Klebelsberg Kuno közvetíti számunkra Chernoch János üzenetét, amelyet mindenkinek ismernie kellene, aki a szlovák-magyar viszony jövőjén gondolkodik.Nyolcvannégy éve halt meg Csernoch János. Nincs kerek évforduló, de hol van előírva, hogy múltbéli eseményekről csak kerek évfordulókkor szabad szólni? A távolságot csak azért említem, hogy rámutassak: olyanok, kik személyesen, felnőtt korukban ismerhették, már igencsak kevesen lehetnek. Lett volna időelfelejteni.

Mégis több történetet hallottam róla, melyek közül egy jár az eszemben. Esztergomi kanonok volt, s kanonok társai körében nem volt népszerű. Bizonyára kiemelkedett tudása, műveltsége okán a szürke tömegből. Nem akarom sérteni a kanonok urakat, de csak el kell határolódnom. Csernochot ugyanis e tökmagjankók a háta mögött csak buta tótnak emlegették. De van-e titok, mi ki nem tudódik? Amikor Csernoch János már hercegprímásként bevonult Esztergomba, a tiszteletére felsorakozott kanonokok elképedve hallották, amit odasúgott nekik: na, megjött nektek a buta tót.
Fájhatott neki a lenézés, de ugyanakkor a történet elárulja, volt humora is.

Erről a régi adomáról, amelynek hitelességét bizonyítani nem is tudom, nem kellene írnom. A mentségem, hogy mégis megteszem a következő Klebelsberg idézet:

“Esztergomból vagy egy héttel ezelőtt azt a megható üzenetet kaptam, hogy az agg herceg­prímás régi munkatársát még egyszer látni kivánja és mielőtt elindulna a nagy útra, búcsút óhajt tőle venni. Kisiettem betegágyához. Mindketten javulásról beszéltünk, de mindketten éreztük, hogy utolszor nézünk egymás szemeibe, amelyek a végén meg is teltek könnyel. A végén elhaló hangon szinte súgta: halála után mondjam meg, hogy Nagy-Magyarország herceg­prímása a koporsóból azt üzeni a nagyvilág népeinek, nem igaz az, hogy a nemzetisé­geket elnyomta az olyan ország, amely egy egyszerű tót fiút a hercegprímási székbe emelt. Teremtőjén kívül, akinek tiszta lelkét most visszaadta, a haza, ez a mi szétmarcangolt Magyarországunk volt utolsó gondolata.”

Csernoch ezek szerint nem beolvadt a magyarságba, hanem a szlovák nemzethez tartozva teljesjogúpolgárként otthon érezte magát a szlovákul Uhorskonak nevezett Magyarországon. A hercegprímás – nádor hiányában – a király után az első méltóság. A méltósága megmaradt Trianon után, de fájhatott neki, hogy Mad’arskoba kényszerült. Élete példájával akarta segíteni régi-új hazáját.

Felfigyelhetünk arra is, hogy nem a királynak, hanem az országnak volt hálás a kinevezésért. Ferenc József még gyakorolta a főkegyúri jogot, s mivel Klebesberg szerint a király és a hercegprímás között szoros, mondhatni baráti volt a viszony, természetes volna, ha iránta érezné a hálát. De nem. Megfogalmazása szerint az ország emelte a hercegprímási székbe.

Ha múltban lehetett szlovákként élni és érvényesülni Magyarországon, akkor bízzunk abban, hogy a jövőben is lehet magyarként élni és érvényesülni Szlovákiában.

Szívesen megkoszorúznék valahol egy köztéri Csernoch szobrot, szívesen sétálnék egy Csernoch úton vagy téren.