„Kifejezett célunk, hogy szorgalmazzuk az itt élő népek szoros együttműködését és barátságát. A Magyar Páneurópa Unió nagyra becsüli a szomszéd országokat, és ugyanezt kéri a náluk élő magyarság részére. A határainkon túl élő magyarok lehetnek

egyszerre hű polgárai államaiknak, ugyanakkor hadd élvezzék az összes európai nemzetnek kijáró autonómiát. Ez a gondolat szorosan kapcsolódik a régiók Európája koncepcióhoz, mely az egész kontinens érdekében áll.” A Magyar Páneurópa Unió 25 évvel ezelőtti újjáalakulásáról a Gellért szállóban tartott konferenciával és koszorúzási ünnepséggel emlékeztek meg, Itt hangzott el W. Nemessuri Zoltán előadása, miközben áttekintette az újjáalakulás történetét, a szervezet jelenlegi céljait is vázolta. Ezek között a Charta XXI szemléletével egyezően beszélt Közép Európáról. Az alábbiakban az előadás teljes szövege olvasható. (Pán Közép-Európa Unió nem létezik, a kifejezés csak a szervezet közép európai gondolkodására és nemes céljaira utal.)

Elnök urak, tisztelt vendégek, hölgyeim és uraim!

A Magyar Páneurópa Unió törvényes bejegyzésének huszonötödik évfordulóján abban a szállodában köszöntöm Önöket, ahol egy évvel korábban, 1988-ban sor került a szervezet újjáalapítására. Öten kezdeményezték, akik közül négyen eltávoztak. Hölgyeim és uraim, az a kérésem, hogy Habsburg-Lotharingiai Ottó, Reviczky Ádám mérnök, Szentágothai János akadémikus és Pisztray Géza közgazdász emlékének egyperces felállással tisztelegjünk.

_______________________

Az újjáalapítás mai szemmel nézve is kalandos esemény volt. A gondolat 1987-ben merült fel, amikor Magyarországon még a pártállami rendszer uralkodott, és a társadalmat az európai történelemből kiszakítottság negyvenegy éve határozta meg. E hosszú időszakban tilos volt bármiféle, az államtól független civil polgári szervezet létrehozása, de 1987-88-ban már látható volt, hogy a diktatúra a végéhez közeledik. A Magyar Páneurópa Unió szervezését két dolog könnyítette meg. Az egyik az, hogy készült néhány interjú és egy óriási sikerrel bemutatott portréfilm Habsburg-Lotharingiai Ottóval, és nemcsak az emberről -, a politikusról is. Sor került első magyarországi látogatására, amely mozgósította a közvéleményt és megmutatta, hogy az európai értékekhez nemcsak kívánatos, lehetséges visszatérni. A másik: néhány ember fontosnak tartotta a kapcsolatfelvételt a nemzetközi páneurópa mozgalommal és annak elnökével. A cél az volt, hogy lépést tegyünk a jogállamiság, a keresztényszociális-kereszténydemokrata eszme és gyakorlat, valamint az európai nemzetekkel formálódó együttműködés felé. A bajorországi Pöckingben élő Habsburg Ottó a kezdeményezést nemcsak felkarolta és támogatta, de egy személyes találkozó alkalmával itt, a Gellért szálló galériáján maga is az alapítók egyike lett. Már akkor két gondolatot vetett fel, melyek a későbbiekben a Magyar Páneurópa Unió alapvetéseivé váltak. Az egyik szó szerint így hangzott: A nemzetek határok nélküli Európáját akarjuk. Habsburg Ottó tehát teljes körű nemzeti, de nem nemzetek feletti együttműködésben gondolkodott. A másik a Közép-európai népek szoros kapcsolatrendszere, melyet az első világháború békediktátumai megszakítottak, majd a szovjet megszállás közel fél évszázada tovább szűkítette. Közel száz év ellenségeskedés után a történelem alapos ismerete kellett ahhoz, hogy országaink ezeréves szellemi-kulturális és gazdasági egymásrautaltsága újfent nyilvánvalóvá váljon. Ne feledjük: akkoriban még létezett a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia. Évek kellettek ahhoz, hogy a Közép- és Dél-európai nemzetek rálépjenek a saját útjukra. Előttünk állt a térség második világháború óta legjelentősebb változása: a német egység megteremtése. Végül előttünk állt a rendszerváltozásnak nevezett folyamat, annak összes eredményével, kudarcával, tévútjával és sikereivel együtt.

Országaink tagsága az Európai Unióban, valamint a NATO-tagság akkoriban még a jövő ígérete volt. 1989-ben került sor a határnyitásra, vagyis a Páneurópa piknikre, mely negyedszázados jubileumát ugyancsak az idén ünnepeljük. Hölgyeim és uraim, a történelmi hűség kedvéért el kell mondanom: a Németország és Európa szempontjából egyaránt sorsfordító eseménynek egyetlen nyugati védnöke volt. Ezt az úttörő feladatot az Európai Parlament képviselője és bizottsági alelnöke, Habsburg Ottó vállalta. Jóval később, a határnyitás után csatlakoztak hozzá német és osztrák politikusok. Maga a kezdeményezés a Magyar Demokrata Fórum – a későbbi kormánypárt – debreceni szervezetének, Pozsgay Imre államminiszternek, Németh Miklós miniszterelnöknek és néhány bátor soproni polgárnak köszönhető. Talán elmondhatjuk, ez a megmozdulás keltette életre a magyar-német és a magyar-osztrák barátságot. A történelmi előzmények ismeretesek, de a távlatokat akkor még nem láthattuk. Csupán reméltük, hogy Európa visszatér a gyökerekhez és a posztkommunista térség bevonásával újjászervezi magát.

A nyolcvanas évek végén a Magyar Páneurópa Unió párhuzamosan formálódott Budapesten és a vidéki városokban, rendszerint Habsburg Ottó egy-egy látogatása nyomán. Majd lánya, Walburga is bekapcsolódott és ők ketten szinte viharos gyorsasággal állították az embereket az Európa-gondolat mellé. Kétségtelen: a sikerben szerepet játszott a nosztalgia is. Sokan emlékeztünk jó szívvel az Osztrák-Magyar Monarchiára. Ismertük annak kiemelkedő gazdasági és kulturális teljesítményét és Közép-Európa átjárhatóságát, azaz a soknemzetiségű birodalom összes előnyét. E korszak kései utódát láttuk Habsburg Ottóban. Tudtuk, hogy a Monarchia feltámasztása nem lehetséges – ezt maga is elutasította – de bíztunk a szomszéd népek együttműködésében, a történelmi előzmények nyomán, és azt reméltük, a megbékélés élvezi Németország és Nyugat-Európa támogatását. Úgy tűnik, mindez megvalósulóban van, tehát érdemes volt erőfeszítéseket tenni. Maga az a tény, hogy jubileumi rendezvényünket a francia elnök, monsieur Alain Terrenoire mellett hét ország képviselői tisztelték meg, az elképzelést messzemenően igazolja.

A Magyar Páneurópa Unió újjászervezése a tanulás időszaka volt. Tagjaink németországi és ausztriai konferenciákon vettek részt, ottani politikusokkal és szakemberekkel találkoztak, majd a hallottakat itthon hasznosították. Mivel a Magyar Páneurópa Unió keresztényszociális-kereszténydemokrata szellemiségű, a történelmi egyházak bevonása magától értetődő. Értékkonzervatív, polgári értékeket vallunk és csakis a történelem szerves fejlődésében hiszünk. Hagyományos családmodellben gondolkodunk és abban, hogy a jog kötelezettségekkel és társadalmi felelősséggel jár. Mindezekben a nemzetközi páneurópa mozgalom élen járt és élen jár ma is. Úgy vélem, napjainkban a korábbiaknál is fontosabb, hogy gondolataink eljussanak az emberekhez és a politikusokhoz, hiszen Európa jelenét és jövőjét közösen határozzuk meg.

A Magyar Páneurópa Unió sikerei kapcsán említendő két nagy német szervezet támogatása. Az egyik a Hanns Seidel, a másik a Konrad Adenauer Alapítvány. Utóbbi segítségének köszönhető a mai nemzetközi jubileumi közgyűlés létrejötte is. Jeles támogatónk volt a Hanns Seidel alapítvány korábbi magyarországi képviseletvezetője, Hans Friedrich von Solemacher báró, továbbá a Konrad Adenauer alapítvány első itteni vezetője, Jakob von der Bank, majd Hans Kaiser, végül a jelenlegi képviseletvezető, Frank Spengler úr. E két alapítvány kezdettől fogva támogatta a magyarországi rendszerváltozást és mindazokat, akik a parlamenti demokrácia keretei közt hajlandóak voltak tenni érte. A Magyar Páneurópa Unió az átalakításból jócskán kivette a részét, ezért élvezte és élvezi az említettek jóakaratát.

Azonban nem lenne helyénvaló és tisztességes elhallgatni – még e jubileumi alkalommal sem – hogy szervezetünk a kezdeti sikerek után visszaesett és éveken át a puszta megmaradásért küzdött. Köszönet illeti mindazon tagjainkat és támogatóinkat, akik nem adták fel és bíztak a Magyar Páneurópa Unió megerősödésében. Az eljelentéktelenedésnek több oka volt. Elhunytak vagy távoztak a tekintélyes és rátermett irányítók, köztük Pungor Ernő akadémikus és Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, majd vezetési válság alakult ki. A gyöngülés annak is tulajdonítható, hogy Magyarország NATO- és Európai Uniós tagságával munkánkat sokan okafogyottnak tekintették. Bejutottunk, tehát nincs miért küzdeni – gondolták. Közben az egykori állampárt szellemi- és jogutóda három ízben is hatalomra jutott. Kisebb gondja is nagyobb volt, semhogy elismerje és támogassa egy értékkonzervatív, keresztény szellemiségű szervezet munkáját. Tagjaink egy része elcsüggedt, vagy idős korba lépett és háttérbe vonult. Habsburg Ottó halála után személyiségének és szervező munkájának hiánya is megviselte a Magyar Páneurópa Uniót. Néhány vidéki szervezetünk, köztük a budai, a pécsi, a sárvári és a tapolcai azonban nemcsak kitartott, meg is erősödött. A visszaesés korszakában is sor került fajsúlyos nemzetközi konferenciákra és találkozókra, de a csökkenő érdeklődés nyomán érdemi hatást nem tudtak kifejteni. Léteztünk, de nem gyarapodtunk.

Az elmúlt években három dolog tette nyilvánvalóvá, hogy a Magyar Páneurópa Uniónak változatlanul érdemes és szükséges munkálkodnia. Az első: országunkban kiéleződött a rendszerváltozás óta vívott politikai harc. A másodszor is kétharmados arányban megválasztott nemzeti kormány egyszerre küzd a hazai balliberális demagógia és az Európai Unióba exportált rágalmak ellen, továbbá az Európa-ellenes szélsőjobb ostobasága és erőszakossága ellen, ami persze nem csak magyar jelenség. Maga az Európai Unió is a pártok kibékíthetetlen ellentétei színtere.

A második az Unió válsága. Központosítás vagy szoros nemzetállami együttműködés? Kilépés vagy benn maradás? Egy vagy többsebességű Európa? Bővítés vagy a status quo megőrzése? Energiaunió, vagy diverzifikált beszerzés? A kérdések hosszan sorolhatók, az illegális bevándorlástól a munkanélküliségen át az ipari termelés Távol-Keletre telepítéséig és a szélsőséges csoportok megerősödéséig, beleértve a legsúlyosabbat: a lakosság elöregedését és a születésszám csökkenését. Szemmel látható a magaskultúra hanyatlása és a tömegízlés térnyerése. Napjaink Nyugat-Európájában nincsenek Konrad Adenauer, Robert Schumann, Alcide de Gasperi, Jean Monnet, Margaret Thatcher és Helmut Kohl formátumú államférfiak, legfeljebb ciklusról-ciklusra vergődő politikusok. Az Európai Uniót kicsinyes pártérdekek és pártemberek uralják. Bár jelentős változás a közeljövőben nem várható, de annak érdekében nemcsak érdemes, szükséges munkálkodni.

A Magyar Páneurópa Unió működésének harmadik színtere Közép-Európa. Kifejezett célunk, hogy szorgalmazzuk az itt élő népek szoros együttműködését és barátságát. Ezért is megtisztelő, hogy küldötteik jelen vannak. Szeretném elmondani: a Magyar Páneurópa Unió nagyra becsüli a szomszéd országokat, és ugyanezt kéri a náluk élő magyarság részére. A határainkon túl élő magyarok lehetnek egyszerre hű polgárai államaiknak, ugyanakkor hadd élvezzék az összes európai nemzetnek kijáró autonómiát. Ez a gondolat szorosan kapcsolódik a régiók Európája koncepcióhoz, mely az egész kontinens érdekében áll. Nem előzmények nélkül való, hiszen az első világháborút megelőző hosszú béke annak hiányosságaival együtt megmutatta, hogy így is lehet élni. A délszláv polgárháború és a jelenlegi ukrajnai helyzet nyomán láthatjuk: a nemzetek és népcsoportok elnyomása a legrosszabbat hozza felszínre. Jobb megelőzni, mint válságról-válságra vergődni.

Bízom benne, hogy a nemzetközi páneurópa mozgalom tagországaival közösen ugyanazt akarjuk: a földrész egységét, az életszínvonal kiegyenlítődését és azt, hogy népeink az Európai Uniót saját értékeikkel gyarapítsák.

Elnök urak, hölgyeim és uraim, végezetül megköszönöm szíves jelenlétüket. Kérem, munkánkat a jövőben is támogassák, ahogy mi is örömmel támogatjuk Önöket.

Wodianer-Nemessuri Zoltán
az MPEU alelnöke