Összetartozunk!

Ünnepi beszéd a Nemzeti Összetartozás Napjára

Újkígyós, 2024. június 4-e

 

„Megkondulnak a harangok, megállnak a gyárak dübörgő gépei, a boltok lehunyják fénylő kirakatszemüket s e dermedt gyászban emlékezik a nemzet arra a június negyedikére, amikor Trianonban kikényszerítették belőlünk halálos ítéletünk aláírását. Tíz esztendővel ezelőtt, … talán nem is tudtuk felfogni azt a szörnyűséget, ami velünk Trianonban történt. Érzéseinktől és képzeletünktől annyira idegen volt, hogy Nagyvárad, Kassa, Pozsony, Kolozsvár, Arad, Temesvár, Szabadka, … ezeresztendő közösségében lelkünkhöz nőtt tájak nem magyarok többé. E dermedt kábulatban hogy mérhettük volna fel, mit jelent negyvenhét vármegyénk elszakítása, millió és millió testvérünk idegen uralom jármába görnyesztése, azt éreztük csak, hogy itt valami végzetes tévedésnek kellett történnie…!

Nem kellett tíz esztendő, hogy bebizonyosodjon, hogy csakugyan a világtörténelem legnagyobb tévedése történt Trianonban. A kábulatából magához tért nemzet vészkiáltása, mely odadörögte a világ fülébe, hogy addig nem lehet igazi béke, … amíg az igazságtalanságokat jóvá nem teszik. (Mindez) nem hangzott el a pusztába. Felfigyeltek rá a világ legjobbjai … A fényes nevek légióját sorolhatnánk fel, akik az elmúlt tíz esztendő során hitet tettek Magyarország igazságai mellett, … De a felismeréstől a cselekvésig, a tévedés belátásától a reparációig, … még hosszú az út. De tudjuk …, hogy ennek az útnak végső pontjához, az igazságtalanságnak teljes jóvátételéhez feltétlen bizonyossággal elérkezünk.” (8 órai újság 1930. június 4.)

Hosszú éveken át erre a sémára íródtak a politikusok trianoni beszédei, és a lánglelkű újságírók vezércikkei. Mi az eredmény? Semmi. Nem csoda, hiszen légvárakat építettek. Nem volt feltétlen bizonyosság a teljes jóvátételhez, s bár voltak jeles emberek, kik meglátták az igazságtalanságot, ezeknek azonban nem volt erejük változtatni a dolgokon.

Nem volt mód, nem volt erő, változtatni a helyzeten. De túléltük. Mert a Közép-európaiak nem élnek, hanem túlélnek.

A fordulatot 2010 hozta el. Azóta június 4-e már nem a sebek sehová nem vezető feltépésének napja. Ezt a napot a magyar országgyűlés a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Gondolatainkat a veszteség okozta önsajnálat helyett a megoldás felé terelte.

A törvénynek három fontos üzenete van:

  1. Magyarország feldarabolására adott korábbi válaszaink nem hoztak megoldást.
  2. Más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartjuk, és azokból okulunk. A ma már több szomszéd nemzetbeli szakember által is elismerten hibásan meghúzott határok olyan fájdalmat okoztak, hogy száz esztendő sem volt elég, hogy a nemzet szembenézzen a saját hibáival. Erre a nemzedékre maradt a feladat, hogy reálisan nézze a történteket, s fogadja meg Illyés Gyula szavát, aki azt írta, hogy növeli, ki elfedi a bajt. Emberek egymás közti kapcsolatainak megromlásáért általában mind a két fél hibás. A nemzetekkel is így van ez. Nem szégyen tehát követnünk a példát, amit először a lengyel püspöki kar adott, amikor a németeket így szólította meg: megbocsátunk és bocsánatot kértünk. Ezt követték a szlovák és a magyar püspökök is 2006-ban. Kérdezze meg magától mindenki, hogy ő maga kész-e erre.
  3. A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. Trianon legnagyobb bűne, a miket ért legnagyobb veszteség nem a területvesztés, nem a vagyonvesztés, hanem az emberveszteség. Hogy jó három és félmillió magyar egyik napról a másikra idegen uralom alá került, s választania kellett a szülőföldje és a hazája között. Erre az abszurd helyzetre rakódott rá a Rákosi és Kádár rendszer bűne: hogy erről még beszélni sem lehetett. Az új nemzedék nem érzi a szétszakítottság fájdalmát, mert nem is tud róla. Ezért kérdezik meg a székelyt, hogy miért tanult meg magyarul. A határ túloldalán is abszurd a helyzet: az utódállamok nem értékes, művelt munkaerőt, hanem ellenséget látták az ott élő magyarokban, akik nem akarták elhagyni sem szüleik, nagyszüleik sírját, sem házaikat, földjeiket. Ez utóbbiakat el tudták venni, de a szülőföldhöz való ragaszkodást nehéz kiirtani az emberből.

Tehát adott a feladat: a nemzeti összetartozás tudatosítása és megélése. Korábban is voltak jó példák. A Ceaușescu időkben hatalmas tömegben vittünk Erdélybe gyógyszert, könyvet, tartós élelmiszert. Amikor a szegénység nyomorba taszította az embereket Ukrajnában, Magyarországról áramlani kezdett a segítség Kárpátaljára, s ez tart még a mai napig is. A nemzeti összetartozás ezt is jelenti. De jelent kellemesebb dolgokat is, lélekemelő kirándulásokat, magyar és magyar között barátságot, szolidaritást és keresztényi szeretetet.

Nem elégedhetünk meg szónoklatokkal. Legyen mindennapi feladat a magyar-magyar szolidaritás, a korábban eltitkolt tények megismerése, a hídépítés. Nincs vesztegetni való időnk, hiszen rohamosan fogy a magyarság. Légvárakat se építsünk már, van lehet és van reális cél, amire törekedhetünk. E cél legtömörebb megfogalmazása ráadásul egy jóérzésű szlovák embertől származik. Miroslav Kusý szerint el kell jutni oda, hogy senki ne legyen albérlő a saját hazájában.

Ahhoz, hogy a határon túli magyar otthon érezhesse magát a szülőföldjén, az Európai Unió ad megfelelő keretet. Sok vitánk van az iránytűjét veszített brüsszeli adminisztrációval. Sokan az angolokat követnék, és kilépnének. De a szabad mozgás, a valóban légiesült határok, amit Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország felé már megtapasztaltunk, a vállalkozás és munkavállalás szabadsága, az, hogy a fiatalok épp úgy tanulhatnak mondjuk Miskolcon, mint Kassán megadják számunkra a szabadságot. A nemzet egysége ezen szabadságok nélkül üres szó. Ezért nem kifelé tartunk az Unióból, hanem az eredeti eszméihez hű európai közösséget akarunk. E törekvésünkben nem vagyunk egyedül. Esősorban a Kárpát-medence országaira és Közép-Európára számíthatunk. Ehhez persze rendezni kell kapcsolatunkat az itt élő nemzetekkel. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. A keresztények számára egyenesen kötelezettség. A Kárpát-medencében élő nemzetek közötti béke nagymértékben múlik azon, hogy visszaengedjük-e a vallást a közéletbe. A megbocsátás fogalma sokunkban a kereszténységhez kapcsolódik. Már az Ószövetségben megtaláljuk az előképét. A 7. zsoltárban olvassuk: Hogyha rosszal viszonoztam a rosszat … akkor haragosom üldözzön és ragadjon meg, életemet tiporja földre, jó híremet tapossa porba! Az Újszövetségben kiteljesedik ez a gondolat. Bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek. Eszünkbe jut-e Trianon, a Miatyánk közben? Nehéz ez. Hadd mondjak egy lengyel példát. Miután kiderült, hogy Jerzy Popiełuszko atyát a kommunista pribékek megkínozták, majd megölték, a hívek tömege arra a plébániára ment, ahol Popiełuszko atya szolgált. A plébános elkezdte a Miatyánkot. A tömeg folytatta, de az ötödik kérésnél, ott, hogy amiként mi is megbocsátunk, elakadtak. Képtelenek voltak folytatni. Zokogtak. A plébános erre azt mondta: Próbáljuk meg elölről. Másodjára sikerült. A megbocsátás, főleg az egyoldalú megbocsátás embert, hitet próbáló, nehéz dolog. De fel kell nőni a feladathoz. Isten mindannyiunk teremtője és szerető atyja. Felsüti napját jókra és gonoszokra. Szerbek, románok, ukránok, szlovákok épp úgy gyermekei, mint mi. Itt a Kárpát-medencében, illetve Közép-Európában, még nem fordultunk el annyira Istentől, mint a nyugati haladárok. Még tudjuk, hogy a valódi progresszió az Isten felé halad. Ahogy közeledünk Hozzá egyre közelebb kerülünk szerb, román, szlovák testvéreinkhez. Ha ez sikerül, akkor túlléptünk Trianonon. Akkor senki sem lesz albérlő a szülőföldjén. Higgyétek el, ez az egyetlen eredményes út. De nemcsak évente egyszer, nemcsak június 4-én kell erre gondolnunk, hanem naponta. Ehhez kívánok erőt, állhatatosságot. Sikerül, ha kitartunk a jóban. Ha Isten velünk, ki ellenünk!

Surján László


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu