A Vasárnapi Újságban fenti címmel 1854-ben megjelent cikket rövid kommentárral kísérve teljes terjedelmében, eredeti helyesírással közöljük. A Vasárnapi Ujság szerkesztői, szerzői, tudósítói, illusztrátorai jóvoltából hosszú évtizedeken át egyedülállóan teljesítette a jó értelemben vett népművelés feladatát az éppen csak a polgárosodás útjára lépett országban. A felelős szerkesztő, Pákh Albert az első lapszámban így hirdette az újságot: „Mik egy néplap kellékei? Az, hogy érdekes legyen. Az, hogy hasznos legyen. És az, hogy olcsó legyen. Ime vállalatunkról bizton hisszük elmondhatni, hogy mind e három tulajdonnal birni fog. Ugy intézkedtünk, hogy legjobb iróink irják, hogy tartalma széles ismeretgazdagságot foglaljon magában, és egész félévi előfizetési ára EGY PENGŐ FORINT legyen.”

Mióta a Vasárnapi Újságot tartjuk, Muraközről nem olvastunk benne egy álomnál többet; ha tehát a t. szerkesztőség helyet adni szíveskedik, küldünk bele: valót is.
Mi itt igen kíváncsian olvassuk a „Helynevek magyarázóját,” s igy másokra nézve is érdekesnek hiszszük: ösmerni szokásaival a népet, melylyel tőszomszédságban, egy törvény alatt élnek. Ha botor szokások : jót nevetünk rajtok; különben : ritka nép, melly szomszédjának holmit nem kölcsönözhetne utánzásra méltót.
A Dráva és Mura közti földterület, melly ujabb időkben Magyarhontól elkülönittetett : hivatik Muraköznek. Maga a természet elosztá alsó és felső részre : termékeny róna lévén egyik része, mig a másik hegyes és sovány. E félszigetnek 60,000 (hatvan ezer) lakosa méhszorgalommal üzi a földművelést, de kivált a kies rónán roppant mennyiségű kukoriczát termeszt : ez és a dohány lévén főterménye. Dohánya nem legjobb, de pénzt jót kap érte. Erős, teherhordó lovakat nevel, mellyek Olaszországba szállíttatnak. Sokan tenyésztenek selyembogarakat s igy a szülék a gubók (gáléták) árából ruházzák fel gyermekeiket, kik játszadozva nevelték fel a bogarkákat. A legalsóbb részen , hol a Dráva a Murával egyesül, vannak fuvarosok és aranypor-mosók is. — A felső Muraköz hegyes és sovány, de nyiltan tanusitja a szorgos kezeket, mellyek a kopár hegytetőket is termővé teszik. Itt nő az erejéről hires muraközi bor, melly hajdan több nemes magyar családnak űzte el ősi búját; nevök maiglan fönmaradt az egykori birtokon, igy van nálunk Bánfi és Bocskai hegy. Azonban az idén mi sem szüreteltünk, csak böngésztünk, mint a bajaiak.
A muraközi népnek nem csak szorgalma, hanem tisztasága is kitűnő : nagyobb részt kőháza s butorzott szobája van. Fáradalmas munkája után jól is öltözködik, kivált a nők igen tisztán. A férfiak közép termetűek, a legalsóbb részen kitűnően nagyok találkoznak. Vannak golyvások és törpék a Dráva mellett , kevésb a Mura partján.
Sajátságos népszokás Muraközben : Szent Iván napnak előestéjén későn, nagy tüzet gyújt (krész) a fiatalság, a mi kivált a hegyekben meglepi az idegent : kis vulkánoknak vélvén a hegyormokat, mig a kisebb tüzek uj csillagokkint tűnnek fel a távolból. Némelly helységekben illy tűznél párosítanak, s ezt mindig egy vén leány tartja tisztének : kikiáltván t. i. legények és leányok neveit páronkint. Az illy leányok a legényeknek — kikkel kikiáltattak — a reá jövő vasárnapon bokrétát (czimeres) ajándékoznak, mit a legénység szalaggal viszonoz. A melly legény a bokrétát el nem fogadja : jele, hogy a párosítással nem elégszik meg. Sokszor e tréfából házasság valósul; különben az egész barátság csak a virágváltásban áll s immorális kifolyása nincsen. — Nagy héten ismét a pásztor fiúk és leányok készítenek háromszegü piramis alakban magas máglyákat — egy határban egyet — mellyeket húsvét hajnalán , mint örömtüzet (vuzmenka) meggyújtanak. — Fájdalom, a babona itt is lappang ! kivált öregebbek között, kik karácson éjjelén méhet és marhát fűstölnek, pedig már ez oktalanság megboszulta magát : pusztító tüzet okozván egykor Csáktornyán. Több öreg anyókáról hiszik, hogy mosdóvizet tud késziteni — igézet — szem varázs ellen; ők pedig mosadékuknak jó hasznát veszik. — Ha halott van a háznál, eltakarításakor felborítják a székeket, mellyeken a koporsó volt : hogy helyet nem találván a halott, haza ne járjon. Muraközi lakodalom két, három napig tart; középszerű 100, vagyonosabb 200 p. forinton is felül rug. Esküvőre ősi magyar szokás szerint : lovagok kisérik az uj párt, ruhájok magyar nadrág s dolmány, közöttök egy zászlós vérpiros zászlót tart a nap hőse a vőlegény fölött, ki szintén lovagol. E lovagok udvarolnak az asztalnál s tesznek szolgálatot a vendégeknek, Engem e szokás lepett meg leginkább : itt találván Magyarhonnak szélén, horvát ajkúak közt, midőn a magyarok többnyire rég elfelejtették ősi szertartásuk e nemét! — Táncza az itteni népnek: magyar. Jelesebb zenészei Kis-Kanizsárul szakadnak, vagy oda járnak uj darabokat hallgatni, ezektül ismét eltanulják a népfiúk és igy a horvát : csárdást huz és járja. Általában vig a muraközi nép, de kivált a legfelsőbb, tehát a leghegyesebb részen — hol birtokra legszegényebb : legvígabb ; mintha Isten víg kedélylyel pótolná a szegénységet. Danolva megy napi munkájára, danolva tér haza estve a nyugalomra is. Közlőt leginkább meghatotta e könnyűd vidorság 5, 6 év előtt , mikor még a munkás olcsóbb volt : látván, hogy a fiatalság 1 tizesért egész nap kapált, s még danolva tért haza, csak ugy viszhangozták a hegyek szivének megelégedését! a Stájerral határos stridói népet értem itt, melly kedélyét kellemesen tudja kifejezni : eltanulván szomszédjától a dal titkát. A ki vidéki, egy vasárnap stridói templomban halljon ájtatos éneket, vagy egy pár tavaszi alkonyon figyeljen a haza ballagó munkás csoportra, s igazolni fogja szavaimat és tán felsohajt velem: Istenem, bár máshol is ezt tenné a nép, a mogorva viszálkodás s égbekiáltó káromlás helyett!!
Ismétlem, a muraközi nép nyelve: horvát, de tudnak sokan magyarul is; a Murántul járván falusi iskolát, vagy lévén a magyar ezrednél; többnyire pedig mint szőlőbirtokosok Magyarhonban: szopó-tök mellett tanulnak mesgyéseiktől. Az intelligentia — az itteni — amúgy is magyar.
Vallása a népnek : római katholika, mellyhez buzgón ragaszkodik, mit csinos szentegyházai tanusitnak, mert a muraközi nem csak magának tart jó házat, hanem adakozik Isten házára is. Majdnem minden templomnak van itt földje, vagy szőleje , mit munkás keresztyén hagyott reá végrendeletileg : ezen birtoknak jövedelméből tataroztatnak olly szépen a templomok. Mivel pedig magam hallottam magyar szomszédainkat dicsérni a mi templomainkat, azért fedeztem fel most egy forrását a templomok jó karban tartásának, ezen forrás kezetekben is megvan, szeretett szomszédok ! azért ne lelkészeiteket okozzátok, mert ollyan pap itt sincsen ám, ki semmiből is tudna valamit csináltatni! Igen, templomaink jóléte : a nép buzgó adománya, mig derék paplakjaink többnyire m. Festetits grófi családnak bőkezűségéből emelkedtek.
Leírtam e népet szokásaival, a népet, melly véletek folyvást szomszédságban él magyar olvasók. Éti e nép szorgalmát s csinos takarékosságát ajánlanám Murántuli foldieimnek : akkor nem nőne tüskebokor a rétek közepén, élelem teremne a kis kertben bozót helyett, lenne — majd idővel — jó lakás a hányt vetett kunyhók után és maradna mit adni Isten házára is a muraköziek figyelve haladnának végig a magyar falukban okulni kivánván, holott most csak csodálkozással vontatnak a kátyolos, hidatlan utczákon át : értem Zalának délnyugoti részét. Különben magatok válasszátok ki e szokásokbul jó földik a mi jó; a roszat hagyjátok minékünk, mig ki nem irtandjuk. — Ha a tisztelt szerkesztőség megengedi, még találkozunk*). Isten velünk !
(Muraköz, nov. 1-én)

Szőllősy.

 *

Hogy kit tisztelhetünk Szőllősy úrban, nem tudom. A Muraközről írt tudósítása kedvemre való. Igazi chartás feladat: „ösmerni szokásaival a népet, melylyel tőszomszédságban, egy törvény alatt élnek”. Az egy törvény 1854-ben bizony az osztrák császárság törvénye. A szabadságharc utáni megtorlás része lehetett, hogy ez a történelmi Zala vármegyéhez tartozó terület „ujabb időkben Magyarhontól elkülönittetett”. Most nem egy a törvény, de a megismerésre való törekvés indokolt. Érdemes az írásban felfigyelni, hogy milyen erős és többszálú a magyar hatás, ezen a már akkor is horvátok lakta területen. Ez a határmenti részeken természetes. Noha e térség kétségtelenül a Magyar Királysághoz tartozott, etnikai összetétele is tanítja a mai magyarnak, hogy régi hazáját nem egy nép lakta. Trianon százéves évfordulóján, az elmúlt évtizedek mulasztásai miatt sokan homogén magyar területnek képzelik az elcsatolt részeket. Hogy sorsunk, különösen az idegenbe kényszerült véreink sorsa jobbra forduljon, párbeszédre van szükség, aminek okvetlenül a tényekre kell alapulnia. Ezzel pedig baj van. Magyar részről a baj a múlt pontatlan, téves ismerete. A közelmúlt viszont megmutatta, hogy mind szlovén, mind horvát részről is baj van. A Trianon előtt határokat mutató térképek heves, akár hisztérikusnak mondható reakciót váltottak ki, nemcsak ebben a két országban, hanem Romániában is. A tényeket pedig, hogy mikor hol volt a határ, mindenkinek tisztelni kell(ene), nem pedig félni tőle.

Surján László