A Mérce nevű távolról sem kormánypárti orgánumban Laczó Ferenc hosszú interjút készített Constantin Iordachi történésszel. Az interjú nagyobb része a Vasgárdával foglalkozott és nyíltan beszélt a románok által ritkán hangoztatott zsidóüldözésről is, konkrét számokat is emlegetve. Az interjú végén esett szó a román-magyar viszonyról. Az alábbiakban az interjú ezen részét ismertetem.

Iordachi elmondta, hogy tizenévesen, az 1980-as években tanúja volt a két ország közti súlyos, a Romániában élő magyarok státuszával kapcsolatos válságnak. A román kommunista rezsim hivatalos propagandája a nacionalizmusra épített és ennek során az erdélyi magyar közösségből nemzetellenes bűnbakot próbált csinálni. Ahogy a politikai feszültségek egyre növekedtek, e két állam egymást kölcsönösen fő biztonságpolitikai veszélyforrásként kezdte kezelni – annak ellenére, hogy hivatalosan baráti kommunista államoknak számítottak.

Az 1989-es, már-már csodaszerű fordulat politikai következményei teljességgel átalakították a románok és magyarok közti interetnikus viszonyt, akárcsak a két állam viszonyát. E forradalmi ideálok a románokat és a magyarokat a tisztességes és jóléti demokratikus társadalmak létrehozásának közös ügyében egyesítették.

Akik felnőttként átélték ezeket a napokat, akkor áttörést reméltek a román-magyar viszonyban. A diktátor házaspár látszatpere és gyilkosságnak kinéző kivégzése volt az első jel, hogy valami nincs rendben: a forradalom puccs jelleget öltött.

Iordachi pozitíven értékeli a Románia és Magyarország 1996-ban kötött fontos baráti szerződését: Azóta különleges katonai és politikai partneri viszonyt sikerült kialakítania egymással, melyre tágabb régiónkban modellértékűként szokás tekinteni. Jó lenne, ha így lenne, de a szerződés, mintha csak a többi ország felé mutatná, hogy minden rendben van a kétoldalú kapcsolatokban, pedig a romániai magyarság állandó nyomás alatt van, és már több mint száz éve várja a Gyulafehérvári Nyilatkozat megvalósulását.

Nem túlzás azt állítani, hogy a román–magyar konfliktus a hidegháborút követő korban az államok közti megbékélés, a NATO-n belüli stratégiai partnerség és az európai integráció következtében alapvetően megoldódott. Elhiszem, hogy a nyilatkozó ezt így érzi, de a romániai magyarság, sőt az erdélyi románság egy része sem így tapasztalja.

Egyet lehet érteni viszont a következőkkel: Az államok közti határok számos szempontból lényegtelenné váltak, hiszen emberek és javak is szabadon áramolhatnak. Több százezren rendelkeznek kettős állampolgársággal és vesznek részt mindkét állam politikai életében, miközben az RMDSZ szinte rutinszerűen válik részévé a román kormánykoalícióknak. Hivatalos adatok szerint több mint 12000 magyar kereskedelmi társaság tevékenykedik Romániában és több mint 6000 magyar-román vegyesvállalat van Magyarországon. Ha a mindennapi életet vizsgáljuk, megállapíthatjuk tehát, hogy az integráció soha nem látott fokra jutott. A sajtó nemrég például arról számolt be, hogy aradi polgárok a közelben lévő magyarországi falvakba telepednek, és onnan járnak át nap mint nap dolgozni Romániába. Vészhelyzet esetén a határmenti városok lakói a másik ország tűzoltóit tárcsázzák, amennyiben azok a helyszínhez közelebb állomásoznak. Ezen túlmenően számos cég döntött határmenti üzemek nyitása mellett, ahol is számos román és magyar állampolgár egymás közvetlen szomszédságában dolgozik.

A továbbiakban Iordachi a Mérce irányultságának megfelelő politikai nézőpontból értékeli a jelen helyzetet.  Ez a megbékélés és partnerség, amelyet a közös európai projekt léte nagyban elősegített, csakis demokratikus politikai rendszerek esetén működhet. A tekintélyelvűség és az etnikai nacionalizmus beárnyékolja ezt a román–magyar megbékélési folyamatot. Ennek legutóbbi példája a magyar hatóságok áldozati nacionalizmust előtérbe helyező intenzív kampánya volt, ami a trianoni szerződés tavalyi, századik évfordulóján revizionista felhangoknak is teret kínált. E kampányra válaszlépésként Románia tavaly novemberben, éles viták és bizonytalankodás után, június negyedikét hivatalosan is a trianoni szerződés napjának kiáltotta ki. Nem lehet elvitatni a magyaroknak azt a jogát, hogy saját múltjukra torzítás mentesen emlékezzenek. Iordachi nem vette figyelembe azokat a megnyilvánulásokat, amelyekben magyar részről az általunk elkövetett hibákról nyíltan beszéltünk, azok még a nemzeti összetartozásról szóló törvénybe is bekerültek, és a szememben kicsit nevetséges, hogy június 4-e Romániában a trianoni szerződés napja. Ehhez nem kell parlamenti határozat, hiszen mi más lenne. Teljesen egyet lehet érteni az interjú következő mondatával: Személy szerint ezen új román, a nemzeti emlékezetre vonatkozó törvényt szükségtelennek és kontraproduktívnak gondolom. Én is. Egyszer talán eljön az az idő, hogy románok és magyarok őszinte nyílt beszédben elmondanák egymásnak a maguk fájdalmát és közösen keresnék azok megoldásának lehetőségét. Nem kormányszintre gondolok, hanem egy a másik fél iránt nyitott értelmiségi párbeszédre. Jó lenne megtudnunk, hogy mit értenek magyarországi nacionalista retorikán, amikor az interjú így folytatódik: Elfogadása ugyanakkor azt mutatja, hogy a magyarországi nacionalista retorika miként vezet hasonló kampányokhoz Romániában. A 2020-as román törvény megalkotói konkrétan is hivatkoztak a tíz évvel korábbi magyar törvény elfogadására.

Iordachi igyekszik objektív lenni: E negatív dinamikák természetesen fordítva is működhetnek, amint arra 1989 után például szolgáltak Gheorghe Funar kolozsvári polgármester magyarellenes megnyilatkozásai. Szívesen olvasnék egy olyan diplomamunkát, amelyben a szerző összehasonlítaná Funar megnyilatkozásait mondjuk Kövér László és Semjén Zsolt mondataival.

Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a következő mondat voltaképp nyílt fenyegetés: Amint történelmi példák sora mutatja, a tekintélyelvűség és a nacionalista politikák magyarországi és tágabb régiónkbeli felemelkedése a határon túli magyar közösségek helyzetét is könnyen megingathatja.

A Mérce politikai elkötelezettségéhez persze illik a tekintélyelvűségről és nacionalizmusról beszélni, de ezek nyilvánvaló hazugságok, pedig nagyon fontos lenne, hogy legalább a kétoldalú kapcsolatok terén hazugság nélkül éljünk.

Surján László

U.i. a dőlt betűkkel szedett sorok az eredeti interjúból származnak. A teljes szöveg ITT olvasható,