Felzaklatott és sebzett világban élünk. Ennek hatásai az egyéni életben és a közösség életében is megmutatkoznak. Jelei a világban megtapasztalható feszültségek, amelyek nemzetek közötti háborúkban és munkahelyi és családi vitákban, olykor veszekedésekben is megmutatkoznak. Ha komolyan vesszük keresztény küldetésünket, akkor meg kell kérdeni önmagunktól: hogyan tudjuk gyógyítani a világ sebeit?

Sokan úgy gondolják, hogy igazságos háborúkkal vagy gazdasági fejlődéssel ezek a nehézségek megoldhatók. Korábbi tapasztatalink, azonban azt mutatják, hogy fejlődés vagy az „igazságos háborúk” nem oldják meg ezeket a nehézségeket. Nem csupán a gazdaság vagy a politika került válságba, hanem maga az ember, aki úgy érzi, hogy most végre „felébredt”, s aki ezért elsősorban szellemi erejében bízik, aki egyedül a saját kezébe akarja venni sorsának irányítását. Ezeknek a sebeknek a gyógyításához valóban szükség van emberi szellem megerősítésére, de a tapasztalat szerint ez önmagában még kevés, mert az ember bűneinek a gyökerei a bűn misztériumához, titkához érnek. Ez egyfajta „fertőzöttséget” jelent, ami kihatással van a hétköznapi életünkre is. Az Egyház ezt, ennek a forrását „áteredő bűnnek” nevezi. Jelen van az életünkben. Ezt a fertőzöttséget leginkább az értelmi homályunkban, akarati gyengeségünkben, és érzelmeink kiszámíthatatlan csapongásában érhetjük tetten. Hatása a mi jelenlegi világunkban a kiszámíthatatlan fel-fel lángoló haragunkban mutatkozik meg, s a még kevésbé ellenőrizhetetlen gyűlöletben jelenhetik meg – pusztító módon. A mai világban ez a jelenség tapasztalható az emberi találkozások szintjén, és az egyes népek egymásnak feszülésében is.

A Szentírás az irgalmas, együtt érző szeretet (latinul: misericordia) kegyelmi erejét, gyógyírját állítja elénk, amely Isten egyik legjellemzőbb tulajdonsága. Ez a szeretet nem az elkövetett, és bűntetendő cselekedet értékeléséből indul ki, hanem a korlátjai között vergődő, és azokba időnként beleütköző: fájdalmat okozó, és fájdalmat átélő embert látja. Ez a szeretet nem büntetni, hanem gyógyítani kíván. Ez a szeretet isteni tulajdonság, de mi is részesülhetünk belőle. Szent Pál apostol tanítása szerint az „új ember” képes felismerni a szeretet Istentől jövő forrását és egyéni küldetését. „Mindez Istentől van, ki Krisztus által megbékéltetett minket önmagával, és nekünk adta, a megbékélés szolgálatát.” (2Kor 5,18). Ez az jelenti, hogy a Jézusban feltárulkozó irgalmas szeretet újra Isten felé fordítja a már Tőle eltávolodó embert, és az így lelkében meggyógyult ember képessé válik arra, hogy ő is irgalmas szeretettel forduljon azok felé, akik megsértették őt. Ennek fényében érthetővé válnak Jézusnak mindannyiunk számára kiengesztelődést, megbékélést hozó szavai, amelyeket az utolsó vacsorán mondott: „Ez az én testem mely értetek adatik”. Majd hozzáfűzi: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19) – hogy mi is a megbékélést hozó, gyógyító szeretetet éljük, közvetítsük.

Húsvét ünnepkörében érdemes elgondolkodnunk azon, hogy hiszünk-e abban, hogy az Atya irgalmas szeretete meggyógyíthatja a sebeinket, és gyógyulva törekszünk-e arra, hogy a Jézus Krisztus megváltó áldozata révén kapott kegyelemmel, ami irgalmassá teheti szívüket, a világ sebeit gyógyítsuk.

Beran Ferenc atyának ez az írása a Charta XXI 2026, májusi összejövetelének egyik háttéranyaga