A Kárpát-medence nemzetei közötti új megbékélésre nyílt lehetőség a történelmi távlatok szempontjából számlált elmúlt napokban, a 2010-ben alakult „Charta XXI” mozgalom kezdeményezésére. Ki tudja hányadik az elmúlt száz év és ezer év során?Nehéz megmondani, mikor kezdődött és ki kezdte a Kárpát-medencei népek közötti megbékélést. Lehet, hogy Árpád-házi királyainkat illeti az elsőbbség, akik a magyarok ellen harcoló és Magyarországba időnként betörő jászokat, besenyőket, kunokat letelepítették az országban, és a békés együttélés, a megbékélés jegyében kollektív, önigazgatási jogokkal ruházták fel őket. Akárcsak a betelepített szászok is 1224-től, II. András királyunknak köszönhetőn, idetelepült idegenként élvezhették Európa első autonómia törvényéből származó belső önrendelkezésüket – több javat és több jogot, mint kibocsájtó földjükön.

Áttételesen ennek a szellemiségnek volt a folytatója, nem állampolitikai alapon, Janus Pannonius latin nyelvű, jellegzetesen „pannon” verseivel és a Zrínyiek – a Miklósok és Péter – várvédő katonaként, politikusként, hadvezérként, költőként, magyar nemzetstratégaként, szerencsétlen áldozatként.

A sorban sajátos helyet foglal el Pázmány Péter, korának legcsodálatosabb magyar nyelvű rétora, aki a kollonichi magyar-gyűlölő véres ellenreformációt megelőzően a „bársonyos” rekatolizálás, valamint Magyarország állami- és területi egységéért folytatott küzdelem megtestesítője volt. Ugyanakkor neki köszönhető, hogy az 1608-ban becikkelyezett Bécsi Béke a megállapodáson túlmenően is kiterjesztette a vallásszabadságot. A mai szlovákok is köszönhetik neki, hogy 1625-ben az akkori Észak-magyarországi szlávok (szlovákok) nyelvén is kiadták az Esztergomi Rituálé-t (szertartáskönyvet), ami nélkül aligha alkothatta volna meg a szlovák katolikus pap, Anton Bernolák 1787-ben az első rendszerezett szlovák nyelvtanát és teremtődhetett volna meg, talán kissé a szlovák evangélikusok truccából is, egy fél évszázad múltán a szlovák irodalmi nyelv.

A Kárpát-medencei népek együttélésének gyökerei nem kétségesek. A mától visszaszámlálható több mint ezer éve alakuló közös államszervezeti múltjuk sem kétséges. A horvátok irányában ez biztosan így van. Viszont akár tetszik, akár nem, a 9. századtól ennek a közös múltnak és az egyensúlyi állapotnak a meghatározó eleme a magyarság volt. Az oszmán-török hódoltságtól a reformkorig pedig a Magyar Királyság megőrzött jogi személyiségének maradéka révén is megkerülhetetlenek maradtak a magyarok – politikailag mindenképpen.

Duray Miklós

A cikk folytatása itt olvasható: http://mkdsz.hu/content/view/32530/202/