MIKOR A POLITIKA FELÜLÍRJA A NYELVPSZICHOLÓGIAI TÉZISEKET

Suzana Guoth az észt állami nyelvpolitikáról írt, de tanulmánya minden olyan országnak szól, amelyben kisebbségek élnek. Az észt helyzetet az is bonyolítja, hogy számukra az oroszok nem „őslakosok”, hanem betelepült hódítók. [S. L.]

AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG észak-európai állam, a Balti tenger keleti partján. Északon és nyugaton a Balti tenger határolja, délen Lettország, keleten pedig 338 km-en határos Oroszországgal. 21 éve tagja az EU-nak, területe fele akkora, mint hazánké, lakossága 1 374 687.

A Német Lovagrend, a Dán és a Svéd Királyság, valamint az Orosz Birodalom több évszázados uralma után a 19. században kezdett kialakulni az észt nemzeti identitás.

Hivatalos nyelve az uráli nyelvcsaládba tartozó észt nyelv. A nyelvészek az uráli nyelvcsalád finnugor csoportjának balti-finn ágába sorolják. Igen közeli nyelvrokonságban áll a finn nyelvvel.

A lakosság 65%-a észt. Nagyon magas a volt Szovjetunióból betelepült szláv nyelveket beszélők aránya. A legtöbben az oroszok vannak, arányuk 28%. Ezen kívül 2,5% ukrán és 1,5% fehérorosz él még az országban. A lakosságnak valamivel több mint 1%-a az észtekkel rokon finn nemzetiségű.

AZ ÉSZT NYELVET 1,1 millió ember beszéli. Véleményem szerint ez kevés ahhoz, hogy teljes értékű irodalmi nyelv lehessen olyan értelemben, hogy a rendkívül gazdag nyelv teljes spektrumában élje mindennapi életét. A világon összesen megközelítően kb. 400–500 alaptudományág létezik. Ha a specializált kutatási irányokat is idevesszük (pl. kvantuminformatika, evolúciós pszicholingvisztika, bioetika stb.), a szám akár 1000 fölé is nőhet. Annak ellenére, hogy az észt nyelv rendkívül fejlett, van egy határ, ahol ennek a nyelvnek a használata már nem lenne racionális. Ilyenek a nagyon szűk szakterületek, mint például a neurobiológia, a neurolingvisztika, vagy számos más tudományág, aminek egy átlagműveltségű ember legfeljebb az elnevezését hallotta. Ezeken a szakterületeken a beszélt és írott nyelv az angol, a német és az orosz. Ezeknek a cikkeknek észt nyelven egyszerűen nem lenne olvasója. Tehát a szaktudományok területén kisebb létszámú nyelvek esetében, a létszám függvényében meg kell találni azt a határt, amelyik a tudományos ismeretterjesztésen ugyan túlmutat, de nem szakosodik olyan speciális területekre, amelyekkel csupán néhány szakember, tudós foglalkozik.

Egy kis népnek, mint az észteknek, tehát nem lehet az a célja, hogy mindent csak észtül publikáljanak, és lehetőleg minden szakirodalmat lefordítsanak észt nyelvre, hanem hogy megőrizzék a tudomány nyelvét, mint a nemzeti önazonosság részét. Véleményem szerint erre törekedve vezették be az egyetemi oktatásban is az észt nyelvet, és folyamatosan fejlesztik, azaz adaptálják az egyes tudományágak követelményeihez, az említett határig, amelyik minden nyelvben különböző magasságokban van. A hazai kiadványokban a saját értelmiség és társadalom számára észt nyelven születnek a publikációk. Ez a hozzáállás példaértékű lehet minden kis nyelv számára, kivéve az olyan kis nyelveket, mint amilyen például a vend nyelv. Ez a nyelv ma sajnos nem irodalmi nyelv, bár néhány lelkes nyelvész ismét azzá akarja tenni. A vend nyelv esetében például az említett nyelvi határokat csak igen szűkre lehet szabni, meggyőződésem szerint csupán egy igénytelen szépirodalmi szintben meghatározni, amelyik a népszerű tudományos ismeretterjesztés követelményeinek sem képes eleget tenni, hiszen a nyelvet beszélők létszáma nem éri el a hetvenezret. Ha meg is próbálnák valamelyik tudományág szakirodalmát ezen a nyelven publikálni, és megalkotni hozzá a szükséges szakkifejezéseket, sem lenne rá fogadókészség, nem lenne olvasója.

Az utóbbi időben Észtországban sok minden megváltozott. Az Észt Köztársaság 2024-től lépcsőzetesen teljes egészében áttér az észt nyelvű oktatásra, mind az óvodákban, mind az általános iskolákban. A gimnáziumokban és a szakközépiskolákban már eddig is észt nyelven folyt az oktatás, de a tárgyak 40%-át más nyelven lehetett tanulni. A döntés értelmében a két nevezett intézménytípusban már csak észt nyelven folyhat a tanítás. 2029-től kezdve már minden oktatási intézményben, beleértve az óvodát is, csak észt nyelven folyik majd a tanítás, és megszűnik a 60-40%-os kétnyelvűség. (A szülők nem tudnak segíteni a gyermeküknek a tanulásban, mert nem beszélik az észt nyelvet) Azért döntöttek emellett, a hivatalos állásfoglalás szerint, hogy a továbbtanulás során és a munkahelyen ne szembesüljenek nyelvi nehézségekkel. Megújult tantervek szerint folyik már a két egyetemükön a tanárképzés is. A meglévő tanárokat továbbképzésben részesítik, és a tanári képzettséggel rendelkező, de jelenleg más pályán dolgozó tanárokat visszahívják az iskolákba. A tanári pálya Észtországban jó karrierlehetőségeket biztosít, mert a diplomások között az első és legfontosabb helyre sorolják őket. Jelentősen megemelték a fizetésüket is, és az emelés a következő években folytatódik. Javították a munkakörülményeiket is, azáltal, hogy csökkentették a tanárok terhelését és megtervezték a karrierépítés folyamatát, és biztosítják a munkájukkal kapcsolatos külön feladatok kifizetését. Ilyen például az osztályfőnöki munka. Lelki támogatást is nyújtanak nekik, vitás kérdésekben mindig az ő pártjukon állnak. Fontosnak tartják az együttműködést a szülői házzal, de semmilyen nyomásgyakorlást nem engednek meg. Már a hallgatókat is ösztöndíjakkal és lakhatási támogatással segítik. A nemzetiségi területen oktatók észt nyelvre történő átállását ötven százalékos bérpótlékkal segíti az állam.

Valamilyen szinten, véleményem szerint, bizonyos diszharmónia az észt nyelvű nyelvi-irodalmi kínálat és fogadás között már csupán a kis létszám miatt is fennáll. Azonban ettől függetlenül vitán felül áll, hogy az észt nyelv rendkívül gazdag, aminek a fejlesztésére, adaptálására nagy erőket fordítanak. Ehhez társulnak még a gazdag saját nyelvű tudományos publikációk, továbbá az észt nyelvű tudományos konferenciák. Bár a legmagasabb szintű tudományos cikkek angolul, németül és oroszul jelennek meg, az alapkutatások, tankönyvek, egyetemi előadások, doktori disszertációk anyanyelven biztosítják a tudás átadását.
Mindez erősíti a kulturális és intellektuális önállóságot, a nemzeti identitástudatot. Az észt nyelv képes biztosítani az egyetemi képzés teljes spektrumát, hiszen az Észt Tudományos Akadémia Szótárában több mint 200 000 címszó található, míg a német nyelv szótára, amelyik közismerten az egyik leggazdagabb nyelv, és a közel százmilliós nép anyanyelve, is maximum 300 000 címszót tartalmaz.

Mindezen lehetőségek alapján az észt oktatási minisztérium az orosz – ukrán háború kirobbanását követően politikai érdekeknek rendelte alá a nemzetiségi kisebbségek nyelvhasználatát, pontosabban az anyanyelvhez való jogát. A nemzeti kisebbségek asszimilációja a többségi társadalomba úgy szokott végbe menni, hogy a nyelvüket először megfosztják alapvető funkcióitól (pl. közélet, oktatás), majd hamarosan ez után elkezdődik a nyelv harca a puszta létéért, és végül az ifjú generáció már nem kapja meg örökségül a felmenőitől, és a kisebbségi nyelv kihal.

A legnagyobb létszámú oroszajkú kisebbség mellett érintettek még az irgenmanlandi finnek és a balti svédek. Ők eddig anyanyelven tanulhattak a közoktatásban. A kormány azonban a közelmúltban úgy döntött, hogy megszünteti ezt a posztszovjet örökséget, és nem biztosítja mindenkinek automatikusan az anyanyelvű oktatást, csak az észt nyelvűt. Ez a legtöbb gyermeknek, többségében orosz ajkúaknak komoly akadályt jelent, hiszen egy olyan nyelven kell most tanulniuk a tantárgyakat, amit a legtöbben korábban nem is beszéltek. Ők ugyanis az észtektől elszigetelten orosz lakónegyedekben laktak, ahol az élet szinte minden területén kizárólag az orosz nyelvet használták. Észtország keleti régiójában a lakosság 70 százalékának orosz az anyanyelve. Narvában, az orosz határnál fekvő észt városban, ez az arány 90 százalék. A lakosság többsége Hans von der Brelie, a Lyonban élő újságíró, az Euronews riportere által Narva utcáin végzett közvéleménykutatás alapján, nagyon jól érzi magát az Észt állam keretein belül.  Ezt bizonyítja például egy tipikus véleménynyilvánítás az utca emberétől: „Én nem látok semmi különbséget az oroszok és az észtek között. Tényleg. Ugyanazt a társadalmat alkotjuk, összetartozunk. Mi a különbség abban, ha Narvában vagy Tallinnban születek? Beszélek oroszul, beszélek észtül, vannak orosz barátaim, vannak észt barátaim. Egyáltalán nincs diszkrimináció.”

Az oktatás színvonalát tekintve Észtország az ENSZ 193 tagállama között a tanulmányi ranglistán a hatodik helyet foglalja el (Magyarország a 39. helyen áll, Szlovénia a 20. helyen, és érdekességképpen megjegyzem, hogy Montenegró a 28. helyen). Itt magasak az iskolai elvárások. A PISA felmérés szerint az észt tanulók a legokosabbak között vannak Európában. Matematikából a világon a negyedikek, Szingapúr, Japán és Dél-Korea mögött, de szövegértésből, és a természettudományokból is mindig magas pontszámot értek el. Kérdés, milyen eredményt hoz majd a nyelvi reform.

A tanulókat úgy támogatják, hogy nyári táborokat szerveznek nekik, és cseretanulóként észt családokhoz küldik őket iskolák és óvodák együttműködése keretében. Ezt a lehetőséget a tanárok is megkapják. A Baltic News Service (BNS, a legnagyobb balti államok hírügynöksége) szerint a jelen törvényjavaslat értelmében a tanároknak a jövőben C1 szintű (felsőfokú) észt nyelvtudást kell felmutatniuk, hogy a saját tárgyukat észt nyelven tudják oktatni az iskolában. Ugyanez az elvárás az iskolák, illetve egyéb oktatási intézmények vezetőségei felé is. A kisegítőtanároktól, illetve az óvodai gyermekgondozóktól B2 szintű (középfokú) nyelvtudást várnak el. A BNS helyi hírügynökség szerint a nyelvtudás igazolására határidőket állapítottak meg.

Bennem ezzel az intézkedéssel kapcsolatban három kérdés merül fel. Az egyik az, hogy vajon ezzel a nyelvi reformmal, amelyik gyakorlatilag minden negyedik diákot érint, meg tudja-e őrizni az észt oktatás az említett kiváló helyezését a nemzetközi ranglistán, a másik, hogyan és meddig tudják megőrizni a nemzetiségi gyerekek az anyanyelvi és kulturális identitásukat, a harmadik pedig az, hogy az észtek, akik minden vonatkozásban követik a tudományok legújabb vívmányait, miért nem veszik figyelembe azt a nyelvlélektani tézist, hogy jó nyelvtudás csak az anyanyelvre építve érhető el. A minisztériumuk szerint ennek a lehetőségét biztosítják, mégpedig heti két tanórában. Nyelvtanárként teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a heti két tanóra annyi, mint halottnak a csók. Az anyanyelvhez való jog és annak oktatásban való érvényesítése alapvető emberi jogi kérdés, amelyet több nemzetközi egyezmény is véd (pl. ENSZ Gyermekjogi Egyezmény, kisebbségi jogi dokumentumok). Ha ezt figyelmen kívül hagyják, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

KONKLÚZIÓ: MILYEN AGGÁLYOK MERÜLHETNEK FEL?

• A gyermeket szellemi és pszichológiai sérülések érik. Az anyanyelv szorosan kötődik az identitáshoz. Ha a gyermeket megfosztják attól, hogy az iskolában is a saját nyelvén tanuljon, azt élheti meg, hogy a nyelve és így a kulturális gyökerei „másodrendűek”. Ez önértékelési problémákhoz és identitásválsághoz vezethet.
• A kutatások azt mutatják, hogy az anyanyelvi alapon történő oktatás elősegíti a második nyelv elsajátítását is. Ha a gyerek az iskolában az anyanyelvétől megfosztva tanul, az hátráltathatja a kognitív fejlődést és a tanulmányi teljesítményt.
• Az anyanyelv tiltása vagy háttérbe szorítása gyakran azzal jár, hogy a gyermek és családja „kívülállónak” érzi magát a társadalomban. Ez feszültségeket és széthúzást is szülhet a közösségen belül.
• Az ilyen intézkedések generációkon átívelően gyengítik a közösségi kohéziót, és hosszú távon akár az adott kisebbségi nyelv teljes visszaszorulásához, eltűnéséhez vezethetnek. Ez nemcsak kulturális veszteség, hanem a társadalmi sokszínűség szegényedése is, és nemcsak emberi jogi szempontból problémás, hanem a gyermekek fejlődését is sérti, és végső soron a társadalom egészének árt.

A történelem számtalan példát mutat arra, hogy ha egy nyelvet elnyomnak, betiltanak, mesterségesen felmagasztalnak vagy politikai okokból „dialektussá” degradálnak, az mindig bizalmatlanságot, feszültséget kelt.

Véleményem szerint ez a nyelvi reform nyelvi öngyilkosság, de minden esetre nagyon kockázatos. Ezt a kérdést racionálisan is meg lehetett volna oldani. 1991-ig a Szovjetunió részeként mindenki megtanult oroszul, és szerintem még ma is mindenki beszéli az orosz nyelvet, amelyik, ha hivatalosan nem is világnyelv, a valóságban mégis az, mert a világon 150-160 millió ember beszéli anyanyelvként, és orosz nyelven szinte minden szakirodalom hozzáférhető. Ezért náluk a kétnyelvű oktatás bevezetésének lenne értelme. A növendékek, mind az észtek, mind a nemzetiségek orosz nyelven minden nemzetközi információhoz hozzájuthatnának. Megmaradt volna a kisebbség egyenrangúnak, ugyanakkor nem csorbult volna a nemzeti kisebbség identitástudata, és az anyanyelvhez való jog sem. Ezzel szemben egy ilyen kislétszámú közösség korlátozott mennyiségű tudásanyagot termel. Aki nem tanulja meg valamelyik „nagy nyelvet” az anyanyelvhez közelítő szinten, az szinte biztosan lemarad a tudományos, kulturális és gazdasági világtrendekről. Ezáltal versenyhátrányba kerül. Ha mindent csak észt nyelven fognak tudni elérni, nehézségeik támadnak a nemzetközi együttműködésben és a tudományos publikálásban.

Noam Chomsky amerikai nyelvész gyakran hangsúlyozta, hogy az anyanyelv a gondolkodás és az emberi méltóság, tehát az identitás nyelve, az idegen nyelv pedig a világ megértésének a kulcsa, de semmiképpen nem a politikai manipuláció kifejezőeszköze.