Tisztelt egybegyűltek! Tisztelt ünneplő közösség! Nem tudom, csak remélem, hogy ünnepi hangulatban jöttek el erre a kiállításra, noha Kárpátalján az ünnepet okkal halványítja a feszültség és a bánat. Ennek a kiállításnak többféle üzenet van. Az egyik az, hogy nem véletlenül jelennek meg itt ezek a képek éppen ezekben a nehéz időkben. Nem felejtjük ennek a térségnek közép-európai gyökereit. Ez a vidék maga is híd Prága-Bécs-Budapest valamint Lviv és Kijev között. Közép-Európa nem hagyhatja magára Kárpátalját a nehéz időkben.

Nem kell sokat kutakodni a XX. század magyar költészetében, hogy a magánosság, magára maradottság érzésével találkozzunk. Csak felvillantok három részletet. Először Tóth Árpád: „Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom.” majd Áprily Lajos: „Ülök magam tompán a téli ködben” végül József Attila: „Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan.”
A modern világ elmagányosító hatását sokan vizsgálták, sokféleképp magyarázták, de egy dologban szinte közmegegyezés van: ez a helyzet természetellenes és ártalmunkra van. Mintha a Biblia igazságát bizonyítanák: nem jó az embernek egyedül lennie. (Mózes I. 2,18)
Kiállításunk olyan embereket állít elénk, akik valamiképp híd szerepet töltöttek be életük folyamán. Távoli vidékekről érkeztek Magyarországra és itt alkottak nagyot, itt lettek szentként máig ható példaképek, vagy épp fordítva, itt születtek és másutt teljesedett ki az életük. A bemutatott emberek egyszerre hívják fel a figyelmünket arra, hogy a Kárpát-medence ezer éve szerves része az európai kultúrának, továbbá arra is, hogy a kereszténység nem választható el Európa kultúrájától. Ennek a kultúrának lényege az is, hogy a különböző nemzetek is összetartoznak, különösen, ha egy közös földrajzi térben élnek egymás mellett. Ha megértjük ezt, akkor talán nemcsak egymás mellett, hanem valóban együtt tudunk élni, közösen teremtve magunknak és utódainknak szép életet.
Ez a kiállítás nemcsak „híd-emberekről” szól, hanem maga is híd.

A kép a vándorkiállítás aradi megnyitóján készült

Látható volt Brüsszelben, Füleken, Aradon, Nagyszombaton és Félben, s most immár Nagyberegen is. Remélem, hogy még több kárpátaljai településre is eljut, hogy közvetítse, ami a képeken látható és azt is, ami nem: hogy a láthatatlan hidak láncolata azért köt össze mindannyiunkat, hogy a magány ne kösse gúzsba egyikünket se.
Köszönöm Tancsinec Edinának és mindenkinek, aki segítette, hogy a Hidak Európa népei között vándorkiállításunk Nagyberegen is megtekinthető, s kívánom, hogy a képek nézése közben és talán éppen hatására a kiállítás nézői között is hidak épüljenek.
Isten áldja kedves mindannyiukat!
Budapest – Nagybereg 2015. március 29. Virágvasárnap