikus szlovén népünk. A vallási üldözések rettenetes vihara tombolt felette, iskoláit, templomait elvették, tanítóit, lelkészeit elűzték, és börtönbe vetették. Ha Isten Igéjét akarták hallgatni, más vidékre kellett vándorolniuk, napokon át utazniuk, hogy lelki éhségüket és szomjúságukat enyhítsék. Otthon házi istentiszteleteket nem tarthattak, mert nem volt szlovén nyelvű bibliájuk, sem énekes könyvük. Küzmics István megszánta ezt a népet és sok fáradsággal elvégezte a nagy munkát, a legnagyobb kincset, az Újszövetséget szlovén nyelven kezükbe adta.

A fordítási munka befejezésének 200 éves jubileumát használta fel a surdi gyülekezet arra, hogy emléktáblával is megörökítse Küzmics István emlékét. Magasztos ünnepségére meghívta a murántúli evangélikus esperességünket is.

A hálás gyülekezet kegyeletes megemlékezése és az arra szóló hittestvéri meghívása élénk visszhangra talált a murántúli szlovén evangélikus népünk szívében. A jelzett napon három autóbusszal százötvenen mentünk buzgó esperesünk vezetésével Surdra, örülni az örülőkkel, halhatatlan emlékű nagy jótevőnknek, Küzmics Istvánnak emlékét megújítani, megerősíteni lelkünkben. Napfényes tavaszi vasárnapon 10 óra előtt megérkeztünk Surdra, ahol a nagyszámú helyi és vidéki hívek élén a gyülekezet kiváló lelkipásztora, Dr. Pusztay László szívélyesen üdvözölt bennünket, két kislány pedig egy-egy virágcsokrot nyújtott át esperesünknek és nekem.

Azután mi, murántúli lelkészek, bementünk a lelkészlakba, ahol esperesek, lelkészek, egyházi és világi hatóságok képviselőinek élén a magyarországi evangélikus egyház vezető püspöke D. Káldy Zoltán megható szeretettel fogadott bennünket. A püspök úr nem ismeretlen számunkra, mert néhány éve Puconciban /Battyándon/ is üdvözölhettük, és láthattuk szép templomunk egyik padjában ülni az esti istentiszteleten résztvevő hívek seregében. Rokonsági kötelékek is fűzik hozzánk. Keresztatyja volt a predanovci-i születésű Jónás Lajos dörgicsei (Balaton mellett) esperes-lelkész, egyik legjobb barátja a püspök úr édesatyjának, az iharosberényi lelkésznek, Káldy Józsefnek, aki szintén a legszebb férfikorban, és ugyanolyan betegségben hunyt el, mint az én elődöm Puconciban – Porkoláb Gyula.

Az ünnepség 10 órakor istentisztelettel kezdődött. Az istentiszteleten D. Káldy Zoltán püspök Pál 2. lev. Timoteushoz 3, 14-17. alapján prédikált. Igehirdetésében kiemelte Küzmics István hűséges szolgálatát, maradandó munkásságát és az evangéliomhoz való hűségre szólította fel magasröptű, magával ragadó szónoklatával a jelenlevőket.

Az istentisztelet után többen üdvözlőszavakat mondottak. Kercsmár esperesünk üdvözlő szavaiban mondotta: „Küzmics István volt az, aki szolgálatával összekötötte a két népet. Ma olyan időket élünk és azon dolgozunk, hogy azt keressük, ami összeköt minket. Erre intsen bennünket ez a mai szép ünnepség is.”

Azután a püspök úr leleplezte a templom falára elhelyezett emléktáblát. Borsos Margit kis iskolás lányka szépen elszavalta a Küzmics István emlékére írt költeményt. A jelenlévő szlovén lelkészek és hívek elénekelték szlovén nyelven „Isten felséges adománya” c. énekünket. Dr. Pusztay László, a surdi gyülekezet buzgó lelkésze, aki legtöbbet fáradozott ezért a gyönyörű egyháztörténelmi ünnepségért, beszélt Küzmics István hervadhatatlan lelkészi-írói munkásságáról. Utána alulírott emlékeztem meg Küzmics Istvánról, és többek között a következőket mondottam:

Igen tisztelt ünneplő gyülekezet! Első szavam legyen a hálának alázatos szava azért, hogy szíves meghívásukkal kegyeletes emlékünnepségükre olyan régi kívánságom teljesült, amilyenről Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levele 1, 9-12. olvashatunk.

Két un. artikuláris gyülekezet van, melyekről mi szlovén evangélikusok mindannyiszor emlékezünk, valahányszor egyházunk 17. és 18. századbeli szomorú állapota elénk tárul. Amidőn az 1732. évi nagy üldözés véget vetett nálunk az összes gyülekezetnek, akkor az 1681. évi soproni országgyűlés határozata alapján vármegyénként csak két artikuláris gyülekezetünk maradt meg. Ezeket is szándékosan kisebb helyeken jelölték ki. Így volt ez Nemescsón, Vasvármegyében és itt Surdon is, Somogyvármegyében.

1944. július 12-én Nemescsón tartották meg az akkori nagy Vasi Közép Egyházmegye és G.A. Gyámintézete évi közgyűlését, amelyen üdvözöltem azt az art. gyülekezetet, amelynek templomába a régi súlyos időkben a mi szlovén nyelvű híveink is eljártak, hogy ott hitükben megerősödjenek. Küzmics Istvánnak is második tanulási helye és tanulmányai végeztével első egyházi szolgálati helye Nemescsó volt, ahol már irodalmi munkássággal is kezdett foglalkozni.

1922-ben kezdtem szerkeszteni a szlovén nyelvű Evangélikus Naptárt valamint egy néplapot, és ezekben mintegy felfedeztem a murántúli népünk számára Küzmics Istvánt, olyannyira, hogy 1923. évi Péter-Pál napján ünnepséget tartottunk Küzmics István születésének 200 éves évfordulóján szülőfalujában, a szülőházánál. Az ünnepségen szép számban vettek részt nemcsak egyházunk hívei, hanem vallási különbségek nélkül a jugoszláviai állami és katonai hatóságok, közép- és elemi iskolák tanári-tanítói kara, sőt a szomszéd Stájer tartományból is számosan. Nem ismertetem itt az ünnepség gazdag programját, csak azt említem meg, hogy Küzmics István szülőházának falára márvány emléktáblát helyeztünk el megfelelő felirattal és a Biblia képével. Tehát megemlékeztünk arról a kiváló férfiúról, aki bár nem világhírű, de a mi murántúli szlovén népünk számára nagy és nevezetes, mert őt mondhatjuk a murántúli szlovén nyelvünk első írójának. Ahogy dr. Luther Márton nagy munkásságával a német irodalmi nyelv, Primozs Trubar a szlovén irodalmi nyelv megalkotója, úgy Küzmics István dolgozott a legtöbbet azon, különösen legnagyobb munkájával, az Újszövetségnek nyelvünkre való lefordításával, hogy a murántuli szlovén nyelvünknek irodalmi alapot teremtsen.

Küzmics István születésének 200. évfordulójáról és hervadhatatlan emlékére tartott ünnepségről tudomást szerzett a nagy nyilvánosság, cikkeket írtak róla nemcsak az összes helyi, hanem egyes országos lapok is. A szép ünnepségről híveink a következő szózattal távoztak otthonaikba: murántúli szlovén evangélikus nép, Küzmics István érted élt, mondj áldást emlékére! Vedd, olvasd, tartsd meg, amit ő szerzett neked!”

Amidőn most, mintegy Simeoni kívánságom is teljesült, hogy a puconci-i nagy egyházközségem ötven hívével, illetőleg egész esperességünk másfélszáz hívével a megilletődés érzésével állhatok itt az ősi surdi art. gyülekezet templománál, ahol tanítványok, bizonyságtevők, küzdők és mártírok el nem hervadó koszorúja lengedez, gondolataim visszaszállnak abba a zord időbe, amidőn itt élt, dolgozott, küzdött a Krisztusnak hű szolgája, Küzmics István. Itt, ahová az 1720-as évektől kezdve murántúli vidékünkről mintegy kétezer evangélikus hívő költözött, és hű tagja lett a somogyi evangélikus gyülekezeteknek. A Türelmi Rendelet után újraéledő gyülekezeteink az első igehirdetőket innen kapták, amidőn 1783. okt.12-én Puconciban egy egyszerű pajtában megtartották az első istentiszteletet Berke Balázs és Bakos Mihály, az első puconci-i ill. krizsevcei lelkészek, és hirdették atyáinknak az Úr vigasztaló szavát: nem hagylak árván, megtérek hozzátok. Innét kapta gyülekezetem második lelkészét is Kozma /Kuzma/ Miklóst, sőt később hatodik lelkészét is Czipoth Rudolfot, aki a kővágóőrsi kis gimnázium tanára volt kezdetben, azután hat évig vései lelkész. Megemlíthetnék még sokakat, akik Murántúlról származva itt szolgáltak rövidebb-hosszabb ideig. (Balér István esperes, Filó Miklós, Berke Ádám, Bacsics István lelkészek, Pécsek, Gergár, Szmodics, Balazsics tanítók, Barla Mihály lelkész, aki a második énekeskönyvünket készítette, Kardos János, a legtermékenyebb írónk és költőnk, aki Szepetneken kezdte meg lelkészi szolgálatát, és folytatta Hodoson, a Biblia első hat könyvét lefordította nyelvünkre, továbbá a magyar minisztérium megbízásából az összes elemi iskolai tankönyvet, sőt Arany János Toldiját is oly gyönyörűen, hogy nehéz eldönteni, vajon az eredeti, vagy Kardos fordítása az elragadóbb. Kardos állította össze a harmadik énekeskönyvünket is.) Hogy mennyire megbecsülték vidékünkről Somogyba költözött elődeinket, annak ékes bizonysága, hogy Puconciból 1745-ben odaköltözött három Novák családnak egyik sarját, Novák Jánost a csurgói választókerület 1910-ben országgyűlési képviselőnek választotta.

Most azonban itt elsősorban Küzmics Istvánról emlékezünk, aki Murántúlon született, és földi nemes harcának megharcolása után 1779. dec. 22-én Surdon halt meg. Életrajzát, amelyik 1911-ben külön nyomtatásban jelent meg, Mesterházy Sándor és Szalóki Elek lelkészek kimerítően megírták. 1943-ban az Evangélikus Életben szépen emlékezett meg Küzmicsről Pásztor Pál esperes is. Most pedig itt nemcsak a surdi gyülekezet, hanem, a magyarországi és a murántúli evangélikus egyház is hódolnak Küzmics István nagy szellemi hagyatékának. Ha Küzmics István a Biblia fordításán kívül semmi egyebet nem tett volna, már ez a munkája is nevét emlékezetessé és dicsővé tenné az irodalom és a kultúra barátai előtt. De mint lelkész, mint a nép tanítója, vezére, védelmezője éppen olyan lelkiismeretes, apostoli buzgóságú és fáradhatatlan volt, mint az irodalom mezején.

Ez a mai ünnepség is egyértelműen bizonyítja, hogy Küzmics István még halála után is áldott emlékezetünkben él. Emlékezünk róla kegyeletes szívvel, hálát adva a mindenható Istennek azért, hogy őt nekünk adta követendő példának arra, hogy miként kell ésszel, szívvel és erős akarattal terjeszteni Istennek országát ezen a földön. Dicsőség nevére, áldás emlékére! Minden elmúlandó ezen a földön, de az Úr kiválasztottjainak emléke fennmarad. Ez az emléktábla is, amely Küzmics István nevével a Surdi Evangélikus Templomot ezentúl ékesíti, márványba vésett bizonyítéka annak, hogy nem hal meg az, aki sokakra költi dús élete kincsét, annak emléke a hálás szívekben örökké élni fog!

Megemlékezésemet Küzmicsről a következő szavakkal fejeztem be: Isten népe, tartsuk meg a legnagyobb parancsolatot: az Istent féljük, az embert szeressük! A kereszténység nem a múlté, hanem a jövőé, még el nem ért ideál!

A surdi Küzmics István emlékére rendezett ünnepség befejeződött, de a megjelentek szívében soká élni fognak azok a benyomások, amelyek ott lelküket megtöltötték.

Az ünnepség után a surdi gyülekezet igazi magyar vendégszeretettel látta vendégül nemcsak a magyarországi egyházi és világi hatóságok ünnepségen résztvevő képviselőit, hanem a murántúli szlovének 150 képviselőjét is. A surdi gyülekezetnek és jó gazdaasszonyainak ezt a példaértékű áldozatos szolgálatát sem fogjuk elfeledni.

A finom, bőséges ebéd után útra keltünk hazafelé. Útközben néhány percre megálltunk Nagykanizsán, és az ottani lelkésztől jól esett hallanunk, hogy gyülekezete milyen példás kegyelettel gondozza vidékünk nagy szülöttjének, a Budapesti Evangélikus Gimnázium volt kitűnő tanárának és igazgatójának, a világhírű matematikusnak és fizikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, a kanizsai temetőben domboruló Mikola Sándornak a sírját. Majd továbbutazva a magyar tenger, a Balaton kies partján, Hévizén és Keszthelyen tartottunk kis pihenőt, és késő este, lelkünkben felejthetetlen szép emlékekkel szerencsésen megérkeztünk otthonainkba.

Balról jobbra: Kercsmár Alexander (esperes), Dr. Pusztay László surdi lelkész, Ádám Luthar t.b. esperes, mögötte D. dr. Káldy Zoltán
magyarországi evang. püspök (a 2. sorban), a bejáratnál jobbról az első Aleksander Skalič maráci lelkész


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu