Mi jelentősége van ma annak, hogy mit gondolt fél évszázada egy szlovén kommunista a nemzetről? Sok, mivel a fogalom ma is tisztázatlan, sokak szemében gyanús, sőt veszedelmes. Holott, vallom Pirjeveccel, az emberi természet része. Még akkor is, ha sokan sajnos mérhetetlenül beszennyezték, majdhogynem szalonképtelenné tették a fogalmat magát. Dušan Pirjevec neve alighanem kevesek előtt ismert. Magam sem tartoztam közéjük. Egy régi folyóirat cikk szerzőjeként bukkantam rá: 1962-ben a vajdasági Híd is átvette az egyik vitacikkét, aminek a címe is anakronisztikus: Szlovénség, jugoszlávság és szocializmus.

A jugoszlávság szó mára értelmezhetetlen lett, ebben az összefüggésben a szocializmus szó is dohos illatot áraszt. De a szlovénség szó jelzi, a nemzeti érzésről van szó, ami ma is épp annyira időszerű, mint korábban. A szerzőnek a cikk fél évszázaddal ezelőtti írásakor számolnia kellett a marxista alaptételekkel, jelesül azzal, hogy a nemzet valójában történelmi kategória, és a kapitalizmus meghatározott korszakában keletkezett, tehát a burzsoá társadalom jellegzetes fejlődési formájának mondhatjuk. Ennek ellenére Pirjevec le merte írni (s a Híd az ő cikkét át merte venni) azt, hogy a nemzet nem kapitalista, nem burzsoá kategória, s nem szűnik meg létezni abban a pillanatban, amikor a kapitalizmus és a burzsoázia történelmileg megszűnik.

Hogy a mai globalizált világ tekinthető-e kapitalizmusnak vagy sem, ne firtassuk. Tény azonban, hogy sokan élnek körülöttünk, akiknek a nemzet valamiféle gyanús dolog, amit elítélni kell, amitől félni kell.

Mi, amikor a megbékélés folyamatában a felvilágosodás előtti időkre gondolunk és a különböző anyanyelvű emberek egymással való jó kapcsolatát tekintjük példának, mintha hajlanánk arra, hogy a nemzeti gondolatot a XVIII. század termékének tekintsük. Pedig az emberi természet egyik lényeges eleméről van szó. Pirjevecnek volt bátorsága már 1962-ben így fogalmazni: a nacionalizmus lényeges alkotóeleme az ember egyéniségének, létének és – bizonyos értelemben – alapja, gyökere a világgal való kapcsolatainak. Ha megcsonkítjuk a nacionalizmust, megcsonkítjuk az emberi egyéniséget is, tehát létét fenyegetjük. A nemzet és a nacionalizmus következetes és teljes elismerése tehát az emberi egyéniség teljességének elismerését jelenti, azaz az igazi demokrácia és az igazi szabadság kérdése.

Dušan Pirjevec (1921. márc. 20. – 1977. ápr. 4.) a németek elleni ellenállás részeseként a jugoszláv kommunista párt tagja lett, mint partizán brutalitásáról volt híres. A háború után fontos beosztásokat kapott, de sorsát nem kerülhette el, 1948-ban letartóztatták, a pártból is kizárták. Két év börtönre ítélték, amiből csak fél évet kellett leülnie. A fent idézett cikke Dobrica Ćosić szerb íróval való vitájának része. Ćosić az egységes jugoszláv kultúra híve volt, Pirjevec viszont kiállt a nemzeti gondolat mellett. Noha az ő felettébb ellentmondásos élete nem indokolja, hogy példaképül állítsuk magunk elé, azt kijelenthetjük: igaza volt, amikor a nemzeti érzést az emberi egyéniség részének tekintette. Hogy ez másképp jelent meg a XIV. mint a XIX században, az biztos. Nekünk azonban most azt kell felismernünk, hogy mi módon legyen életünk része a XXI-ben.

A magyar baloldalnak is szembe kell néznie ennek a szlovén kommunistának a véleményével, aki erőteljesen hangsúlyozta: „csak az az eszmeiség valóban demokratikus, szabadságszerető, humanista és szocialista, amely cáfolhatatlanul posztulátumai közé iktatja a nemzet fönntartás nélküli elismerését, teljes, természetes terjedelmében fogadja el, és kész arra, hogy harcoljon és teljes mértékben támogasson minden nemzetet, hogy kivívhassa jogait és megteremtse a teljes fejlődés lehetőségeit.” Ennek biztosítását várjuk mindazoktól a nemzetektől, amelyek területén más nemzetekhez tartozó emberek is élnek.