[Ebben a levélben mindenki számára fontos gondolatokkal találkozunk. Hálaadás. Mim van, amit nem kaptam? Magát az életem például. Ráadásul nem is egyszer. Ma kicsit andalogva leléptem a járdáról, s azonnal elsüvöltött mellettem egy kocsi. Ha pár másodperccel hamarabb indulok át a túlsó oldalra, aligha írnám meg ezt a bevezetőt. Vegyük át a levélíró lelkületét, és vegyük észre, mennyi mindenért lehet, sőt kell hálát adnunk. S. L.]

Hálát adunk Istennek Értetek, olyan nagy dolog, hogy már több mint fél éve minden héten – sőt, sokan mindennap – odavisztek minket az Úr elé!

A hála témája egyre intenzívebben foglalkoztat engem is. Azt hiszem, csak hálás lelkülettel lehet a nehézségek között élni. Figyelni „Isten átvonulását”. Észrevenni a csendes működését. A fegyverek és a botrányok sokkal hangosabban szólnak, de az egyéni beszélgetésekben mégis csak hányszor hallani, hogy „az ima ment meg engem”! És a közösség.

Még a katonák között is sokan jutnak arra, hogy egyedül Istenben lehet bízni. Nemcsak felszerelést kérnek az otthoniaktól, hanem imafüzetet, rózsafüzért is. A Szentlélek a lövészárkokban is működni tud – és működik is!

A múlt heti poltavai bombázásban sok, kiképzésen résztvevő katona halt meg, itt is temettek hármat. Imádkozzunk értük és a családjukért.

Egy másik imaszándék az ide áttelepülő kelet-ukrajnaiak evangelizációja. Teljesen más mentalitás, kultúra. A helyi ruszinok, ukránok is nehezen viselik, ami történik. A városokba különösen sokan költöznek, de a néhány éve még teljesen magyar falvakban is felvásárolják a kimenekültek, kiköltözők házait és pillanatok alatt megváltozik a nemzetiségek aránya. Ők már nem akarnak földet művelni, egész más életet élnek.

Viszont hiszem, hogy ahogy az első keresztények az üldözések miatt elmenekültek Jeruzsálemből, és így kezdett terjedni a hit, most is „ki akar hozni valami jót” ebből az Úr: itt fordítva történik, hozzánk menekültek ezek az emberek, akik többnyire egyáltalán nem ismerik Istent. Aki viszont biztos, hogy meg szeretné magát ismertetni velük.

Adja meg az Úr azt a kegyelmet, hogy felismerjük, mi a küldetésünk feléjük, és ne féljünk kilépni a nyelvi-kulturális komfortzónánkból, ne zárkózzunk be a sérelmeink mögé, ha Ő hozzájuk küld minket. És ha küld, akkor nyissa meg azokat az ajtókat, amiken keresztül közelebb tudunk menni a szívükhöz.

De a helyben maradt magyarokért is imádkozzunk tovább. Sok szülőnek nehéz, hogy most elment a leérettségizett gyereke, és ha fiú, vissza se jöhet a háború végéig, ki tudja, meddig.

Ezekért a most egyetemet kezdő fiatalokért is imádkozzunk. Elképesztő kultúrsokk felkerülni egy kárpátaljai faluból Budapestre, szerintem el se tudjátok képzelni, mekkora. Imádkozzunk, hogy megmaradjon a hitük és az erkölcsi tartásuk, és hogy legyen bátorságuk közösséget keresni.

Gondolkodom azon, hogy hogyan lehetne valahogy szervezett módon közösségbe hívni őket, nem egyszerű, mert az életük minden területe új most. De imádkozzatok ezért is, kérlek, hogy ha Isten akarja, valami kialakuljon, és hívjon meg valakit erre a feladatra közülük.