Megszoktuk már, hogy a rossz hír szárnyakon jár. Úgy tűnik, a felháborodás inkább késztet cselekvésre, mint egy jó hír feletti öröm. Ez a cselekvés korunkban többnyire egy kattintás a cikk (gyakran megtévesztő) címére, vagy egy mérges hozzászólás. Indulatos világban élünk, indulatok kavarognak bennünk. Ezek a nem egyszer alkohollal fűtött indulatok vezetik a lelátók közönségét, akik bizony nem mutatnak példát sem a toleranciára, sem az ellenfél megbecsülésére. Mond-e még valamit a sportszerű jelző?

Sokszor a lelátókon törnek fel azok az indulatok, amelyek a nemzetek között ki nem beszélt, fel nem oldott feszültségekből fakadnak, s amelyek nem találnak megfelelő fórumot maguknak.

Épp ezért fontos, hogy lehetőleg mindenkihez eljusson a híre a korszellemmel ellentétes minden jó példának. Nem olyan régen történt, de csak lassan terjedt el a hír, hogy mi történt az Egyesült Arab Emírségekben nemrég rendezett minifutball-világbajnokságon. Az elődöntőben a románok 3:0 arányban legyőzték a magyarokat, akik így már csak a bronzéremben reménykedhettek, amit viszont el is nyertek. Ebben a kevéssé ismert sportágban a magyarok először szereztek érmet, voltaképp volt mit ünnepelni. A döntőben tovább folytatódott a román sikersorozat, azaz a minifutball-világbajnokságot ők nyerték.

A két válogatott a torna idején ugyanabban a szállodában volt elszállásolva, a román győzelmet hozó finálét követően pedig a hotel személyzete és a magyarok sorfalat állva megtapsolták az aranyérmeseket, gratulálva nekik a világbajnoki címhez, majd pedig a két csapat együtt ünnepelt. És ez még nem minden. Amikor a dobogó harmadik fokán végzett magyar játékosok átvették a bronzérmet, a stadionban nagyobb létszámban jelen lévő román közönség elkezdte skandálni, hogy „Ria, Ria Hungária”.

Nem akarod elhinni? A hír a kronika.ro szerint a románok székelykeresztúri származású másodedzőjétől származik, hitelességében nincs okunk kételkedni.

Egy fecske nem csinál nyarat. Nem hiszem, hogy ezentúl ez lesz a hangulat mindenkor, ha román és magyar csapat egymással játszik. De ismert a másik mondás is: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Örüljünk tehát. A minifutballnak valószínűleg mini magyar és nem sokkal nagyobb román szurkolótábora volt jelen. E kevesek rájöhettek a sportszerűségnek, ennek a lassan eltűnni látszó fogalomnak jó ízére. Örüljünk hát, és reménykedjünk.

Surján László