Tamási Orosz János: Nem az érme érdeme

Mindenekelőtt – szeretettel. Mert nincs elfelejtve. Így, nagy szeretettel marad meg emlékezetemben, amíg az velem van, ez a februári szerda, a Párbeszéd Házában. A minapi Jean Monet találkozónkról beszélek, a Charta XXI rendezvényéről, amelyen Esterházy Lujza üzenetét tolmácsolhattuk, azt gondolom, őszinte belső megrendültséggel. Én legalábbis így éreztem, de tudom, hogy ugyanezt gondolták jelen lévő barátaim is; s hát nekem talán emiatt volt annyira szép az az este. Három és fél évtizedes emlékek, régi utak, indulások elevenedtek meg bennünk, egy kicsit azt is éreztették a pillanatok: ami valóban párhuzamosan fut, a törvény ellenére mégis csak találkozik a végtelenben. A közös gondolatokról nem mond le az idő, és különösen nem mond le azokról Ő, aki „név szerint ismer minket, gondoskodik rólunk és keres bennünket, akkor is, ha elhagyjuk”. Ha elhagyjuk Őt, vagy még rá sem találtunk.

Ferenc pápát idéztem az imént, s az idők kezdetére utaltam; amiről már csak annyit: jó volt átsuhanni azon, jó volt Esterházy Lujzáról beszélve egy kicsit sejtetni minden út igazi, valódi értelmét. Jó volt megérkezve együtt gondolkodni újra a régi társakkal, s jó volt olyan nagyon természetes módon ráérezni a közös gondolatokra. De persze nem jó legfeljebb a hitre találva s abban megerősödve találkozni a régi gondokkal; élő, eleven intésként felfigyelni Esterházy Lujza közel hét évtizede leírt sóhajára s abban a jelen pillanatainak komorságára ismerni: „Testvéreim, úgy gondolom, hogy elértünk a történelemnek ahhoz a pontjához, ahol a háború és az azt követő idők által megnyomorított összes nemzetnek s köztük a miénknek is majd választani kell két változat: az atombomba vagy a Miatyánk között”. S bár a „szeretet apostola” végül a közös jó döntés közösségmegtartó erejében bízik, van abban valami szomorú, hogy a kérdés ma is aktuális.
Bár ha sok ilyen együttlét lenne, mint amilyen ez a szerda este volt, úgy talán nem is a remény lenne az egyedüli reménységünk…
A remény – a szeretetben. Mindenekelőtt – ebben. Ahogyan Ferenc pápa, hogy ismét hozzá forduljak, erre buzdította, erre figyelmeztette Róma egyházának húsz új bíborosát is tegnap, mondván: tisztségetek nem megtiszteltetés, hanem a tőletek várt s elvárt támasz óhaja, megerősítése. Hiszen „Az egyházban minden vezető tisztség a szeretetből fakad, a szeretetben kell gyakorolni és a célja is a szeretet”. „Éppen ezért Szent Pál apostol első korintusi levelének szeretethimnusza vezérelv lehet a mai ünnep és a ti szolgálatotok számára” – folytatta, s a beszédet olvasva s hallgatva, figyelve a Szentatya gesztusait, bizony, mondom, arra gondoltam, amire nem gondolni nem is olyan nehéz: bárha ez a köszöntő hangoznék el a kereszténydemokrata közélet olyan világi pillanataiban is, amikor a közösség vezetőit nevezik meg s fogalmazzák meg feléjük a köz elvárásait.
Mert hát erről is szólt az elmúlt hét. Tőszavaktól kezdve a cirkalmas mondatokig sok minden elhangzott, sőt, szinte minden olyan sokk megfogalmazódott, ami nem a kereszténydemokrácia sajátja, velejárója. Aki ehhez keres kapaszkodót, annak tiszta szívből ajánlom Esterházy Lujza írásait, könyveit, újfent; de aki ennél egyszerűbb feleletre vágyik, az szerezzen be egy turistáknak szánt érmét a párizsi Notre Dame automatájából. Szerezze be, hordja állandóan a tárcájában, s amikor elbizonytalanodván valamely hétköznapi pillanatban arra kíváncsi, most akkor „fej, vagy írás”, akkor vegye elő, s pörgesse meg a levegőben. Megnyugtató válaszra fog lelni, mutatom is, miért:

tor-021tor-022Talán pontosan és szépen látható az érme mindkét oldala. Legfeljebb a kérdést kell s lehet pontosítanunk: Írás, vagy Írás? Túl egyszerű lenne? Kérdem. Mindenekelőtt – szeretettel…


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu