Stephen M. Klugewitz esszéje jövőre lesz tíz éves. Mottóul Spinoza Etikájának egy fontos mondatát választotta: „Az elméket nem fegyverek, hanem szeretet és nagylelkűség győzi meg.” A mottó örök, az esszé is időszerű. Vitáinkban nincs se szeretetet, se nagylelkűség. Talán ez az oka, hogy a felek nem közelednek a másik álláspontjához, hanem csak megmerevítik a szemben álló hadállásokat. Pedig az internet megjelenésekor egy nagyszerű „online közösséget” reméltünk. Tájékozott politikai, vallási és kulturális vitákat vártunk a türelmes udvariasság, gondos megfontolás és közös tanulás szellemében. Szabadságot.

Ehelyett járványos online trollkodást és káoszt kaptunk, amelyben udvariasságnak nyoma sincs. Az internet rémállom lett, a megtévesztés hatékony eszköze. A gondolkodó ember, ha a közösségi média hozzászólásait olvassa, könnyen elveszíti a hitét a demokráciában és az emberekben. Korunk hőse magán kívül más tekintélyt nem ismer. Félig informált, azaz teljesen hamis véleményét abszolút igazságnak tartja. Bárkiről kész azonnal ítéletet mondani. Közben észre sem veszi, hogy szó sincs „saját” véleményről. Aki kilóg a sorból, vagyis a saját fejével gondolkodik, azt „őrültnek” vagy „gonosznak” nevezi. Öntelt trollok mindig voltak. Weöres Sándor így írt róluk a kisfiúk témáira ciklusban: |KARESZ HÜJE| / |GYÖNGYI HÜJE| / csak én vagyok okos / nekem a… Nem folytatom, sokan ismerik. Ma ezek a beteg lelkek nem elszigetelten élnek a társadalom perifériáján, hanem ők alkotják a meghatározó tömeget.

Az „internet népe” azonban nem csupa futóbolondból áll. Vannak a hamis tartalmat gyártók, és vannak a jószándékú naivok, akik tájékozatlanságukban bambán követik őket. Ezt használja ki a befolyásolás művésze, a modern kampányguru. Nem kell mást tennie, mint elárasztani az internetet a számára kedvező anyagokkal. Nem kellenek nagy nyilvános gyűlések, lelkes szónoklatok, nem kell postaládákban rakni szórólapok tömegét. Ha ismerik a facebook rendszerét, gondolataik gyorsabban és hatékonyabban célba találnak. Mindenki számára adott a lehetőség, hogy egy kattintással feltáruljon előtte a mindent rosszul tudás tárháza, amiben azután vakon hihet, és amiket terjeszthet. Ráadásul mindezt következmények nélkül, hiszen a facebook, az arcok könyve, mára az arctalanság, s ebből fakadóan a pofátlanság terepe lett. Manapság a legtöbb kampány személytelen, embertelen.

Mi a megoldás? Klugewitz Szókratészt, említi aki tudta, hogy a bölcsesség kezdete elismerni, hogy semmit sem tudunk. A kétségbe nem vonható ítélkezés helyett érdemes úgy fogalmazni, hogy „úgy tűnik”, vagy „talán.” Ehhez alázat kell, ami nem divatos manapság. Pedig nem tudhatunk mindent, és mások talán többet tudnak nálunk. De a modern közbeszéd megtisztulásához nem elég az alázat. Nagylelkűség kell. Olyan ember, aki figyelmen kívül hagyja vagy csendben tűri mások hibáit, és látszólag csak embertársai jó tulajdonságait veszi észre. „Csak annyit tehetünk, hogy a legjobbat kihozzuk barátainkból”. Ahelyett, hogy utánoznánk a troll gyáva pocskondiázását, inkább dicséretre kellene törekednünk. „Mit taníthat nekem ez az üzenet vagy személy?” Ez legyen az irányító kérdésünk minden beszélgetésben.

Ne gőgös trollok legyünk, akik másokat akarnak letörni, hogy felépítsék magunkat, hanem alázatos zarándokok, akik elkötelezettek az igaz, jó és szép keresése iránt, bárhol is találják azt. De vigyázzunk. A másik fél iránti tisztelet nem jelenti azt, hogy a szemben álló nézetek összemoshatók. Van abszolút igazság, tehát nem fogadhatjuk el, hogy nincs, bár igazságmorzsákat érdemes keresni még elvakult ellenfeleink nézetei között is.

Visszatérés a nagylelkűséghez. Ez az egyetlen balzsam a közbeszéd brutalitása ellen. De nemcsak erről van szó. A párbeszédképtelenség, a másik fél nyilvános megalázására való törekvés gátolja az emberek, de a nemzetek közötti megbékélést is. A szomszédainkhoz való közeledés során is nagylelkűségre kell törekednünk. Ugyanakkor kellő alázattal tegyük ezt, hogy senki ne tarthassa megnyilvánulásainkat lenézésnek. Nehéz, de nem lehetetlen feladat.

Surján László