Borbély Tamás Románia – modell állam című cikkét a román eredeti alapján Jankó-Sujánszky Erika ismerteti. Forrás a Corbii albi oldal, ami kolozsvári magyar újságírók törekvése, hogy őszinte román-magyar párbeszédet gerjesszenek.

A cím ironikus mosolyt fakaszthat. Ugyan, hogy is lehetne Románia modell állam?
El kell ismernünk, hogy Románia sokat tett a kisebbségek jogainak biztosítása terén. Összehasonlíthatatlanok a 30 évvel ezelőtti állapotok, amikor a kisebbségek jogainak kérdése csupán egy hóbortnak számított, a mostaniakkal. A Forradalom utáni új geopolitikai helyzet egyre több kisebbségi jog elfogadásához/megadásához vezetett. Mivel ezeket a kisebbségek számára amúgy kedvező jogszabályokat az ország törvényeibe foglalták, lehetővé vált a román diplomácia számára, hogy makacsul és öntelten váltig állíthassa, hogy Románia immár az összes kisebbséggel kapcsolatos problémát megoldotta. Más szavakkal fogalmazva: az etnikai kisebbség kérdése, mint olyan, immár nem is létezik, minden gyönyörű, Romániában csend honol és ez itt a teljes békesség szigete.
E önteltséget sugárzó imázsnak van némi reális alapja, ha például a jelenlegi kisebbségi jogokat a múlt béliekkel hasonlítjuk össze, vagy pedig egyes környező országokra gondolunk. S mégis, miért zavaró és elfogadhatatlan a román diplomácia pozíciója a magyarok számára?
Az ilyen gőgös hozzáállás következménye, hogy a magyar kisebbség véleménye sem árnyaltabb, ily módon két homlokegyenest ellentétes vélemény ütközik. Az árnyaltság hiánya okán keletkező erőteljes kontraszt hamisan jeleníti meg a helyzetet, valótlan képet festve a valóságról. Majdnem lehetetlen racionális párbeszédet létrehozni akkor, amikor az egyik fél a valóságot nyilvánvalóan igaztalan módon jeleníti meg. Ezért sikertelen a legtöbb román-magyar párbeszéd. Bizonyos értelmiségi körök, melyek sajnos igen csekély befolyással bírnak, nagyon fontosnak tartják a román-magyar közeledés szükségességét. A többé kevésbe sikeres kezdeményezések a legtöbbször előítéletekbe, bizalmatlanságba és közömbösségbe ütköznek. A kezdeményezéseket, mindkét oldalról, az empátia nélküli politikai diszkurzusok táplálják. Az elmúlt 10 évben a román-magyar kapcsolatok stagnáló irányt mutatnak, a párbeszéd szereplői mintha érdektelenné váltak volna egymással szemben. A román állam intézményei továbbra is igen kevés erőfeszítést tesznek azért, hogy a jogaikat élvezni hivatott etnikai kisebbségben élők anélkül tudják jogaikat érvényesíteni, hogy az igazságszolgáltatás útvesztőiben pazarolva idejüket próbáljanak érvényt szerezni azon jogoknak melyeket, elméletileg a törvény amúgy biztosít számukra!
Másfelől az állami intézmények egyáltalán nem törekszenek arra, hogy megszerezzék a magyar etnikai kisebbséghez tartozók bizalmát, kettős mércét használva velük szemben, mind az anyanyelvén történő oktatás, mind az egyes nemzeti- vagy regionális szimbólumok használata során, továbbá az anyanyelv használatának jogát az adminisztráció- vagy az igazságszolgáltatás intézményeiben.
Egy másik égető probléma a román-magyar kapcsolatok terén a kölcsönös megismerés hiánya. Az állam homogenizálási politikájának eredményeképpen, Erdély lakósága elvesztette azt a kiváltságos státuszt, hogy három nyelvet ismerjen, és használjon: a románt, a magyart. Nehézkesebb lett az emberek közti kommunikáció. Ez a lehetőség a mai napig nem adatik még például az erdélyi tanulók vagy egyetemisták számára.

A fiatalokat már az iskola padjaiban, a templomban vagy akár a családban gyűlölettel teli ideológiákkal táplálják, ami oda vezetett, hogy nagyon sokuk meg sem próbálja saját gondolkodásmódjának rostáján átszűrni, és autentikus érvek alapján mérlegelni ezeket. Így nem is képesek felmérni, hogy a feléjük áradó félelmem, rémület tényleg valós problémát jelent vagy csupán arra hivatottak, hogy ellehetetlenítsék az igazi, eredményes és előnyös párbeszéd létrejöttét.
Ezért ahhoz, hogy a „román modell” a valóságban ténylegesen létrejöjjön és nemzetközi szinten elismerést szerezzen, a román államnak még nagyon sokat kell tennie.
*
Borbély Tamás újságíró, 1982-ben Marosvásárhelyen született. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban fejezte be 2000-ben. Az újságíró szakot a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 2004-ben végezte el. Évek óta rendszeresen közöl a kolozsvári Szabadság című napilapban.