A régi Magyarországon használt magyar nemzet tagja kifejezés a mai magyar nyelven Magyarország állampolgára jelentésű. Történelmi vitáink is vakvágányra futnak, ha egy fogalmat nem határozunk meg pontosan, ha az egyik fél mást ért valamin, mint a másik. Ilyen a nemzet szó is. A finnországi svéd nem tagja a finn nemzetnek, de állampolgára Finnországnak. Megelégedett, hű és hasznos polgár, nem pedig gyanús személy, akiben a többség veszélyt lát.

Ma még sajnos falra hányt borsónak látszik néhány derék román ember igyekezete, hogy megértesse nemzettársaival: az egymásnak feszülő nemzeti indulat árt, a harmonikus együttműködés használ(na) az ő szeretett hazájuknak.
Hajdanában a magyar nemzet tagja kifejezés jogi fogalom volt, nem származási, faji vagy kulturális tartalmú, írja Miklóssy Endre a Napút-füzetek sorozat 93. kis kötetében. Írásának címe „A Szent Korona és az állam”. Nem tisztem a tanulmányt sem ismertetni, sem kritikát írni róla, de az idevágó gondolatmenete felettébb érdekes. Nem elvont jogi fejtegetéssel bizonyítja az alkotmányos magyar gondolkodásnak mai szóval diszkrimináció mentes voltát, hanem egy kuruc nótával.

Ne higgy magyar a németnek,
akármivel hitegetnek,
mert ha ád is oly levelet,
mint a kerek köpenyeged,
s pecsétet üt olyat rája,
mint a holdnak karimája –
nincsen abban semmi virtus,
verje meg a Jézus Krisztus!

A török kiverése utáni időkben jobban rá járt a rúd az országra, mint a török veszély idején. Igaz, akik a török alóli felszabadításból kivették a részüket, menlevelet kaptak. Így az eperjesi polgárok is, akik közül jó páran bekerültek a Caraffa vésztörvényszéke által megkínoztatott majd kivégzett 24 ember közé. Erről van szó a versben.
Miklóssy arra hívja fel a figyelmet, hogy a német, akinek nem érdemes hinni, valójában olasz, a magyar, aki ne higgyen neki, pedig többnyire német származású eperjesi polgár. A nótában a német a bécsi uralkodó, a magyar, aki akkor is a „nemzet tagja”, ha akár egy szót sem tud másképp, mint németül, aki zavartalanul évezi azt a kulturális és közigazgatási autonómiát, amit kiváltságképp kapott rég elporladt magyar királyoktól.
A történelmi Magyarország észak-keleti vidéke a tatárjárás miatt szinte teljesen elnéptelenedett. Az üresen maradt területekre IV. Béla szászokat hívott, kiváltságok sorát adta nekik. De a nóta nem őket mondja németnek, hanem az esküszegő bécsi uralkodót és az őt szolgáló olasz.
A mai szó, ami feloldja az ellentmondást: az állampolgár. Az erdélyi szász, a partiumi magyar vagy a székely lehet román állampolgár, de ettől még székely, magyar vagy szász marad. Ez viszont nem gyengíti az államot, nem veszély, hanem esély Románia számára is. Persze csak akkor, ha nemzeti mivoltában nem sértik, életét nem gáncsolják, és energiáit nem nemzeti mivoltának megmentésére, hanem az élet mindennapjaira, ha tetszik, Románia felvirágoztatására fordíthatja. De amíg nevetséges kicsinyességgel kell számolnia, ha természetes jogait érvényesíteni akarja, amíg ahol lehet, ott akadályozzák, addig ezek az energiák elvesznek, s ennek épp a többség nemzet látja kárát, akár Romániáról, akár Szlovákiáról, akár melyik érintett országról van szó.

A mártírok emléktáblája Eperjesen

Visszatérve a Caraffa -féle eperjesi vésztörvényszékre, nem kétséges, hogy a kivégzésekben a vagyonos emberek kifosztása és a rebellióra hajlamosak megfélemlítésén túl vallásüldözés is szerepet játszott. II. János Pál pápa 1995-ös szlovákiai útja alkalmával Eperjesen július 2-án az áldozatok emlékműve előtt együtt imádkozott Jan Midriak evangélikus püspökkel. Bár a Kárpát-medence népei közelednének egymáshoz legalább annyira, mint ez a két más felekezetű főpap.