Vannak ceruzák, amelyek egyik végével írni lehet, a másikkal radírozni. Sajnos vannak, akik a történelmet a radíros véggel írják. Hisz semmi sem olyan bizonytalan, mint ami megtörtént.

Kolozsvár egyik jelentős épülete a vasútállomás. 1902-ben épült, ma már műemléknek tekintik, bár a háború és az impériumváltás alaposan megváltoztatta a küllemét. Ezen a nemes vonalú épületen egy emlék-tábla őrzi az állomásfőnökök nevét. Ez az emléktábla egy ideje támadások célpontja lett. Nem vásott kölykök dobáltak rá célba.

Másról van szó. Horatiu Damian, kolozsvári román újságíró vitriolba mártotta a tollát és elhelyezett egy általa fenntartott honlapon egy igen kemény írást. Már a címe sem akármi: Győzedelmes analfabetizmus. Kik ezek a győztes analfabéták? Személy szerint ezt nem tárja fel sem Damian úr, sem a kérdéssel foglalkozó magyar cikk a kolozsvaros.ro oldalon.
Mi a baj az emléktáblával? Ami rá van, illetve ami nincs ráírva:

Cluj-Napoca CFR állomás, hirdeti a büszke cím. Ez látszólag rendben van. Alatta: Állomásfőnökök.

Ez után jön a meglepetés: 1870-1945 ISMERETLENEK.
Mitől volnának ismeretlenek? De mielőtt ezt fejtegetnénk, figyelünk fel arra, hogy az 1870-től indí¬tott időszakra is vonatkozik a CFR állomás megjelölés. A CFR a MÁV romániai megfelelője, s a kolozsvári vasútállomásra csak 1920 után volna alkalmazható.
Hetvenöt év eltűnt az állomásépület történetéből, magyar, feltehetően német és román gyökerű állomásfőnökök emléke¬zetét eltörölték. E 75 évből 55 év magyar impérium alatt telt el. Az épületet a MÁV főépítésze ter¬vezte, az aligha magyar gyökerű Pfaff Ferenc.
Sem Damian sem a témáról cikkező kolozsvaros.ro nem hiszi el, hogy kideríthetetlen lenne a hiányzó állo-másfőnökök neve. Korabeli újságok, levéltárak, a vasúttársaságok hiva¬talos iratai – létezhetetlen, hogy mind elpusztultak volna.
A kérdés tehát az, hogy lustaság vagy tudatos döntés áll a győzedelmes analfabetizmus mögött? Saj¬nos ez az emléktábla arra utal, hogy még mindig vannak Romániában emberek, akik nem képesek szembenézni a múlttal. Akik a jelenlegi határokat nem csupán egy feltételezett jövőbeli módo¬sítástól, hanem a múlttól is féltik. Ezért ahol tehetik, átírják vagy legalább eltüntetik, kiradí¬rozzák, ami nem illik bele az elképzeléseikbe. Ez a radírral írás nemcsak a történelem tudo¬mány megcsú¬folása, hanem butaság. Jobban veszélyezteti a román jövőt, mint a té¬nyek el- és felismerése.
Van egy másik, már nem a román-magyar viszonyt érintő furcsaság az emléktáblán. Az állomásfő¬nökök nevei értelemszerűen időrendben követik egymást, de a magyar szokásnak megfelelően elöl van a vezetéknév, hátul a keresztnév. A románban nem ez a szokás. Mi lehet ennek az oka? Feltéte¬lezésem sincs.
Végezetül köszönjük meg Horatiu Damjannak, hogy kiállt az elhallgatott hajdani állomásfőnökök mellett. Jó tudni, hogy nemcsak olyanok élnek Romániában, akiknek, ha történelemről van szó talán minkét végén radír van a plajbászukon. Ezekkel a győzedelmes analfabetákkal nincs mit kezdeni, de a Horatiu Damjan gondolkodású embereknek baráti kezet lehet, sőt kell nyújtanunk.