A galagonya szótól sokunknak Weöres Sándor jut eszébe, és tudja: őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája. Többeknek talán még a Sebő együttes dala is a fülében van.

Ha azt mondom: Galagonyás, megkérded, miért a nagy kezdőbetű? Nem tartjuk számon, hogy lent Délvidéken Pancsovához közel van egy falu: Galagonyás. Szerb neve Glogonj, németül Glogau-nak mondják, ha még mondják, románul pedig Glogoni a neve.

Tíz éve 26 magyar élt ott, és öt német. A lakosok 75 százaléka szerb.

Kezemben az Aracs ezévi harmadik száma, és benne Bogdán József szép írása, Galagonyás temploma… címmel. A falu templomát Szent Anna tiszteletére szentelték fel. Nem nagyon régi, 1841-ben épült, de nem biztos, hogy megéli a kétszázadik születésnapját. Bogdán József, aki nemcsak költő, hanem pap is, idén arra érzett késztetést, hogy Szent Anna napján ebben a nagyon magára hagyott templomban misézzen. Itt valaha németek éltek, most egy 96 éves asszony, Hemlein Irénke és a lánya alkotják a pap nélküli templom híveit.

Szél szalad ide-oda…

Éltek itt magyarok is, de jött a török és kipusztult a falu. Amikor a török kitakarodott, s Rákóczit leverték a labancok, Ezt a térséget sem csatolták vissza Magyarországhoz. Előre gyakoroltak Trianonra. Szerbek költöztek be, de nem soká maradtak. A határőrvidék katonai közigazgatása nem tetszett nekik, a Wikipedia legalábbis azt írja, hogy a katonai ellenőrzés miatt 1771-ben elmentek. 1774-ben jöttek a németek, melléjük pár év múlva románok költöztek. Még száz évvel ezelőtt is 300 keresztelő volt a Szent Anna templomban, de jött a második háború, 470 német meghalt, a többit elűzték. Azóta a templomot nem tartják karban. Most három év után nyitotta ki Bogdán József, aki ezt írta az említett cikkében: Szeretném, ha az én felbuzdulásom átszállna sokakra, és megcsodálnák ezt a gyönyörű templomot meg a kilencvenhat éves nénit, aki még tud mosolyogni ebben a helyzetben is.

A pusztulás fájdalmas érzés. Szél szalad ide-oda, népek jönnek és mennek. Magyarok. Szerbek. Németek. Románok. Ismét szerbek. A délvidéki német kultúrát a háború és Tito partizánjai számolták fel. Az erdélyi szász templomok kapuja is zárva, ott nem háromszáz, hanem hétszáz éves kultúra pusztult. Szegényedik a világ.

Van-e visszaút? Nehéz hinni benne. De nagyon örülnék, ha valaki szívébe fogadná ezt a települést, ha mosolyt csalna Hemlein Irénke és Elza arcára, és szót váltana még azzal a néhány magyarral, akivel Galagonyáson még találkozhat.

Surján László