ROMÁN GONDOLKODÁS ERDÉLYRŐL, BESSZARÁBIÁRÓL

A Megbékélési Mozgalom keretei között célul tűztük ki, hogy jobban ismerjük meg szomszédaink gonolkodását. Sajnos a hazai sajtóban kevés ilyen anyaggal találkozunk. Szakkönyvek olvasására pedig kevesen vállalkoznak. Egy ideje ilyen szemmel figyelem a határon túli magyar sajtót. Most a kolozsvaros.ro közölt egy ismertetést, ami nagyon is témánkba vág. Azt fejtegették egy romániai lapban, hogy miért fontosabb a románok számára Erdély, mint Besszarábia. A kolozsváriak minden különösebb kommentár nélkül ismertették az Adevărul és a hozzá kapcsolódó Historia cikkét. Olvasva az írást az embernek számos ellenvetése támad, de hagyjuk a szakmai vitát a szakemberekre. Nekünk most csak az a fontos, hogy próbáljuk megérteni, hogyan látják a dolgokat ők. Tehát nem az igazságot keressük, hanem a másik szemléletét akarjuk megérteni.
Ezzel a lelkülettel ajánlom a kolozsvar.ro írását mindenkinek a figyelmébe. Hogy mit kell ebből a román szemléletből elfogadunk, mivel kell vitáznunk, mi lehet a közös álláspont? Ne feleljünk azonnal és ne indulatból. Ez egy következő lépés. Valamelyik Jean Monnet esten talán sort is tudunk keríteni rá.

Physical_map_of_Romania

Surján László


Warning: Trying to access array offset on null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
Charta XXI