Magyar vagyok – mondom a jövendőnek, de a jelennek is. Magyar a szó azon nemes értelmében, amely természetes volt oly sok századokon át, s amely értelmezés kivezethet az egymásnak feszülő békétlenségek mai világából.

Nem hódítottunk. Befogadtunk, szövetkeztünk Árpád elei óta. Aztán a “kalandozások” idején is morva-szlávokkal fegyverbarátságban. Jutalmuk Koronánk alatt a teljes nemzetegység, a szláv-magyar nemesség.
Kereszténység. Az ember vélelmezett jóságának uralma, hiszen Isten nem teremthet rosszat. Hazát találtak a Korona alatt kunok, jászok, szászok, szlávok, olasz taligások és megannyi más etnikum. Mind magyar lett? Akkori értelemben igen. A “hungarus” hazatudat, a teljes egyenjogúság nem szűkült a francia forradalmat követő kirekesztő kasztokba.
Akkoriban nem magyarosítottuk, hanem megőriztük a helyneveket. Visegrád, Esztergom, Beszterce, Tapolca, Zsolna, Galgóc meg a többi őrzi ősi alakját, és senki sem rosszallotta, ha valaki Kaschaut, Fünfkirchent, Pressburgot, Trnavát vagy Žilinát dátumozott.
Nincs nyoma, hogy a Magyar Királyságban az etnikumok közötti belháborúk dúltak volna. Nem irtottuk ki szláv jövevényszavainkat. Betagozódtunk a nyugati kereszténységbe, de Szent István nyitva hagyta a keleti kaput is.
Az ország már akkor szálka lett Nyugat szemében. Visegrád nem véletlenül jött létre és működött is Mohácsig, amikor sikerült magára hagyni, elvéreztetni az oszmán megszállásban. A Hunyadiak, Mátyás valamennyi hazai etnikum szellemi emléktárából Szibinyáni Jankótól Matej králig tanúsítja az egész ország közösségét. A délről menekülő szlávok is menedéket találtak a Duna és a Tisza között.
A maradék északi, “királyi” országkaréj, meg Erdély emberei kapcsolatban voltak Nyugattal, peregrinációjuk gyakori éhhalála ellenére táplálták a hazai szellemi életet. A reformációval megújuló európai kereszténység a Tordai Gyűlés demokráciájában mutatott példát, miközben Nyugat nem sokat segített a szétszabdalt országon, amely még a cseh menekülteket is befogadta. Utóbbiak hálája új hazájuknak buzgó magyarországi hazafisággá alakulva készítette elő a talajt a Rákóczival végződő erdélyi-felföldi felkelésekhez, a szláv-szlovák nyelvű hazát sirató és dicsőítő írásokat, népdalokat
Európa nagy szabadság-kihívása volt a keresztény nemzet ajándéka, ami újjáélesztette a közösségért végzett munka boldogító erkölcsi értékét. A Dunatáj népei modern nemzettudatra ébredtek, és a keresztény szeretetparancs jó ideig az új nemzetek között is érvényesült. Ezért terebélyesedhetett egymás mellett Zalán és Szlávia vagy a dák dicsőség meg a közös nép- hagyomány a török időkből is.
Európa politikája másképp alakult. A pénz hatalmát szolgáló liberalizmus, a forradalmak kegyetlen diktatúrája megnyomorította a demokratikus keresztény szabadságmozgalmakat. Európa és a Dunatáj nagyhatalmi érdekek ütközőjévé vált. A nemzeti értékek hamisítása a gyűlöletet szolgálta. Ausztria a fennmaradásáért folytatott kétségbeesett védekezésében lázadásra késztette etnikumait. A magyart is. Kezdetben Bécs ellen, aztán hungarusból magyarrá válva önmaga és társetnikumai ellen, amelyek külhonból is irányítva közösen megtagadták ezeréves konzervativizmusukat.
Nyugat Trianonnal vazallusává, piacává tette a térséget, megindította a liberalizmus diktatúrájának útján. Tobzódott a gyűlölködés és a maradék Magyarország is fájdalmában elfelejtette a Szent Korona etnikumainak egykori egységét. A keresztény humanizmus békéltető hangjai elhaltak, és a Nyugat Hitler és Sztálin karjaiba söpörte a Kárpátokat és a környéket. Mindenütt elfojtották a konzervatív nemzettudatot, tombolt az esztelen holokauszt a térség hűséges építői ellen. És következett a nemzetek öngyalázása akár a fasiszta és egyéb megbélyegzések, akár a gátlástalan történelem-hazudozás formájában.
Aztán megint piac lettünk mindannyian. Európa egykori nemes felszabadító igyekezete helyett a liberalizmus tájainkon idegen diktatúráját akarja ránk kényszeríteni. A keresztény konzervatív világlátást ezért ki kell mondanunk és cselekedni érte. Vissza kell adni a nemzeteknek keresztény közösségformáló funkciójukat. Meg kell tanulni a keresztény nemzeti hagyományokat, kiküszöbölni a rájuk rakodott tisztátalanságot. Figyelni kell egymás nemzeti gyötrődéseit, segíteni kell egymást a nemzeti betegségek gyógyításában. Érvényesüljön a gyűlölködés, a hazudozás elkerülésének szabadsága, a tudatlanságból fakadó felelőtlen szájhősködés tettekkel való nyugodt visszautasítása.
A nemzeti keresztény konzervativizmus demokráciája áll szemben a liberalizmus pogány mammon-diktatúrájával. Vigyázzunk egymásra mi magyarok, zsidók, szlovákok, szerbek, románok, horvátok, ruszinok, németek. Ha akarjuk, mindannyian nyertesek vagy vesztesek vagyunk. Egykori közösségünk tudata, művelése segíthet bennünket, hogy ne éljünk vissza a közösből kapott értékekkel, hogy ne keserítsenek a veszteségek, hanem szeretettel építsük akár vissza is, amit mindannyian elvesztettünk.