Március 12-én este Gajdics Ottó újságíró, műsorvezetővel, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel és Máthé Zsuzsa újságíróval együtt jártuk körbe, vajon miért olyan nehéz a közéletben úgy beszélgetnünk egymással, hogy az alapvető emberi méltóságunkat még megőrizve érveljünk az igazunk mellett. Nem legyőzve, inkább partnerként kezelve a másikat.
Már a beszélgetés elején egy nagyon fontos alapgondolat hangzott el Sajgó Szabolcstól, ami egyetemes érvényű lehet saját kommunikációnkra nézve is:
Ne mondj olyat, amit te sem szeretnél hallani. Ez igen egyszerű szabálynak tűnik, mégis a gyakorlatban azt látjuk, sokszor a saját valóságunkban létezünk, „befüggönyözzük az eget”, és nem látjuk a körülöttünk zajló dolgokat, csak a saját igazságunkat. Hogyan lehet ebből kitörni?
Gajdics Ottó szerint a vitatkozás és érvelés területén zsinórmértékként szolgálhat, ha csak ahhoz szólunk hozzá, amiben ismeretünk van, tények birtokában vagyunk és ezek mentén tudunk érvelni álláspontunk mellett.
Milyen könnyű a virtuális térben, „arcnélküli” hozzászólóként véleményt nyilvánítani témákról, miközben a tájékozottságunk nem megfelelő, véleményünk azonban mindenről van. Máthé Zsuzsa naponként tapasztalja az online kommunikációs térben, hogy „arctalanul”, tét nélkül a legkönnyebb egymást bántani. Mindenféle kontroll és megfontoltság nélkül használjuk a szavakat, pedig a frusztráltság ezáltal csak nő, semmi nem oldódik meg.
Emberi méltóságunk van ilyenkor veszélyben, amitől csak sérülni lehet, épülni semmiképp.
Ennek pedig az lehet az oka, hogy a magára maradt ember belső feszültségeit nem tudja hova csatornázni. Buborékokban élünk, kontroll nélkül használjuk a virtuális teret arra, hogy kötekedjünk másokkal, de ezzel csak egy dolgot érünk el: ártunk önmagunknak és a másiknak is.
Hol van a feloldás? Mi segíthet abban, hogy ebből a megrekedt állapotból kitörjünk? Hogy egy beszélgetés által épüljünk lélekben?
A kitörési pont ott van, amikor a másik valóságára is nyitottak vagyunk.
A növekedés ott kezdődik, amikor képesek vagyunk tanulni egymástól.
Ez persze döntés kérdése: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Örök és megkerülhetetlen igazság, a jó hírünk az, hogy működik!
Tapasztalatból tudjuk!
A teljes adást itt hallgathatjátok meg: A közbeszéd állapota
Baráti üdvözlettel:
A Charta csapata