Árván maradtunk. Käfer István barátunk, harcostársunk augusztus ötödikén haza ment teremtőjéhez. Tíz éve volt, hogy a Kárpátok ölelte tér polgárai közötti összefogás, valamint az emberek és nemzetek közötti jobb megértés és kölcsönös megbecsülés érdekében kifejtett egyedül álló munkásságáért a Charta XXI Egyesület Megbékélési és Együttműködési Díjban részesítette.

Halálhírére Erdő Péter bíboros így reagált: „Szomorúan értesültünk Käfer István professzor úr elhunytáról. A magyarországi szlavisztika kiemelt képviselője volt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem megalapítása, a Bölcsészettudományi Kar megszervezése, a szlovák–magyar kapcsolatok ápolása tekintetében nagy érdemeket szerzett, amit ma is hálás szívvel köszönünk. Nagyon fontos volt az a tevékenysége is, amelyet Esztergomban végzett, hidat teremtve a szlovák és a magyar kultúra, a szlovák és a magyar történelem között. A Magyar Sion című folyóiratnak is nagyon értékes munkatársa volt.

Kedves emlékét tisztelettel őrizzük, szívből osztozunk a család és az egyetem gyászában. Szentmisét ajánlunk fel az elhunytért. Méltó emlékét nagyjaink sorában tartsuk számon!”

Valóban a nagyok közé tartozik, a maga szakterületén a legnagyobb. Pedig nem erre a pályára készült. Amikor a bécsi döntés nyomán Csehszlovákia magyar lakta területei hazatértek, édesapja a visszatért területen kapott állást. A háború elvesztése viszont visszahozta a családot Budapestre. Käfer István érettségi után görög-latin szakra jelentkezett. A felvételi során, látva az életrajzát, megkérdezték tőle, el tudja-e mondani a szlovák himnuszt. Elmondta. Ezek után szlovák szakra vették fel.  Így kezdődött egy páratlan tudományos karrier, sok örömmel és sok csalódással.

Most itt maradtunk árván. Reménykedem, hogy az égi hazából is megkapjuk a segítséget tőle.

Surján László