Kárpátaljai körkép okt. 8.

Körkép, ami korképnek és kórkének is megfelel. Egyes esetekről olvashatunk, s aki megkeményíti a szívét, mondhatja, hogy egyes esetekből nem szabad általánosítani. De minden egyes eset olyan fájdalmas, hogy minden jóérzésű embert valamiféle cselekvésre késztet. Kit arra, hogy anyagilag segítsen, kit, hogy fohászkodjék. Másokat mindkettőre. Te se maradj közömbös, kedves Olvasónk [S.L.]

„Szoktam imát kérni egy édesapáért, akit elhurcoltak. Beszéltem a feleségével, és azt mondta, hogy tulajdonképpen csodák sorozata történik a férjével. Egy autós küldetésben kellett volna részt vennie, de az utolsó pillanatban mégis visszatartották. Az autó balesetet szenvedett, hárman meghaltak.
Az ő alakulata a legnehezebb helyen harcolt. Annyian haltak meg, hogy a maradékot áthelyezték egy nyugodtabb helyre – köztük ezt az apukát is, aki ott is kenyéren és vízen böjtölt péntekenként. „Ez biztos valami fanatikus” – mondták, és nem küldték őt ki a „nullás” vonalra. Az ő túlélését a felesége az imáknak tulajdonítja. Persze nagy szenvedésen megy keresztül és állandóan aggódik a férjéért (nem beszélve arról, hogy anyagilag is nagyon nehéz a fő kenyérkereső nélkül, és hogy még neki is sok mindent kell rendszeresen küldeni) – de ez az asszony mégis a megbocsátásról, a szív békéjéről beszél. „Elég sötétség van ebben a világban, hogy még én is hozzátegyek!

Kérek imát egy családért, ahol a férfi a fronton van, a feleség most szenvedett autóbalesetet a gyerekével együtt, és olyan állapotba került mentálisan (a fizikai sérülések mellett), hogy nem tűnik úgy, hogy el tudja látni a gyereket, aki szintén megsérült.

Egy másik családért is: a férfi nem tudta feldolgozni a nehézségeket és drogozni kezdett, most bekerült a kórházba 38 kilósan, imádkozzunk, hogy valami kiutat találjon ebből a függőségből. Felesége és egy kicsi lánya van.

A meghaltakért és családjaikért – mindenki számít persze, de jobban összeszorul a szívem, amikor Molnár, Major nevű halottakról jön a hír, mint az elmúlt héten is.

Bölcsességért és lelkierőért – az itt segítőkért és a magam számára is, hogy megtaláljuk a kusza helyzetekben is Isten útjait.”

 


Warning: Trying to access array offset on null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
chartaxxi.eu