A Pilisi tanösvény sorozatcím Käfer István professzornak olyan írásait fogja össze, amelyek a Pilisi Parkerdő Zrt és a Charta XXI Mozgalom közötti együttműködéssel a Pilisben felállítandó ismeretterjesztő tanösvény anyagát alapozzák meg. A tanösvény anyagához örömmel vennénk olvasóink megjegyzéseit. Ezeket megtehetik a CHARTA XXI facebook oldalán vagy az info@chartaxxi.eu email címen.

Csaplovics János, a magyarországi etnográfia első művelőinek egyike ezt írta: ” Magyarország Európa kicsinyben, mert majdnem minden európai nép, nyelv, vallás, foglalkozás, kultúra … Életmód, erkölcs és szokás is itt találja fel hazáját.” (Tudományos Gyűjtemény 1822. 51-51. o.)
Az utóbbi közel két évszázad politikai szélsőségeitől ellentétekre nevelt társadalom számára meghökkentő, hogy Szent István királysága valóban önmagában Európa volt, és sokszor követésre méltó példa is Nyugatnak. Már a magyarok bejövetele is nem egyszerű hódítás, hanem honkeresés volt. A honfoglalók felismerték a terület egységét, és tudták, hogy kevesen vannak ahhoz, hogy az egész térséget kitöltsék. Ezért viszonylag könnyen alakult az együttélés, egyfajta közös haza az itt talált népekkel, különösen a szlávokkal.
Nincs tudományosan alátámasztható bizonyíték, hogy a magyarok bejövetelük után harcoltak volna a szlávokkal. Sőt! A bajor püspökök 900 körül arról panaszkodtak a pápának, hogy a pogány magyarokkal keresztény szlávok is „kalandoztak”. Panaszlevelük szerint a morva szlávok a magyarok közé keverték embereiket, és a vegyes csapatokat a keresztényekre uszították. Ezt már a millenniumi négykötetes Szalay-Baróti: A magyar nemzet története c. munkája (Bp. 1895, I. 103.o.) is ismeri, mégsem hiszem, hogy száz magyar vagy szlovák ember között egy is akadna, aki tud róla.
A szlovák történészek mindmáig nem találnak meg felelő magyarázatot a 885 körül keletkezett Szent Metód-legendában leírt találkozásra a magyarok királyával. A legenda szövege szerint amikor Metód ” … a Duna vidékére érkezett, a magyar király látni kívánta őt. Bár többen figyelmeztették, ne tegyen eleget a meghívásnak, mert nem ússza meg ép bőrrel, Metód mégis elment hozzá. A király úgy fogadta, ahogy püspökhöz illik, tisztelettel és ünnepélyesen, vidám derűvel, és úgy társalgott vele, ahogy az ilyen férfiakhoz illik. Megölelve, megcsókolva bocsátotta el, gazdag ajándékokkal, így búcsúzva tőle: Emlékezz meg rólam mindig, tiszteletre méltó atya, szent imádságaidban.” (Veľkomoravské legendy a povesti [Nagymorva legendák és mondák] Bratislava 1977, Tatran, 81.o.) Ez a jelenet bekerült a Honfoglalás című filmbe is.
Kniezsa István 1955-ben megjelent kétkötetes munkája, A magyar nyelv szláv jövevényszavai bizonyítja, hogy a kereszténység és az állami-jogi terminológia jelentős része — mint a kereszt, keresztény, szent, király, udvar, udvarnok — szláv közvetítéssel került a magyar nyelvbe.
A magyarországi szlávok közül a magyarok a szlovákok őseivel kerültek a legszorosabb szimbiózisba. Tulajdonképpen ők a magyarság legközelebbi rokonai. Népdalainkról Bartók Béla gyűjtése nyomán kiderült, hogy közel fele részt egyeznek. Évszázadok alatt kialakult nyelvi rokonságunkat nem csak szókincsünk gazdag közössége, hanem a két nyelv rokon hangzása, dallamossága is bizonyítja.
A Kárpát- medence népei közül csak a magyarnak és a szlováknak nincs külhoni anyanemzete. 1000 éves szimbiózisuk megőrizte a szlovákokat a beolvadástól a nagyobb szláv népekbe. A nemzetté alakulást mindkét nép itt, a Kárpát-medencében élte meg, a magyarok előbb, a szlovákok később. A közös hazában eltöltött ezer év alatt úgy hatottunk egymásra, hogy mindketten megőriztük saját identitásunkat. Nem ez a követendő modell a mai Európai Unió népei számára?
Aki végig sétál a tanösvényen, ezekről az egymásra hatásokról, a közösen megélt történelemről szerez ismereteket.