Nincs öregebb a tegnapi újságnál, tartja a mondás. Ám a valóban régi újságok ezer kincset rejtenek, s olykor még a mának is irányul szolgálnak. Száz éves mondatokkal lehet megvilágítani, hogyan is jutottunk el 1918 december elsejéig, majd 1920. június 4-éig.
Tisza István a képviselőházban 1918. június 19-én, Károlyi Mihállyal vitában:
„Most önök mindent el akarnak követni arra, hogy most, a győzelem küszöbén kishitűvé, önzővé tegyék ezt a magyar nemzetet.”
(Megjelent a 8 órai újság 1918. jún. 20-ai számának 3. oldalán, ahonnan a további idézetek is származnak. A beszéd vagy ismertetése a többi lapban is megjelent, a lap pártállásának megfelelő tálalásban.)
Komolyan gondolhatta, hogy a győzelem küszöbén álltak  röviddel az összeomlás előtt? Más kérdés,, hogy ez a kishitűvé tevés azóta is végigvonul a magyar belpolitikában. Nincs új a nap alatt.

„Hát szabad úgy odaállítani a mai helyzetet, mintha a béke megkötésének akadálya akár német, akár magyar politikusoknak, pártoknak vagy kormányoknak megátalkodott harci vágyában rejlenek és nem volna a béke egyedüli akadálya, hogy ellenségeink ma is még szétdarabolásunkat hirdetik?”
Két évvel a békediktátum aláírása előtt a magyar vezetés ezek szerint pontosan tudta, hogy mi vár ránk. Nem ez az egyetlen megszólalás, ami alapján képtelenség azt gondolni, hogy a kortársak számára derült égből villámcsapásként hatottak a békefeltételek. Ebben a beszédben Tisza azzal vádolta meg Károlyit, hogy a németek elleni hangulatkeltéssel az ellenség kezére játszik. A későbbiek fényében vádjai igazoltnak látszanak. Ha tudták 1918-ban, – és tudták, – hogy az ország területi épségéről van szó, akkor a hadsereg feloszlatásának oka nem lehetett egyszerűen a mindenkiben meglévő békevágy.

Ebben a Tisza beszédben keveredtek a reális felvetések és a naiv vagy megkésett gondolatok. A beszédnek Károlyit kritizáló pontja előtt a nemzetiségi kérdésről szólt:
„…ma már tudjuk, mit, akart Románia és mit akarnak a csehek.” Az újságíró összefoglalásában ezután a szónok „sürgeti a büntetőtörvények ez irányban való kijavítását. Foglalkozik a szerb és a román egyházzal szemben követendő eljárással s az államosításnál óvatosságot ajánl. A kérdést a hazafias románsággal egyetértésben kell megoldani.” Magyarán egyszerre akar erőt alkalmazni és az arra hajlandókkal együttműködni. 164 nappal Gyulafehérvár előtt.

Figyeljük meg, csak a cseheket említi, a szlovákokat nem, még tót néven sem. A románokat  hazafias és nyilván nem hazafias csoportra osztotta. A háború elején ennek volt létjogosultsága, de 18-ban már alig.

Surján László