Olvasókönyv.

Ez a cím az iskola világát idézi. Van is rá okunk. Ugyan talán van, aki szerint most a centenárium körül túl sokat emlegetjük Trianont, viszont mások szerint voltaképp keveset. Magam inkább az utóbbiakkal értek egyet. Olvasókönyvünk, amit most útjára bocsátunk azonban nem a Trianon említések számát akarta növelni, hanem olyan írásokat gyűjtött egybe, amelyek pótolják azokat az ismereteket, amelyeket jó lett volna az iskolában megtanulni. Ezek némelyike fájdalmas lehet, de ne feledjük, a legtöbb orvosság is keserű, mégis szükségünk van rá.

Ilyen például az, hogy bár az ezer éves magyar elnyomásról beszélni több mint túlzás, azért volt egy jó évszázad, vagy inkább kettő, amikor nem értettük meg szomszédaink törekvéseit, s amikor – ha tehettük – gátoltuk azokat. Történt, hogy 1817-ben egy bizonyos Palkovics György nevű úr nemzeti újságot merészelt kiadni Pozsonyban. Próbálkozása élénk tiltakozást váltott ki, mert ez a nemzeti újság tótul jelent meg, márpedig érvelt a Tudományos Gyűjtemény magyar cikkírója, tót nemzet nincs. Fontos, hogy olykor szomszédaink szemüvegén át is nézzünk vissza közös múltunkra. Az ezer éves magyar elnyomás vádját úgy tudjuk a leghatékonyabban cáfolni, ha a szlovákok, románok tudatában még élénken élő száz éves elnyomást elismerjük.

Szeretjük mondogatni, hogy a világon mindent mi magyarok találtunk ki. Tény, hogy a golyóstolltól az atombombáig nagyon sok mindennek a létrejöttében szerepeltek hazánk fiai. Azt állítani, hogy még Trianont is mi találtuk ki, viszont a megkövezés veszélyével jár. Pedig pontosan ez a helyzet: báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-án levélben fordult Klauzál Gábor földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszterhez. Felvetette az állampolgári tudatában egységes, új, területileg kisebb magyar nemzeti állam alapításának lehetőségét. Szerinte az egy tömbben élő tótok és az oláhok „el fognak tőlünk szakadni, amazok a hegyeiken túl lévő szláv rokonaikkal, emezek pedig a velük határos oláhországi s moldvai testvéreikkel külön s önálló hont s országot fognak alakítani”. Nemcsak területvesztésben gondolkodott, hanem népességcserét is akart, amelynek során a románok között lakó magyarok lakhelyet cserélnének „a valódi magyar lakta föld határaihoz közelebb lakó” románokkal. A történet szinte hihetetlen, mégis valós. Klauzál a levelet nem dobta ki, hanem átküldte Kossuthnak. Miskolczy Ambrus professzor talált meg Kossuth Lajos rendezetlen iratai között és beszámolt róla az Erdély Története (Főszerkesztő Köpeczi Béla) III. kötetének 1376. oldalán.

Mindez persze nem teszi elfogadhatóvá azt, ami 1920-ban történt, hanem arra mutat rá, hogy a különböző nemzetek együttélésének a gondját magyar részről is világosan látták, s aminek a megoldását, immár nem birtokon belül, mint akkor, a mai napig keressük. Olvasókönyvünk nemcsak önvádaskodás, hanem kiútkeresés is. Sok értékes írást sikerült e témakörben összegyűjteni, ezek közül különösen kettőt tartok olyannak, amit minden magyarnak ismernie kell: Vári Fábián László tanulmányát és Székely János pünkösdi prédikációját. Elgondolkodtató a címlap is, amelyen Csák Attila Trianon száz című rajza látható.

A könyv pdf. formátumban megnyitható és letölthető ide kattintva. A könyv egy ifjúsági lelki nap háttéranyagául szolgált, de Trianon századik és a Charta XXI Megbékélési Mozgalom alapításának tizedik évfordulója alkalmából készült

Jó olvasás!

Surján László