Fejcserés megmaradás

A szervátültetések robbanásszerű fejlődésének korszakában élünk, a fejátültetés azonban csak a sci-fi írók túlfűtött képzeletében létezik. És a képzőművészetben, ahol nem példanélküli egy ilyen művelet, de az ami a Városligetben álló tábori vadászzászlóaljak hősi halottjainak emléket állító szobor egyik alakjával történt, alighanem egyedi eset.

Az egykori tábori vadászok központi köztéri emlékművet szerettek volna állítani Budapesten. Az emlékmű elkészítésére Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) kapott megbízást. A kompozíció középpontjában két katona bronzalakja áll: idős, első világháborús tábori vadász üdvözli fiatal, második világháborús honvéd egyenruhát viselő, rohamsisakos bajtársát. Az emlékművet 1940 májusában állították fel a Városmajorban, és 1941. május 11-én volt a hivatalos felavatás Horthy Miklós jelenlétében, amelyről a Filmhíradó is beszámolt.

Most tegyünk egy kitérőt. Amikor Polgár Dénes (1912-2009) meghalt, a HVG nekrológja idézte egy mondását: “ma már sok mindent meg lehet mondani, és meg lehet írni, amit néhány éve még nem lehetett, de azért az átkosban is – tabuk között, tilalmak között – aki akart, tudott dolgozni”. Polgár Dénes akart is, tudott is, ő nem ütközött tilalomba, sőt. 1949. február 5-én a Világosságban írt cikkében tudtunkra adja: „Napjainkban, mikor a művészet fontos harci terület lett, a nép ellenségeinek erősen védett frontszakasza, érdemes körülnézni a budapesti szobrok tájékán.” Polgár szót fogadott magának, és valóban körülnézett. Megelégedéssel állapította meg, hogy a szoborcsata jól halad: „Eltávolították a Tisza István-Szobrot. Lebontották Rákosi Jenő szobrát. (A sors iróniája, hogy a haladó költők ádáz ellenségének szobrából Ady, József Attila, Petőfi- és Bartók, plaketteket készítettek. Leveték talpazatáról a Fővám-téri 1-es honvéd szobor főalakját (Voltak, akik úgy vélték, hogy a honvédszobor eltávolítása kegyeletsértés azokkal a katonákkal szemben, akik áldozatai voltak az imperialista háborúnak. Ez a felfogás helytelen. Nem az emlékművet távolították el, hanem egy agresszív, fasiszta szobrot, amely az áldozatok vére felett irredentizmust hirdetett.” Polgár Dénes szerint azonban mindez nem elég. „De áll még a Városmajorban a tábori csendőrök emlékműve, holott világos, hogy a magyar népi demokrácia fővárosában csendőrszobornak nem lehet helye.”

Polgár összekeverte a tábori vadászokat a csendőrökkel. A tolldísz volt a tévesztés alapja. A legrégibb idők óta minden haderő kötelékében, a zárt tömegekben harcoló gyalogság mellett, ott találjuk a kisebb egységekben küzdő, gyorsabban mozgó úgynevezett ,,könnyű gyalogságot”. A napóleoni háborúktól fogva ezt a szerepet a Monarchiában a tábori vadászzászlóaljak töltötték be. Kifejezetten harctéri szerepüket a tábori csendőrséggel keverni, szarvashiba. A fordulat éve után vagyunk, zajlik a Mindszenty per. A Világosság a Magyar Dolgozók Pártjának egyik orgánuma volt, nem lehetett ezt a cikket, – aminek Miért áll még a tábori csendőr a Városmajorban? címet adták, – hallatlanra venni. De talán tekintetbe kellett venni az érintettek, illetve családtagjaik érzékenységét. És leplezni Polgár elvtárs hibáját. A megoldás kabaréba illő. Kisfaludi Strobl Zsigmond eltávolította az idősebb hegyivadász fejét, és helyébe ő maga mintázott újat, amin már csak egy toll nélküli egyszerű első világháborús tábori sapka volt.

Az 1941-ben felavatott emlékmű

 

Az emlékmű a tollfosztás után

A fejátültetés tehát sikerült. De ez sem volt elég: nemcsak fejcsere történt. Levésték a talapzat elő- és hátoldaláról a feliratokat. A sapkacsere mellett ez lehetett az ára az emlékmű megmaradásának. Az a kor, amelyben harsányan kellett énekelni, hogy a „múltat végképp eltöröljük”, nem tűrhette az a feliratot, hogy „A MÚLT AD ERŐT A JÖVŐNEK!” A szobor hátoldaláról levésték azt is, hogy A RÉGI KÜRTBEN ÁLMODIK A LÉLEK ÉS GYŐZELEM LESZ HOGYHA ÚJRA ÉLED! Ugyancsak lekerültek a zászlóaljak hadkiegészítési központjainak nevei: 3. (TEMESVÁR), 11. (GYŐR), 15. (KASSA), 19. (KOMÁROM), 23. (MAROSVÁSÁRHELY), 24. (BUDAPEST), 26. (NAGYTÉTÉNY), 28. (EPERJES), 29. (LOSONC), 31. (ZÁGRÁB), 32. (EPERJES). Ne legyen annak emléke, hogy valaha közünk volt olyan városokhoz, amelyek ma nem országunk részei.

Azóta más idők járnak. Felmerült, hogy vissza kellene állítani a szobor eredeti alakját. Erről jó nagyot lehet vitázni, végül is mindkét változat egyazon szobrász műve, talán nem helyes, ha másik művész beavatkozik. Az eredeti fej sincs már meg. A levésett feliratok helyreállításán viszont érdemes elgondolkodni. Nincs revíziós jellege a hadkiegészítési központok nevének, sőt tartozunk azokra a halottakra is emlékezni, akik nem magyar anyanyelvűként harcoltak, és haltak meg az első világháborúban. Ily módon az emlékmű akár a szomszéd nemzetekkel való megbékélés gondolatát is hirdethetné, ha a restaurált szobor újra avatásánál Románia, Szlovákia és Horvátország is képviseltetné magát. A közös múlt adna erőt a közös jövőnek.

Surján László

U.i. Bővebben lásd: Prohászka László írása A magyar tábori vadászzászlóaljak első világháborús hősi emlékjelei címmel
In: Hadtörténelmi Közlemények 132. évfolyam 2. szám (2019)