Ady mintha nemzeti sajátságként tekintene a megkésettségre: „Mi mindig mindenről elkésünk, / Késő az álmunk, a sikerünk, / Révünk, nyugalmunk, ölelésünk. / Mi mindig mindenről elkésünk.”

Rég volt, 1991-ben járunk. Az anyaország útját keresi. A rászakadt szabadság súlya alatt görnyed. Alig-alig figyel arra, hogy mi történik Jugoszláviában. Befogadja a menekülteket, s nem gondol bele, hogy ezzel mintegy kiüríti a Délvidéket, amin egyébként szinte kizárólag a Vajdaságot érti. A szerbeknek is vannak menekültjeik, jól jönnek az üresen maradt házak. Horvátország, Szlovénia független lesz. E nagy változások mellett nem jut elég figyelem a kicsiny Dráva szögre, bár a háború borzalmairól rendre beszámolnak a tudósítások.

Ha most három évtized múlva felelevenítem a történteket, voltaképp nem megkésett a tudósításom, hiszen a máig ható, a mai helyzetet meghatározó eseményekről „tudósítok”. A múlt bűneiről, a ma gondjairól és a jövő teendőiről gondolkodom. Teszem ezt azért, hogy mentsük a még menthetőt.

A horvátországi magyarság (1910-ben még 40000 lélek) legjelentősebb összefüggő területe a szerbek által elfoglalt Dél-Baranyában, a magyar-jugoszlávország határ, a Duna és Dráva folyók közötti háromszögben található. Az 1991. évi népszámlálási adatok szerint itt 19310 horvát, 12857 szerb, 9920 magyar és mintegy 12000 más (jugoszláv, szlovén, albán, bosnyák) nemzetiségű lakos élt. Az 1991. szeptember-december közötti időszakban mintegy 30-35000-en hagyták el ezt a vidéket, közöttük 7000 magyar.

Bár a számok hozzávetőlegesek, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy Trianon után a Dráva szögből hetven év alatt a magyarság 75 százaléka eltűnt, majd egy év alatt e megmaradt negyednek 80 százaléka elmenekült, meghalt a harcokban, vagy megölték. A távozók zöme tanult ember volt, különösen fájdalmas a pedagógusok hiánya. A horvátországi 125 magyar pedagógusból, csoportunk adatai szerint [Igaz Március Csoport] 11 óvónő, 55 általános iskolai tanár, 8 középiskolai tanár és két tanácsos Magyarországon él. A baranyai magyar tannyelvű iskolákban (Vörösmart, Laskó, Újbezdán, Vardaróc, Kopács, Csúza, Nagybodolya, Sepse) diák és tanerő hiánya miatt nincs tanítás.

A fentiek az Igaz Március Csoport által összeállított Fehér Könyvből származnak, amelyet a Szabadkán kiadott Napló 90. és 92. száma ismertetett. (Ld. Arcanum adatbázis.)

Dráva szög magyar jellege ezzel szinte teljesen eltűnt. A változás drámaiságát a fentieknél még szívbe markolóbban mutatja meg, ha egyes települések adatait nézzük. A 650 lakosú Darázs-ból 450-en távoztak. Sepsén 581 főből 300-an maradtak, Vörösmart 1523 lakosából 1100 menekült el. Helyükre azonnal szerbek települtek.

Mi történt hát? Népírtás? Nem egyetlen nemzet kiszorítása, megsemmisítése volt a cél, magyart horvátot, mindenkit érintett, aki nem volt szerb. Belgrád még Jugoszlávia megmaradásában reménykedett, s ezzel a Nyugat is egyetértett. Erre azonban a drasztikus katonai fellépés és az öldöklések miatt már nem volt esély. Az 1991-ben történtekkel a Nemzetközi Bíróság 2015-ben foglalkozott. Megerősítette ugyan, hogy civilek elleni bűncselekmények „bizonyos mértékig” történtek, de úgy ítélte meg, hogy konkrét népirtási szándék nem állt fenn. Ezek szerint csak a gyilkosság számít, egy térség etnikai összetétele elüldözéssel, megfélemlítéssel az megengedhető?

Mindazok ellenére, ami történt, van még magyar a Dráva szögben. Schengennek hála, arra is van példa, hogy a munkába belefáradt vendéglős helyét pécsiek veszik át, mint a Piros Csizma este mutatja, ami a nem magyar felirat ellenére egyfajta magyar végvár is.

A magyar nemzet része az itt élő csöppnyi maradék is. A nemzeti újraegyesítés programjában rájuk fokozottan figyelni kell(ene). A Charta küldöttsége szeptember közepén a régióban töltött egy hétvégét. E látogatásokat családi vagy közösségi szervezésben rendszeressé kell tenni: érezzék akik a végeken élnek, hogy nincsenek egyedül. Hogy nyugodt lelkiismerettel mondhassuk ki a Dzsungel Könyvéből ismert jelszót: egy vérből valók vagyunk, te meg én. Ezzel ma még talán nem vagyunk végzetes késésben, de lehet, hogy holnap már igen.