Az előadás az EGYÜTT AZ ÚTON – MAGYAROK ÉS RUSZINOK című konferencián hangzott el 2018. február 3-án, Nyíregyházán. (Rendező – az Országos Ruszin Önkormányzattal együttműködve – a Charta XXI Egyesület.)

Ruszin-magyar kölcsönhatások és párhuzamok az archaikus/apokrif eredetű szövegekben Kárpátalján

Kész Margit
Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

 

A kényszer-régióként alakult jelenlegi Kárpátalja a történelem folyamán anyagi, szellemi és kulturális tekintetben mindig peremterület volt, a centrumokban végbemenő változások nehezen vagy

egyáltalán nem értek el a vidékre. A földrajzi és politikai határok okozta elzártság azonban konzerválta a hagyományos szellemi és tárgyi kultúra elemeit. Azét a kultúráét, amely több nép és nemzet évszázados együttélése során formálódott. Ezért a régió néprajzi feltérképezéskor nagyon fontos figyelembe vennünk a vidék etnikai, vallási és kulturális kontaktzóna jellegét. A két meghatározó etnikum – a ruszin és a magyar –, az egymás mellett élés folyamán kialakította a közös kapcsolódási pontjait az élet különböző területein: nyelvhasználat, szokáshagyományok, néphit, népi vallásosság, szóbeli költészet, gasztronómia, tárgyi kultúra stb. A kölcsönhatás szemléletes példái a középkorban vagy még korábban keletkezett, a szóbeliségben ma is élő archaikus/apokrif eredetű szövegek, amelyeknek kárpátaljai kutatására napjainkig kevés példa akadt[1] E végvidékre a Magyarországról indult, s a határokon túlra is eljutott néprajzkutatók hangja nem ért el. Az archaikus imagyűjteményben, a Hegyet hágék… [2]-ban sem találunk kárpátaljai anyagot. A Szovjetunióhoz tartozó szigorúan őrzött területen tabu volt a szakrális téma kutatása. A fennmaradás magyarázata sokrétű, célszerű a népi vallásosság alakulása aspektusából megközelítve vizsgálni.

Vallás és hit formálódása a régióban sok felmerülő kérdésre ad választ az interetnikus kapcsolatok terén is, hiszen a népi tudás legősibb rétegét képezi. Évszázadokig szinte változatlan formájában működött, az élet meghatározó, fenntartó része volt mind a hétköznapokban, mind az ünnepekben. A deszakralizált[3] kommunista ideológia azonban olyan vallási kódváltást követelt és hozott létre, amely kulturális sokként érte a ruszin és a magyar lakosságot egyaránt. Csak nagyon lassan alakult ki a túlélési stratégia, de mégis kialakult. Az élet-halált jelentő átállás megtalálta a maga kiskapuit az ünnepek és hétköznapok rítusaiban, az emberélethez kapcsolódó szokáshagyományokban, amelyek mindkét etnikumnál a 20. század második feléig a hagyományos keresztény európai kultúrába ágyazva jelentek meg. Ennek megfelelően ünnep, jeles nap volt az egyházi és a nemzeti ünnepek, az emberélet jelentős sorsfordulói (születés, esküvő, temetés stb.), a mezőgazdasági munkaünnepeket, s voltak saját fogadott ünnepek is.  Az 1945-től a hivatalos állami tiltás eredményeként az évszázadok alatt kialakított és a közösségi tudatba „beágyazott”, jól működő rítusokat hivatalosan megpróbálták megszüntetni, s helyettük teljesen újakat tettek kötelezővé. Ilyen nagymérvű kulturális koherencia-sértést talán a kereszténység felvétele óta nem élt át az itt élő hívő ember. A szocialista ideológia által tiltott vallási ünnepek szinte teljesen a kisközösségek, a családok zárt, „titkos” tereibe szorultak. E terekben megtalálták a működési lehetőséget. Az 1950-es évek elrettentő koncepciós perei, templomok bezárása után, párhuzamos kultúrák kezdtek működni egymás mellett, ahol az állam megkapta, amit elvárt, de közben a közösség és az egyén megülte egyházi ünnepeit, megkeresztelte gyermekét, egyházi temetésben részesítette halottait, s egyházi áldásban részesítette házasulandó fiataljait. Mindezt a családok állami hivatalbeli státuszának megfelelően hol titokban, hol a lokális közösség elé tárva élte meg.

A hétköznapok vallásossága is hasonlóan alakult. A „belső” szakrális terek, idők felértékelődtek. De ugyanúgy felértékelődött mindennemű szakrális szöveg[4]  is, hiszen a kommunista érában mindenfajta hivatalosan nyomtatott vallásos irodalom tiltva volt, kompromittálva lett, viszont a passzív ellenállásban nem volt szelekció: a hívők értékesnek tartottak mindenféle vallásos szöveget, még a nem kanonizált imákat is. A hivatalos liturgiának nem volt része, de a laikus szóbeliségben zavartalanul fennmaradt: Egyes szövegek beletartoztak a mindennapi vallásgyakorlat során elhangzó imák sorába, míg másokat speciális céllal mondtak: szemverés, igézet, rontás, betegség elhárítása céljából.

Kárpátalja zárt világában a gyógyítás is saját, hosszú idő alatt kialakult belső tudáson alapult. Az emberek évszázadokig otthon, fűben-fában keresték betegségeikre a gyógymódot. Ha nagy volt a baj, jellemzően lokális közegükben tevékenykedő specialistához „parasztgyógyítókhoz” fordultak. Diplomás orvos a hozzánk nyugatabbra élőkhöz képest jóval később jelent meg. A hivatalos gyógyítás megjelenése és működése még a városokban is csak a 20. század elejére tehető. A falvakban pedig az 1950-es évekig csak néhány kivétellel működött orvos. Hivatalos egészségügyi tevékenységet a bábák, nem hivatalosat a képzettséggel nem rendelkező népi gyógyítók végeztek. A közösségben pedig kialakult egy bizonyos ösztönös idegenkedés a hivatalból, a felsőbb hatalom által kirendelt orvossal szemben. Figyelembe kell azonban azt is vennünk, hogy az egészségügy javulását szolgáló pozitív reagálások sem mindig hozták meg a kellő eredményt. Sokszor a közösség maga utasította el a változást. Évszázados bizalmatlansággal kellett itt felvenni a harcot. Elsősorban a fentről jövő változások és rendeletek iránt érzett örök ellenszenvvel, a hivatalból kirendelt egyén kirekesztésével, elutasításával a falu által.

A népi gyógyászat specialistáit sokszor meghurcolták, börtönbe vetették, leleplező újságcikkek és tanulmányok „világosították” fel az embereket a múlt babonáinak szörnyűséges károsító hatásáról, az egyszerű ember azonban mégis hitt benne és alkalmazta. Sőt, a specialisták sem szüntették be tevékenységüket, hiszen azt Isten által csak a kiválasztottaknak szánt adományként kezelték, s Isten büntetését vonta az magára, aki a kapott tudásával nem segített a rászorulókon.

Nem tátong mély szakadék a különböző generációk rontásról, igézetről, népi gyógyítókról vallott felfogása között, sőt a képzettségi szint sem jelenti azt, hogy a magasabb képzettségű automatikusan elutasítja az irracionális gyógymódokat. Etnikai és vallási téren van bizonyos különbség, de azt a közösség maga is megfogalmazza: „Az oroszok jobban tuggyák az ijen rontásokat meg imákat.”[5]

Még napjainkban is nagyon erős a szemverésben, igézésben való hit egész Kárpátalján.[6] A hit intenzitását bizonyítja, hogy napjainkban is sokan vallják azt, hogy ront a szemük, illetve még többen beszélnek arról, konkrét példákkal alátámasztva, mennyire fogékonyak a szemverésre.

A hagyományos gyógyítás szenes vízzel történik. Elkészítésének többféle módját ismerik. Az általam lejegyzettek a következők: pohárba szentelt vizet[7] merítenek, beledobnak egymás után három meggyújtott széndarabot/gyufaszálat/kenyérdarabot. Minden egyes bedobáskor erősen rágondolnak a gyanúsított, bajt okozó személyre és elmondják az elhárító imát. Ennek is több változata ismert mind a ruszin, mind a magyar lakosság körében:

1. Se kilenc, se tíz, se nyolc, se hét, se hat, se öt, sem négy, se három, se kettő, se egy. Atyának, Fiúnak, Szentlélek nevében ámen (Salánk, 2010)
2. Mária elment a jeruzsálemi kertbe,

Jézust vevé karjára,

három szentet szembe talála

ölelé, csókolá.

Mária elment a jordán vizéhez,

Jézust megfüröszté, piros kőre önté.

…..úgy használjon a ráolvasás,

mint Jézusnak a megfürösztés.

Férfi süvegébe, lány pártájába,

asszony kontyába.

Uram, Jézus könyörülj rajta. (Sárosoroszi, 2016)

Ruszin párhuzam:

Отче наш…Богородише

Люцки пут кувпак/Férfinak kalap alá menjen

жонські пут шірінку/Asszonynak fejkendő alá menjen

лігінські пут шапку /Legénynek sapka alá menjen

дівоцькі пут парту/Leánynak pártája alá menjen (saját fordítás)

ні 9 ні 8, ні 7 ні 6 ні 5 ні 4 ні 3 ні 2 ні 1 (Олешник/Szőlősegres, 2017.)

Összehasonlító kutatómunkám során gyakran tapasztaltam, hogy számos betegség esetén a holdhoz fordultak segítségért.[8] A Nagykomjáti ruszinok abban is hisznek, hogy amikor nincs fenn a hold, akkor a másvilágon a halottaknak világít, magyar közegben ilyen hiedelemmel nem találkoztam. A magyar szövegekben kivétel nélkül csak az újholdhoz kapcsolódó motívum van jelen, míg a ruszinban az újhold és a fogyó hold motívuma egyaránt megjelenik.

Kerek Isten, kerek hold

Engem hívtak lakodalomba,

De én nem megyek,

Inkább elküldöm a rokonaimat. [9] (Nevetlenfalu, 1992)

Újhold, új király

Engem hívtak vendégségbe,

De én nem megyek,

Inkább elküldöm a rokonaimat. (Batár1998)

A ruszin Приборжавське/Zárnya községben 2014-ben lejegyezett ráolvasó szövegek.

Місяцу старий, усі мої хвороби най ідуть з тобов, а нове здоров’я най приходить з новим. (öreg (fogyó) hold, az összes betegségem múljon veled, az újholddal pedig érkezzen az egészség/saját fordítás)

Fogfájásra való ráolvasás szintén Приборжавське/Zárnya községben 2014-ben lejegyezve.

Усі хвороби най ідуть гет із тобов, старий місяцу, а з новим най ня зуби не болять. (Minden betegség múljon veled öreg (fogyó) hold, az újhold érkezésekor ne fájjon a fogam/saját fordítás)

Terepmunkám során többször találkoztam olyan gyógyító specialistával, aki ruszin származású, magyarul jól beszél, páciensköre magyar és ruszin egyaránt.

Újakliban, a lokális nyelvhasználatban Oroszfalu néven emlegette településen élt Polyáncsuk Erzsébet. 2000-ben hunyt el, önmagát ruszinként meghatározó gyógyító volt. Kelésre olvasott rá ruszinul, de jól beszélt magyarul is, széles a magyar pácienskörrel rendelkezett

„Ha valami kerek dagadás vagy kelés van valakin, arra én rá tudok olvasni. Én akkor a bal kezem kicsi ujjával, a nap járásával ellenkező irányba körberajzolom. Háromszor kerekítem körbe és utána köpök egyet rá. Közbe mondom: “Як не має мати сонце засвічувати, так або не має мати це бота рости (Ahogy a nap nem tud feljönni, úgy ne tudjon ez a daganat nőni 2000./saját fordítás)”

Kompó Anna, 2016-ban, Salánkon elhunyt gyógyító. Alsóremetéről költözött Salánkra, ruszin származású. Saját elmondása szerint: Egy szavat se tuttam magyarul. Szájpenészt és derékfájást gyógyított. Páciensköre igen kiterjedt volt mind a magyar, mind a ruszin közösségekben. A szájpenészre mondott ráolvasó szövege: Заходить сонечко за хірку, Я кладу язичнічку під кірку (Lemegy a nap a hegy mögé, Én teszem a szájpenészt a kéreg alá. 2006./ saját fordítás).[10]

Kompó Anna tevékenysége azonban nem merül ki csupán a szájfertőzés gyógyításában. Sikeresen kezelte a derékfájást is. A kórra vonatkozó ráolvasást magyarul is mondta Amilyen vendég vagy, olyan kalácsot adok. A ruszin nemzetiségű páciensekre ruszinul olvasott rá: Jake ti hosztity, take ti kalacsa dam.

A szakrális népi kultúrában Kárpátalján még ma is fellelhető szöveganyag mind a ruszin, mind a magyar szájhagyományban az olyan archaikus/apokrif[11] imák, amelyek funkciójuk szerint a mindennapi laikus vallásos kommunikáció tartozékai voltak. Egyes adatközlőim még napjainkban is a reggeli és esti imafüzérükbe építve mondják. „Én mondom reggel és este a többi imával együtt, ahogy édesanyáméktul tanultam. Nem is tudnám másképp.” (Karácsfalva 2006) Jellemző mindkét etnikumnál, hogy nemcsak szüleiket nevezik meg, mint a szöveget számukra megtanító személyeket, hanem a koldusokat, zarándokokat.

Mind a ruszin, mind a magyar imák szerkezeti tagolására jellemző a hármasság.[12]

A Huszton 2002-ben lejegyzett ruszin imádság is természeti kezdőképpel kezdődik: У неділю рано сонічко сходыло/Vasárnap hajnalban feljött a napocska.

A középrész a szenvedéstörténet egy apokrif epikus dramatikus fázisát mondja el:

свята Трымыста Діва свого сына порань водила

Повела его на море

а в тум морю золота церковця

а в туй золотоц церковцы золотий престолик

а коло того престолика сам Ісус Христос сидить

склонився на свої ручачки и каже

о ти святый Петре о ти святый Павле

не лакайся не страхайся

бери в праву ручечку золоту палыцю

а в ліву ручечку золоту свічечку

походи по всему світу

разкажи як меншому

так старшому

(Mária elvezette fiát a tengerhez, ahol arany templomban arany trónust talált, mellette maga Jézus Krisztus ült, aki azt mondotta: Ó Szent Péter és Szent Pál, ne ijedj meg, ne félj! Vedd jobb kezedbe az arany jogart, bal kezedbe az arany gyertyát. Járd be a világot, mondd el fiatalnak és idősnek.)

A harmadik rész pedig a záradék, amely kilátásba helyezi az imamondás hasznát:

ко ысю молитву два раза на дынь проговорыт

царство муся вдопре, пекло муся запре

 на вік віков

Амінь

(Aki ezt az imádságot kétszer naponta elmondja, a menny számára megnyílik, a pokol bezárul örökkön örökké, ámen)

Ugyanezt a szerkezeti felépítést figyelhetjük meg a Tiszabökényben egy szakrális kéziratos füzetből[13] lejegyzett magyar nyelvű imánál is:

Ó hajnal, hajnal, szép fényes hajnal

Kibe Mária nyugszik,

Úr tülle születik.

Hitetlen zsidók elfogik

Fényes Jézust elviszik

Pilátusnak pitvarába

Ott kötözték, ostorozták

Tövis koronával koronázták

Epével etették, méreggel itatták.

Megszólalt a boldogságos Szűz Mária.

Ó anyám, asszonyom, édesanyám

Engem ne szánj, engem ne bánj

Énérettem meg ne haljál.

Mert ha te énérettem meghalnál

Minden anyaasszony meghalna

Maga magzatjáért.

Menj el, menj el hosszú útra

Kerek kápolnába, Betlehemnek városába.

Hirdesd el a számból származott szent igéket!

Aki eztet este lefektében,

Reggel felkeltében elmondja,

Velem viszem az örök életbe,

A boldog menyországba.

Ó engedd ezt Uram, hogy

Hogy minden jó órában mondhassam.

Ámen

(Tiszabökény, 2010)[14]

 

Az archaikus/apokrif imaszövegek nemcsak szerkezetileg hasonlóak, hanem rengeteg motívumegyezés található bennük. pl.: Tenger fényébe ott van egy kis arany kápolnácska (Karácsfalva)/ В ту морю золота церковя (Huszt); кровця потекла. Ангели ся ізбігли, кровцю зазбирали і на престол ісклами.(Nagykomját) / Elvitték, szent vérét elcseppentették.

Jöttek az angyalok, s felszedték, Szűz Mária elébe vitték…(Nevetlenfalu);[15] …як у тім кров що тебе бищ катовали, зан штики, шпици гнали/терновий винець накладали, плащаницю в поразали…(Szőlősegres); Ott kötözték, ostorozták, Tövis koronával koronázták, Epével etették, méreggel itatták. (Salánk)

Az apokrif szövegek sorát a két etnikum által egy ma is énekelt szálláskereső Mária és Szent József apokrif történetét elkántáló énekkel zárom. E kántáló szövegekben az Európa-szerte elterjedt szálláskereső kálváriája jelenik meg még napjainkban is.

József és Mária nagy útra indultak,

Hol fogják megszülni világ megváltóját,

Bemenvén Mária egy kovács házába,

Kére ő ott szállást csak egy éjszakára.

Nem adhatok szállást, mert sok vendégem van,

Az én szobáim mind el vannak foglalva.

Volt a kovácsnak egy vak-kezetlen lánya,

Mondám áriának, menj az istállóba.

Bemenvén Mária rongyos istállóba,

Megszülé szent fiát szénán a jászolba.

Tizenkét órakor született a Jézus,

Tizenkét szép angyal fonja a koszorút.

Mondá Mária a vak-kezetlen lánynak,

Vedd fel szent fiamat, tedd a jászolába.

Felvenném, nem tudom, nincsenek karjaim,

Felvenném, nem látom, nincs szemem világa.

Mária szavára kinyúlnak karjai,

Mária szavára kinyílnak szemei.

Haza megy a leány, nagy öröm útjára,

Mondá az apjának, látod, apám, látod,

Mért nem adtál szállást a Szűz Máriának?

Ó, ha tudtam volna, hogy ő Szűz Mária,

Befektettem volna a legszebb ágyamba. (Nevetlenfalu, 2016.)

Ruszin párhuzam:

Коли Божа Мати по світку ходила,

Тоді Она свого Сина во череві носила.

Пішла Она пішла до одного коваля

Та й там ся просила на ніч до коваля.

Ковалю, ковалю прийми мене на ніч.

Не прийму, не прийму – много діток маю,

Много діток маю – світка не видаю.

Пішла Она пішла до одної стайні

Тай там породила во яслах дитятко.

Прийшло уд нюй прийшло ковалеве дівча.

Дівчатко, дівчатко, подай ми дитятко.

Не подам, не подам – ру́чечок не маю.

Ручечок не маю – світка не видаю.

Авнася бацнула – ручки ся зʾявили,

Ручка ся зʾявили – очка провідніли.

Біжить она, біжить з великой радості,

Папочку, папочку, дав ми Пан Бог ручку,

Тай тота́ Дівиця, што у нас сноги була.

Якби я ото знав, ош ото Божа Мати,

Я би був її приспав у срібла та златі,

У сріблі, у златі, у сріблянуй палаті,

А сам би спав на самім камені. (Huszt, 2002)

 

Az archaikus/apokrif szövegek összehasonlító elemzése során arra is szemléletes példát kaphatunk, hogy az évszázadok óta egymást mellett élő két etnikum – a ruszin és a magyar –, a lélek mélyének tudati rendszerében, a történelmi, társadalmi, politikai sorfordulók nehézségei ellenére is megtalálta a kapcsolódási pontokat. Az ima, a fohász, a ráolvasás, a vallásos népénekek és más szakrális szövegek hogyan hozták létre a történelmileg, földrajzilag mostoha örökséget hordozó régióban a túlélést segítő illeszkedési stratégiákat. A kárpátaljai magyar-ruszin archaikus/apokrif szövegek összehasonlító kutatásának folytatása a továbbiakban is fontos, hiszen a különleges helyzet – a még élő szájhagyományban található szövegkorpuszok –, olyan ajándék a néprajzkutató számára, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül.

 

 

Szakirodalmi lista

Bartha Elek

1999 Görög katolikus ünnepeink szokásvilága. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Néprajzi Tanszék, Debrecen.

Botlik József

1997 Hármas kereszt alatt. Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646-1997). Hatodik Síp Alapítvány-Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Eliade, Mircea

1987  Szent és profán. Budapest.

Eredélyi Zsuzsanna

1999 Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok. Kalligramm Kiadó, Pozsony

Grozdova, I. N.

1971 Etnokulturális folyamatok napjainkban a kárpátaljai magyar lakosság körében. In.: Ortutay Gyula (szerk). Népi kultúra – népi társadalom. Az MTA Néprajzi Kutatóintézetének évkönyve V-VI. (pp. 457-466). Budapest, Akadémiai Kiadó

 György Horváth László– Lajos Mihály

1998 A Hömlöc lábánál. Salánk, Feketepatak és Verbőc történetéből. Ungvár–Budapest: Intermix Kiadó

Hodinka Antal

2012 A rutének. In. : Az Osztrák – Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország VI. kötete Felső – Magyarország (II. rész) Első hasonmás kiadás. Méry Ratio Kiadó, Budapest, 401 – 417.

Hoppál Mihály

1970 Az „igézés”-hiedelemkör alkotóelemei. In: Népi Kultúra – Népi Társadalom. Akadémiai Kiadó. 259-287. p.

Kész Margit

2006  Gyógyító hagyomány Kárpátalján. Úgy ne ártson néked. Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Ungvár.

Koprics Márta – P. SZILCZL Dóra

2007  Szakrális kommunikáció. Typotex, Budapest.

Lovász Irén

2002  Szakrális kommunikáció. Európai Folklórintézet, Budapest.

Musketik, Leszja

1994 Az ukrán folklórkutatásról. In: Balassa Iván-Ujváry Zoltán (szerk.): Néprajzi látóhatár IV. évf. 3-4. sz. 219-222.

Pilipkó Erzsébet

1992  Népi imádságok Salánkon. Honismeret. XX.6.76-79.

Pócs Éva

1990 Néphit. In: Dömötör Tekla (főszerk.): Népszokás, néphit, népi vallásosság. (Magyar Néprajz VII.). Akadémiai Kiadó, Budapest. 527-692. p.

1985-1986 Magyar Ráolvasások. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 204-206;

1977 Szöveg – cselekmény – hiedelem összefüggései a nem epikus ráolvasásokban. In: Ortutay Gyula (főszerk.): NÉPI KULTÚRA– NÉPI TÁRSADALOM. IX. kötet. Magyar Tudományos Akadémia. 51-98.p.

Varró Ágnes

1995  Szentelmények, szakrális tárgyak, szent helyek szerepe a népi orvoslásban. In: S. Laczkovics Emőke (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-Medencében II. Veszprém-Debrecen.

VÉGJEGYZETEK

 

[1] György Horváth – Lajos 1998.; Pilipkó 1992: 76-79.

[2] Erdélyi 1999: 139.

[3] Eliade M. 1989: 7.

[4] Korpics -P. Szilczl 2007: 17; Lovász 2002: 7.

[5] Orosz alatt érthető, ruszin nemzetiségű, sőt ezzel a megkülönböztető névvel illetik a magukat magyarnak valló görög katolikusokat is

[6] Hoppál 1970: 259-287.

[7] „A szenteltvíz mágikus alkalmazásának célja elsősorban a gonosz, ártó hatalmak távoltartása.” Bartha. 1999. 66.; Lásd még: Varró 1997: 426-430.;

[8] Lásd még Pócs 1977: 51-98

[9] A szemölcsre való ráolvasásokat lásd Pócs 1985-1986: 204-206

[10] „A fákra vagy fákba tett hajszál, rongy, ruhaféle a bennük lakó démonoknak szól, akikre rá-, vagy akiknek visszaadják a betegséget. Más vélemény szerint az áldozat valamely csökevényes vagy jelképes tárgyai volnának.” Viski 1991: 414.

[11] Erdélyi Zsuzsanna szerint is helyénvaló az apokrif jelző, bár a szaktudomány egyes képviselői félrevezetőnek tartották. 1999: 32

[12] Lásd Erdélyi Zsuzsanna 1999: 35

[13] Kárpátalján napjainkig hagyománya volt a kézzel írott imádságos füzeteknek.  A kommunista vallásellenes rendszer akaratán kívül tette igazán népszerűvé ezeket a füzeteket. Hiszen azokban az évtizedekben nem jelent meg nyomtatott szakrális irodalom, így a hívők mindennemű vallásos szöveget (kanonizált és népi imát, népi énekeket, szent leveleket stb.) beleírtak. Napjainkban már nem jellemző ezen füzetek kézírással való sokszorosítása, de még szép számmal találhatóak a híveknél, akik használják is, főként az otthoni vallásgyakorlásuk során.

[14] A példaként közöl két imádság mellett számos hasonló szerkezetű szöveget sikerült még mindkét nyelven lejegyeznem.

[15] Az angyalok által felszedett Krisztus vére valószínűleg Grál motívum.