„Ne hagyjátok a templomot,
A templomot, s az iskolát!”
(Reményik Sándor)

Közel fél évszázad után a trianoni rablóbékét övező hallgatás s az örökös hamisítás megtört, más szóval a valóság kilépett a fényre. A rendszerváltozást közvetlen megelőző, százezreket mozgósító Erdély tüntetés tisztító lehelet volt. Antall József miniszterelnök „lélekben, érzésben 15 millió magyart” megszólító beszédében, Sütő András „Ádvent a Hargitán” drámájában, a képzőművészetben és egyebekben ugyanúgy. Az Alkotmány utca-Kossuth tér sarkán most készülő Nemzeti összetartozás emlékhelye hamarosan agyunkba vési a veszteséget, anélkül, hogy más népeket támadna. Tóth Dávid korábbi, 2011-ben felállított hatvani szobra ténylegesen-szimbolikusan remekül ábrázolja a falakat s a határon inneniek-és túliak kinyújtott kezeit. Utóbbi a magyarság meghatározó feladata, testben-lélekben egyaránt.

Ami mindenekelőtt eszembe jut, az egyetlen szó: megbékélés. Máskülönben a környező népekkel, de még a sajátjainkkal se jutunk dűlőre. A harag és a múltba révedő fájdalom nemhogy nem előre vivő, inkább marasztaló. Előbbi a zsákmányszerző indulatot szítja, utóbbi a siránkozást erősíti fel. Holott a cselekvés – jóllehet nemzedékek fáradságos munkáját köti le – fokról-fokra közelítheti a Kárpát-medence népességét, magyarokat és nem magyarokat, jól körül írható érdekek nyomán.

Aba Béla tervezőgrafikus 2011-ben kiadott hasonmás kötete, a „Magyarország gazdasági térképekben” (az 1920-ban megjelent eredeti reprintje) a csonkítást a takarékpénztári fiókoktól a vasútvonalakig, a termőterületekig, az erdőkig, a bányákig, a szakképzésig és a kórházakig ábrázolja, egyszóval lefedi a természeti kincseket, a közlekedést, a pénzügyeket, az ipart, a mezőgazdaságot, a művelődést és a kultúrát. Ez volt – de mi van ma?

A magyar összetartozás első, legszilárdabb oszlopa a nyelv. Továbbá az a törekvés, miszerint Németh Lászlót idézve a magyar irodalom ne váljon magyar nyelvű irodalommá. Második Széchenyi István meghatározása: a kiművelt emberfők sokasága, határainkon innen és túl. Harmadik a gazdaság. Az 1335-ben összehívott visegrádi királytalálkozó óta a Közép-európai nemzetek, kivált a Kárpát-medence népei egymásra utaltsága több, mint nyilvánvaló. Negyedik a közlekedés fejlesztése. Ötödik az államaink egymást kiegészítő, de hagyományait, értékeit, sajátosságait megtartó önállása. Legyen a térség Európa szerves része és hozzáadott értéke – hiszen ezer éve az –, de ne váljon arctalan, vagy nagyon is nevesíthető hatalmak játékszerévé, főleg nem az erőszakos szellemi-politikai-gazdasági befolyásolás terepévé.

A tennivalók sokasága hosszan folytatható. A skála Magyarország és szomszédai idegenforgalmától a kölcsönös beruházásokig, a hidakig, a vasutak-és közutak fejlesztéséig, az energiafolyosóig, az oktatásig, a műfordításokig, a képzőművészeti kiállításokig, a muzsikáig, a táncig, a színházi előadásokig és a sportig terjed. Más szóval: népeink alaposan ismerjék meg egymást, hogy legyen honnan közeledniük.

A parttalan történelmi viták sehová se vezetnek, de az sem, ha az emlékezés kihuny. Láttuk, mivel járt nemzeteink egymásra uszítása, majd az önfeladás és a kierőszakolt látszat-béke. Ma Európa ismét mozgásban van. Ilyen-olyan egyéni akaratok, diktátumok, elvtelen alkukra épülő politikai koncepciók s a felismert szükségszerűség feszegetik az eddigi rendszert. Látják a politikusok is, de többségük egyelőre nem tud mit kezdeni a túl gyorsnak tűnő átalakulással – köztük az újkori népvándorlással –, inkább követni vagy elhallgatni próbálják.

A magyarság és térségünk teljeskörű megbékélésének elengedhetetlen feltétele a szomszéd országokban joggal követelt magyar közigazgatási-és kulturális autonómia. Közben lassacskán fogyatkozhat a kölcsönös bizalmatlanság, s talán növekedhet a zavartalan együttélés híveinek mozgástere, egyfajta valódi „eurokompatililitás”, melynek az Európai Unió létrejötte is köszönhető. E tendenciát szorgalmazza Ferenc pápa történelmi jelentőségű látogatása Csíksomlyón.

A kapcsolatok erősítésére aligha vállalkozik bárki is – helyettünk. Ám vannak, s a közeljövőben lennének, lehetnének vállalkozók, itt is, ott is – velünk. Hiszen a német egység éppúgy talált támogatókat, mint az ellenkezője: a szlovén, a horvát, a bosnyák, az ukrán függetlenség és a különböző autonómiamozgalmak.

Végezetül hitről és hazaszeretetről érdemes idézni Juhász Gyula „A bölcs” című verséből: Boldog bölcs, kinek állandó szerelme./A gondolat, kiben ott él az Isten./Téged nem rendített jó s balszerencse/Te tudtad, hogy a vándorutad itt lenn/Örök körökbe tart és mint a gyémánt/A porban, egyszer fölragyog a lélek/És kiszabadul majd a gondolat.