A napokban jött ki a nyomdából Virt László Charta-társunk új könyve: A demokrácia szolgálatában címmel. Napjainkban elég sokat csalódtunk a demokráciában, bár a csalódás régebbi keletű. A nemzetiszocializmus tobzódása után a demokrácia helyreállításának jelszava alatt népírtással felérő etnikai tisztogatás zajlott Csehszlovákiában, hogy azután a népinek csúfolt demokrácia kifejezéssel utáltassák meg velünk ezt a fogalmat. Hogy Virt könyvében kik állnak a demokrácia szolgálatában, elárulja az alcím: „Párhuzamok Bibó István és Márton Áron gondolkodásában”.  Nem az első kötet, amit a szerző Márton Áronnak szentel és nem az első, amelyben jeles emberek között párhuzamokat keres.

Kellett némi merészség, vagy épp alapos tárgyi tudás ahhoz, hogy a szerző két olyan ember gondolkodásában keresse a párhuzamot, akik nem ismerték egymást, nem egy valláshoz tartoztak, és távol is éltek egymástól. A könyv meggyőz arról, hogy jogos, sőt okos volt a témaválasztás. Ha egy-egy gondolatot két oldalról világítanak meg, élesebben látjuk meg az igazságot. Az egyes témák feldolgozása során megtapasztaljuk, hogy ennek a két rendkívüli embernek a gondolatai fogaskerék módjára kapcsolódnak egymáshoz.

Kevesebb mint másfélszáz oldalon súlyosabbnál súlyosabb témák szerepelnek. Ízelítőnek csak néhány fejezet cím: Európa szakadék szélén, A tőke és a munka, Az értelmiség hívatása, A hatalom demoralizál, Hatalomgyakorlás, mint szolgálat, Megcsonkításunk igazságtalansága, Nyugati országok – melyek „történetesen demokráciák”.

Szinte találomra emeltem ki ezeket a fejezeteket. Mivel fajsúlyos, komoly emberek nézeteiből kapunk ízelítőt, nincs mit csodálkozni, hogy a könyv nehéz olvasmány. De ne gondolja senki, hogy idézetgyűjteményről van szó. Virt László saját véleménye is kiderül, s nemcsak abból, hogy milyen idézeteket emel ki a két hatalmas életműből.

Európa a szakadék szélén. Nem az épp napjainkban beteljesülni látszó jóslatokkal találkozunk ebben fejezetben, hanem a negyvenes évek valóságával. Bibó a francia forradalomtól eredezteti a bajokat. Élesen elítéli a háborút, és talán meglepő módon a  kötelező katonai szolgálatot is. Alighanem van valami kóros abban, hogy békés foglalkozásuk mellől kirángatják és egyenruhába bújtatják a parasztot, iparost, kereskedőt, hivatalnokot. Ez pusztító járvány erejével támadja meg a társadalom egész szervezetét, írta Bibó. Márton Áron az 1944. évi újévi üzenetében pedig így szól: „Egy nép a maga összességben nem tud egy másik népet gyűlölni, de mindig lesznek, akiket a hatalom és a nagyravágyás szelleme megszédít, s akik azt hiszik, hogy akkor szolgálják népük nagy érdekeit legjobban, ha a másik ellen gyűlöletre hergelik.”

Ma olvasva ezt, szeretném hinni, hogy abban tévedett Márton Áron, hogy mindig lesznek hergelők, vagy ha nem is tűnnek el a politikai színpadról, de legalább marginalizálódnak és befolyásukat veszítik. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy ez tényekkel még alá nem támaszható vágy a részemről.

Bibó a nemzeti érdekek hamis megfogalmazásában látja annak okát, hogy az európai értékrend csőd széle jutott. Márton Áron megfogalmazásában a demokrácia erkölcsi érettséget követel meg a társadalom minden tagjától. Mint realista hozzá tette: vagy legalábbis annak döntő többségétől.

Ma is érdemes emlékezni a püspök szavára: „Csakis az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és felelőségük tudatában lévő emberek tudják a köz javát szolgálni…”

Napjainkban a felelős gondolkodás számára kemény dió a Kárpát-medencében élő népek közötti kérdések rendezetlensége. Az itt élő embereknek sok közös érdeke van, de az ezekre épülő közös politika alá van aknázva a megoldatlan és ki nem beszélt problémák sorával. Túlhevült nemzeti érzelmű honfitársaink talán árulónak tekintik Márton Áront és Bibó István is, mivel az etnikai és nyelvi határ országhatárrá válását támogatták. Bibó István rámutatott arra, hogy az első világháború után olyan igazságtalanul, olyan mértékben a magyarság kárára húzták meg a határokat, ami miatt az ország nem tudott elszakadni a történelmi nagy Magyarország gondolatától, Bibó megfogalmazásában: ábrándképétől.

Természetesen a józan belátás nem feltétlenül felel meg a bennünk lévő érzelmeknek. Miután a Magyar Népi Szövetség Erdélynek Romániához való tartozását bár körül írt fogalmazásba burkoltan, de elfogadta, egy érvekkel alátámasztott ellennyilatkozat született. Ebben (a Népi Szövetségtől eltérően) jelentős társadalmi háttérrel rendelkező szervezetek és az egyházak fejtették ki a határkérdésben a véleményüket. A memorandum aláírásakor a mellékelt térképet látva Márton Áron ezt mondta: „Kimondhatatlanul fáj a szívem, hogy a térképen Gyulafehérvár, az erdélyi magyar fejedelmek fővárosa és az ezeréves katolikus püspöki székhely Romániához fog tartozni.  De igazatok van, ma Fehér megyében a románok vannak többségben.” A püspök a fenti kijelentést azzal folytatta, hogy Erdély etnikai viszonyainak megváltoztatásáért az ország évszázadokkal korábbi urait tette felelőssé. Nem finomkodott. „Mindig katasztrófához vezet az, ha egy nemzet élére felelőtlen vagy ostoba emberek kerülnek.”

A könyvet a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület adta ki, hogy könyvesbolti hálózatba kerül-e, nem tudom. Az érdeklődők számára egy email címet tudok adni: muravidek@freemail.hu

Surján László