A Zólyom megyei Ocsován született. Apja, Matej Bel, szlovák evangélikus mészáros, anyja egy veszprémi magyar iparos lánya volt. Családja révén, de munkái alpján is híd a két nemzet között. Magnum decus Hungariae – Magyarhon nagy ékessége – Ezzel a címmel illették, méltán, hiszen európai hírű tudós lett, aki „prešpurský kazatel”-nak, azaz pressburgi, pozsonyi (szlovák) hitszónoknak nevezte magát 1745-ben az evangélikus Hallei Biblia előszavában. Ennek a bibliának a nyelvét használták a szlovák evangélikusok, a szlovák anyanyelvű magyar nemesek is. Bél Mátyás magyarázata erről a nyelvről mindmáig vitatéma a szlovák művelődésben, a magyar közvélemény pedig semmit sem tud róla.
Idézzünk az előszóból és egy másikból, amit Pavol Doležal Grammatica slavico-bohemicájához írt: ” … Kitörtek a huszita viharok … de a cseh nyelv … dicsőségének nem ártottak … a szláv nyelv akkoriban már honos volt Magyarhonban, mert a magyarok a hét vezér alatti bejövetele után ezt használták a dunai szlávok maradékai, akik a szláv morvákkal, sziléziaiakkal, lengyelekkel és oroszokkal szomszédosak … Amikor Korvin Mátyás leverte a huszitákat, sok cseh polgárjogot szerezve letelepedett Magyarhonban, és olyan szintre és finomságra fejlesztette a bennszülött szlovákok nyelvét, hogy az … felér a cseh nyelv bájához.” Fehérhegy után Magyarhonban a cseh nyelv előre haladt … „A mágnások és a nemesek sem haboztak támogatni a szláv- cseh nyelv művelését azokban a vármegyékben, ahol használták … a Szunyoghok, Illésházyak, Thurzók, Ostrosithok, a nemesek között a Szulyovszkyak, Plathyak, Szerdahelyiek, Révayak, Justhok, Benickyk, Podturnianszkyk és mások … ”
Bél Mátyás világosan kifejti, hogy itt nem a szlovák népnyelvről, nem valamelyik nyelvjárásról van szó, hanem a Králicei Biblia cseh nyelvének a magyarhoni szlovákság által történt adaptációjáról. Ez a nyelv országos, nem csak a szlovák etnikum által használt irodalmi nyelv lett a Felföldön, a latinnal, a magyarral, a némettel együtt. Ismerte, többek között Balassi Bálint, Rimay János, Madách Gáspár.
Bél Mátyás a Notitia Hungariae antiquae, mediae et novae (A régi, a középkori és az újkori Magyarország ismertetése), az Adparatus ad Historiam Hungariae (Források Magyarország történetéhez) és sok más tudományos munkája nyomán London, Berlin, Jéna akadémiáinak tagja lett. Igazi „hungarus” volt, akit mind a magyar, mind a szlovák művelődéstörténet csakis így, szlovákul „uhorský”-nak tarthat számon.
Budapesten a XVII. kerületben, Siófokon, Hajdúböszörményben utca van elnevezve róla. Nem vitázni kell magyar vagy szlovák voltáról, hanem örülni, hogy két ország ápolja emlékét, két ország tiszteli.