Nagyon kellene már a béke, nehezen bírják már az emberek a nyomást, bujkálást, feszültséget.

Pénteken megint lelőttek Munkács felett/mellett két rakétát. Az egyik nem robbant föl, azt utólag felrobbantották, beleremegett a ház. Ezzel együtt közvetlen veszélyt nem érzünk.

Egyébként nem mindenki szomorkodik a légiriadók miatt. A férjem épp az egyik osztály mellett ment el, amikor befújták a légiriadót – na, hát ott is megremegett az osztályterem fala, de a nagy hurrázástól, hogy elmaradnak a következő órák. (És lehet hülyéskedni a pincében.) Egyfelől jó, hogy a gyerekek így élik meg, itt azért kevésbé traumatizáltak, mint ott, ahol tényleg naponta lőnek – másfelől az örvendezés a sok-sok elmaradt óra fölött pár éven belül hiányérzetre válthat, mikor kiderül, mennyi mindent nem tanultak meg soha…

A traumatizáltság egyébként mindemellett sajnos fennáll – a családi rettegés, szétszakítottság, az ismert körülmények miatt. Kérek imát egy barátnőm szomszédja lelkéért, feleségéért és négy gyerekéért.  Az utcáról vitték el, nem egészen 2 héttel később halott volt. A feleség eddig sem volt valami jó állapotban, most pedig…

Azért is imádkozzatok, hogy jól tudják megélni az emberek a karácsonyt – ami sokaknak már most, a készületben is inkább szól a fájdalomról, mint az örömről.  Mert üresen marad majd az ünnepi asztalnál a nagyfiúk, a férjek helye. Nem lehet együtt a család még az ünnepen se. És olyanok is vannak, akikhez az apuka már soha többet nem jön vissza…  Sok sírás lesz ezen az ünnepen – imádkozzunk, hogy mégis, Krisztus jelenléte ragyogja be ezeket az istálló-körülményeket.

Sokszor gondolkodom a napokban a karácsonyon – hogy minden mennyire máshogy alakult Máriának és Józsefnek, mint ahogy elképzelték. Nem erre készültek. Nem így akarták fogadni az újszülött Istenfiát. Egy csomó mindenki van a történetben, aki helytelenül cselekedett, akire haragudhattak volna. (Akár még egymásra is – az nekünk mindig jól megy, hogy egymást hibáztassuk…) Ez az egész történet igazán méltatlan volt, igazságtalan. De nem ezzel foglalkoztak, hogy ki, mit csinált rosszul – hanem azzal, hogy mit cselekszik az Isten.

Semmi sem a tervek szerint ment – és mégis, minden meglett, amit Isten akart. A világ Megváltója nem zavartatta magát a körülmények által. Megszületett. Lehetett volna panaszkodni, szomorkodni a körülmények miatt – és mégis, öröm volt abban az istállóban, az „egészen máshogy”-ban… És örül az egész világ, mert gyermek született, Fiú adatott nekünk, Emmanuel, ami annyit jelent: velünk az Isten! ALLELUJA!