December 1. „Bozgornak” lenni: büszkeséggel tölt el. Ezen a címen fejtette ki a Bukarestben élő Horea Ghibuțiu Bölöni Lászlóra való visszaemlékezését, s osztotta meg olvasóival a maga félig „bozgorságát”, a román nemzeti ünnep alkalmából. A kolozsvári corbiialbi.ro portálon románul megjelent írást Jankó Sujánszky Erika ismerteti.

Írtam egyszer egy cikket, pont ez volt a neve. Újra és újra előveszem, mert úgy látom, népszerű. Az említett cikk Bölöni László edzőről szólt, az aki anno, a többi „zöldfülű” kollegáival ellentétben, visszautasította a Securitate-val való együttműködést.
Bevallom, ha ma újra előveszem, ezt a cikket nem csak azért van, hogy egy olyan Romániában nevelkedett magyarról beszéljek, akinek a hatóságok, azért, hogy legalább egy kicsit románnak tűnjön, még a keresztnevét is Ladislau-ra változtatták. Nos, most ez a cikk egy kicsit rólam is szól. Félig magyar vagyok. Ennek ellenére a Nemzeti Ünnep, egy kicsit az én napom is. Meg azé a lányé, akibe először voltam fülig szerelmes. Alina Simionovics. Manapság Izraelben él, Alina Askenazi a neve. Meg egy szomszédasszonyomé, Jeaneta Moreno. Ő is zsidó. Az ő bölcsességének kutjából merítettem hosszú éveken keresztül.
Hangzatosan, de korántsem tüntető hazafisággal, kívánok én is, azokkal, akiket régen „együtt elő nemzetiségeknek” neveztek: „Sok toleráns évet, Románia!”

[…]
Laci bácsi  mesélte: „Akkoriban a Securitate két éven keresztül próbált engem beszervezni. Kötelező volt kollaborálni? Nem, csak meghalni kötelező, a többi tőled függ
[…] Egy bukaresti futball klub elnöke azt mondta: „Te hazátlan, nem fogsz hazaérni!” És ez a személy még napjainkban is a futball világában tevékenykedik.”
Bölöni, lévén egy igen disztingvált úriember, nem nevezi még azt a személyt. […]
Annakidején, állami szinten szégyen volt a magyarsághoz tartozni. Ezért volt az, hogy amikor Lacika erős passzokat adott le, a csodával határos módon egyből átvedlett, s Ladislau lett belőle!
Annakidején a neveket erőszakkal románosítottak. Ha ez a próbálkozás nem lett volna mélységesen tragikus, még komikusnak is mondhatnánk. […] Így lett példának okáért Kulcsár-bol Culcear: így minden román részére érthető volt: a pályán egy igazi hazafi játszik, nem kell attól tartani, hogy el akarná adni Erdélyt, a mérkőzést, a lovat vagy a román mezeket.
A hazátlan szóval eredetileg a hontalanokat illették, de legtöbbszőr a szó csak a román ember megvetésest fejezi ki egy olyasvalakivel szemben, akinek legfőbb bűne az, hogy a magyarsághoz tartozik.
Egy vallomással tartozom: Román állampolgár vagyok. Nagyon is hasonlítok egy igazi román emberre, de nem vagyok száz százalékosan az. Félig „bozgor” vagyok. Ha úgy vesszük, egy korcs,[…] ami nem akadályoz meg abban, hogy büszkeséggel töltsön el az a tény, hogy egy olyan híres hazátlannak, mint Bölöni, vagyok a kortársa. Nem nemzeti szolidaritásból vagyok büszke, hanem mert, valahol, összetartozunk: „erdélyiesen” szólva ő is meg én is „găluști cu prune” (szilvás galuskát) és supă de agrișe (egres levest) eszünk.
Egyszerűen tisztelem azt a „bozgort”, aki elhatárolódott attól, hogy valaha is besúgó váljék belőle. […]
Engedjék meg, hogy befejezésül elismételjem Bölöni szavajárását, ami méltó arra, hogy akár a bölcs gondolatok szótárban szerepeljen: „Csak meghalni kötelező, a többi már tőled függ!”

Forrás: http://corbiialbi.ro