[Megjelent a Bécsi Napló 2021. március-áprilisi számában]

Tamási Áron szép szavát kölcsönzöm a címhez, mert talán ez fejezi ki legjobban mondanivalóm lényegét. Tíz éve tartalom nélküli szómágiának vélték többen a magyar országgyűlésnek azt a döntését, hogy június 4-ét a nemzeti összetartozás napjának minősítette. Hogy az erről szóló törvényben sokkal több gondolat is bujkál, azt most nem részletezem, maradjunk csak a nemzetegyesítés kérdésénél. 1949 és 89 között a hivatalos Magyarország feláldozta a határon túli magyarságot a proletár nemzetköziség, szebben mondva a jó szomszédsági kapcsolatok oltárán. Néhány üres frázist olykor elpufogtattak, de még arra sem volt bátorságuk, hogy 1968-ban a románokhoz hasonlóan megtagadják Csehszlovákia katonai lerohanását. Pedig épp a kisebbségi magyarság léte miatt erre jó okuk lett volna. Csoda-e, ha aki a trianoni határokon kívülre született magyarnak, tehernek, hátránynak érezte magyarságát? Csoda-e, ha ők 1990-ben ujjongva fogadták Antall József kijelentését arról, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének érzi magát? Csoda-e, hogy 2004. december 5-én minden reményük összetörött, és úgy érezték, Trianonnál nagyobb tragédia történt: az anyaország tagadta ki őket, nem az idegenek.

2010 óta nagyot fordult a világ, az anyaország figyelme és segítő keze Pozsonytól Brassóig, Munkácstól Lendváig, Kassától Nagybecskerekig mindenütt érzhető. Eközben a szomszédainkkal való államközi kapcsolataink is javultak, bár Ukrajnával sok problémánk van, és Romániában egyes agresszív csoportok folyamatosan keserítik a magyarok mindennapjait.

Már a többedik generáció nőtt fel úgy, hogy a határon túli területek földrajzát soha nem tanulta, hogy irodalmáról, művészeti teljesítményéről semmit, illetve csak nagyon keveset tud, s nincsenek határon átnyúló baráti kapcsolatai. Akit nem ismerünk, nem is szerethetünk.

Tenni kell azért, hogy ne üres szólam legyen a nemzeti összetartozás, vagy ne csak akkor jelentkezzen, amikor éppen ég a ház. Mert olyankor azért megmozdulnak az anyaországiak. A nyolcvanas években sokezer hátizsákban és csomagtartóban áramlott a könyv, a tartós élelmiszer és a gyógyszer Erdélybe, s most pedig folyamatosan megy a segítség a Kárpátalján élőkhöz.

Annak érdekében, hogy a Kárpát-medence egészének szeretete hétköznapjaink része legyen, hogy láthatóvá tegyük összetartozásunkat, és növekedjék a térség értékeinek megismerése, elindítottuk a Fogadj szívedbe egy Kárpát-medencei települést kezdeményezést.

Azt javasoljuk, hogy ki-ki válasszon egy várost, falut, amihez kötődik, vagy ami iránt érdeklődik. Ehhez egy honlap biztosít keretet, (fogadjszivedbe.chartaxxi.eu) ahol a jelentkezők megindokolják a választásukat, és módjuk van arra, hogy az egyszeri indokolás után folyamosan töltsenek fel tartalmakat, személyes élményeket, fényképeket, videókat az adott településről. Természetesen nemcsak az anyaországban élőket hívjuk. Jó volt, hogy sok határon túli anyaországi települést választott, de talán ég jobb, hogy erdélyi magyarok kárpátaljai települést is jelöltek. Az ukrajnai állapotokat ismerve tiszteletreméltó, hogy volt Kárpátalján, aki saját lakóhelyét „fogadta szívébe”. Indoka: mert itt élni jó. Igen, a magyarság megmaradásának kulcsfontosságú eleme a lokálpatriotizmus, s örvendetes, hogy ez a kezdeményezés ezt is a felszínre hozta.

Tavaly Karácsony előtt indítottuk a mozgalmat, eddig hatodfélszáz ember jelentkezett, közük többen a diaszpórából is: Skandináviától Dél-Amerikáig. Az Ausztriában élő magyarok közül ugyan még csak egy résztvevő van, de bízunk benne, hogy ez nem sokáig marad így. Magyarországról Burgenland iránt van érdeklődés. Kilenc települést már befogadtak. Ezek: Fertőmeggyes – Mörbisch am See, Nagyhöflány – Grosshöflein, Szarvkő – Hornstein, Németújvár – Güssing, Fraknó – Forchtenau, Doborján – Raiding, Veperd – Weppersdorf, Alsóőr – Unterwart, Borostyánkő – Bernstein, Őrisziget – Siget in der Wart. (Fontosnak tartjuk, hogy mindenütt szerepeljen a ma hivatalos név.)

Ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe a magyar nemzet egységének ezt a megjelenítési módját, azzal, hogy ezt a lelki kapcsolatot, amit a fogadj a szívedbe kifejezés jelez, ne tekintsék titoknak, hanem osszák meg, elsősorban a befogadottakkal, de másokkal is. A nyomatott szó és az internet, a rádió és a televízió sok helyre eljut, de az emberek az információk özönében jobban figyelnek a személyes szóra.

Végezetül kívánom, hogy a kiválasztott település értékeinek feltárásakor érezzék át azt az örömet, amiről már többen beszámoltak, akik a járvány okozta szobához kötöttséget erre a célra is kihasználták, és amit csak a szívbéli barátoktól kaphatunk.

Surján László