A mi és ők szembenállása, kettőssége elengedhetetlen a nemzeti közösség önmeghatározási folyamatában. De itt az ideje egy minket és őket egybefogó közösségnek.

IV.   Moderato: Imagines Nationum

Meg kellene vizsgálni, hogyan s milyennek látszunk egymás országában. Vannak figyelmet érdemlő kezdeményezések, tudós értekezések erről a témáról. Nem csupán a kölcsönös előítéletek, sztereotípiák bemutatása volna kívánatos, hanem a közös történelem képe is. Mert azt úgy szoktuk szemlélni  – nemzeti narratíva ! -, mintha két külön történelem volna, amelyeknek mintha századokon keresztül semmi közük nem lett volna egymáshoz. Élt-éldegélt például a középkorban az üveghegyen túl és az óperenciás tengeren innen, valahol a Kárpát-medencében Szlovenszkó és Magyarország. A trencséni vármúzeum heraldikai gyűjteményében láthatjuk is a két országcímert, Magyarszkót olvashatunk a vörös-ezüst pólyás pajzs mellett, a kettőskeresztes mellett pedig az áll, hogy Szlovenszkó. A XIX. századról szólva azután szüksége volt a szlovák múlt narrátorainak a közös államra, Uhorszkóra, mert különben kitől kért-követelt volna saját közigazgatási egységet, különállást, autonómiát, felső-magyarországi tót kerületet a szlovák nemzeti mozgalom.
Látjuk tehát, hogy még az országnevekkel is baj van. Minden alkalommal meg kell itthon magyarázni, mit jelent a szlovák Uhorsko és Madarsko különbsége. A szlovákoknak pedig azt, hogy Magyarország és Magyarország, mármint az 1920 előtti és utáni, nem ugyanaz. Egyszer már leírtam, hogy a szlovák nyelv megkülönböztetése tagad mindenféle kontinuitást Uhorsko és Madarsko, az 1920 előtti és utáni ország között. Nos, akkor, mondhatja valaki Magyarországon, csináljunk mi is két szót a magyar nyelvben. Van ebben némi igazság, de csak némi, mondjuk, az igazság fele. Mert azért a folytonosság sem tagadható teljesen. Nézetem szerint mind a két nyelvben félmegoldást találunk.
Aránytalan a két nemzet önképében a másik nemzet képe. Ezzel nemigen lehet bármit is kezdeni. Hiszen a szlovákok a modern nemzet útját keresvén a XIX. század elején, nem tehettek másként, a magyarokhoz képest fogalmazták meg önmagukat. Mint ahogy a csehek például a németekhez képest, vagy a magyar nemzeti mozgalom Ausztriához képest. Mi és ők szembenállása, kettőssége elengedhetetlen a nemzeti közösség önmeghatározási folyamatában. De azért a magyarok nem a szlovákság végzete (ahogy közel négy évtizede írta Minác). Nem teljesen alaptalan az a föltevés, hogy a Magyar Királyság volt a szlovák nyelv és nemzet kialakulását lehetővé tevő keret; kérdéses, mekkora lett volna a szlovák etnikum, majd a nemzet, ha nem választotta volna el a Morva folyó országhatára a csehektől, Árva és Szepes északi oldalán húzódó határ Lengyelországtól.
A nemzetképekkel kapcsolatos következtetés: a szlovákok önképében meghatározó helyen van  – bevallva-bevallatlanul –  az egykori Magyar Királyság  és a magyarság, fordítva ez nincs így. Nálunk a szlovákokat illetően inkább szélsőséges ignorancia jellemző. Nem mondok példákat, mindenki bőven tud említeni belőlük.
És amiről nem szabad megfeledkezni, a kommunista korszak némiképp eltérő öröksége. Csehszlovákiában Gustáv Husák idején erősebb volt a nacionalizmus az állami ideológiában, mint Kádár alatt Magyarországon. E kettős ténynek van hátránya és előnye is mind a két oldalon. Ne feledkezzünk meg arról például, hogy annak idején Budapesten is elítélte a rendszer publicistája a szlovákiai magyarok kisebbségi jogvédő mozgalmát.
Kellene még szólni a közvetítőkről, azokról, akik teremtik-alakítják a nemzet képeit.
Úgy látszik, a történettudományban kedvezőek a folyamatok. A szlovák történészek új, fiatal középnemzedékében ott vannak a valódi párbeszéd színvonalas képviselői; és bíztató Magyarországon is ez a generáció, kapcsolataink kutatását tekintve pedig elsősorban a Pázmány Egyetem ifjú gárdája. A tömegtájékoztatásról ezt nem lehet sem itt, sem ott elmondani. Magyarországon számos nagyképű, lekezelő cikk látott napvilágot Szlovákiáról, mondhatni, eszmei vagy politikai hovatartozástól függetlenül. Odafönt pedig gyakran lehet olvasni Magyarországról sérelmi indíttatású, nacionalista ízű cikkeket. Akár az itteni, akár az ottani tömegtájékoztatást nézzük, néha úgy érzi az ember, mintha két különböző glóbuszon élnénk.
Ekkora országok számára kulcsfontosságú kérdés, miképpen formálódik képük a nemzetközi nyilvánosság fórumain. Jámbor óhajként azzal a kívánsággal zárom fejtegetéseimet, hogy magyarok és szlovákok képe látsszék előnyösebben a nagyvilág előtt. Ebben pedig meggyőződésem szerint sokat segítene, ha közép-európaiságunk nagyobb hangsúlyt kapna ezeken a képeken. Akarjuk vagy nem, ez az úgynevezett nagy világ sokkal inkább hasonlónak gondol bennünket, mint ahogy mi egymást. Lehet, hogy nekik van igazuk.