Felsőbb osztályba léphet

Az iskolakezdéshez talán nem illik a régi iskolai bizonyítványok alján szereplő mondat. De a Charta XXI Megbékélési Mozgalom számára most nagyon is méltányos ez a kifejezés. Ezen a hétvégén két földrajzilag távol eső területen jelentünk meg, azaz volt erőnk több gócban terjeszteni eszméinket.

hidak-arad-300x225A bulvársajtó számára Orbán Ráhel esküvője a főtéma. Ez ugyan nem baj, elviselendő. A mellékzöngék politikai indíttatású undormányai aljasok és felháborítók. Ha valaki nem ért egyet Orbán Viktor politikájával, kritizálhatja. Gyermekének magánéletéhez azonban semmi, de semmi köze. Ezért nem is erről szólok. Számomra kicsit háttérbe szorultak a politika valós eseményei is, bár Ferenc pápa erőteljes felhívása a békéért könyörgő böjt és imanap nem hagyott hidegen.

Ennek az írásnak azonban más a célja. A 2010-es indulása óta először fordult elő, hogy a Charta XXI lényegében egy időben két független eseményt rendezett.

Aradon a helyi önkormányzattal együttműködve a városháza dísztermében nyitottam meg a Hidak Európa Népei Között című vándorkiállításunkat. Brüsszel, Fülek, Nagyszombat után Arad. Nagy távolságokat ívelnek át tehát hidaink. A megnyitón a Chartához már korábban csatlakozott románok lelkesedése sok új támogatót hozott.

Aradról tudni kell, hogy a kétszázezres városban csak 16 ezer magyar él. Nem magyar ügyként jelent meg tehát a mi megbékélési mozgalmunk, hiszen a város román többségű önkormányzata, élén a polgármesterrel a Charta szellemében dolgozik ebben a régen többkultúrájú városban. Itt a nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kisebbségek Fesztiválját, amelyre a környékbeli településekből is érkeznek emberek. Így ismerkedtem meg a tornyaiakkal, akik megajándékoztak Péterszabó Ilona Tornya fényben és árnyékban című kötetével. Ebben a kötetben bukkantam a következőkre:
Baity Sini szerb származású nyugdíjas Tornyán 1999-ben így nyilatkozott a „Jelen” számára:

„Az öregek mindig azt vallották: itt soha nem laktak sem szerbek, sem románok, sem magyarok, csakis tornyaiak. Mindig jól megértették egymást, de ehhez az is hozzájárult, hogy a helybeliek jól ismerték egymás nyelvét és kultúráját. A régi jó szokást újra honosítani szeretnénk Tornyán, amely az Osztrák-Magyar Monarchia idején Csanád vármegye mezővárosa volt.”

Eddig az idézet. Lám, rábukkanunk a Charta XXI lelki gyökereire. Valóban igaza volt Baity Sini bátyánknak: Ezt kell, ahogy ő mondta, újra honosítani. Mostanában évente megtartják a Nemzetiségek fesztiválját. De a közös jó hangulat nemcsak a fesztivál napjára jellemző.

Tornyát tehát példaképül állíthatjuk magunk elé, amint Aradot is.

A hétvége másik eseménye a csallóközi Nagymegyeren volt. Itt lecsófesztivált tartottak, lecsófőzésben versenyeztek a résztvevők, köztük a Charta XXI csapata. Az ötlet Lendváról származik, ahol minden évben bográcsfőző verseny van, s azon már kétszer indultak a Chartások. Bográcsot főznek, és érdeklődőket. Nemcsak arról győzik meg őket, hogy kiváló a főztjük, hanem arról is, hogy érdemes ezt a mozgalmat aláírásukkal támogatni. Ez történt most Nagymegyeren is, ahol ráadásul csapatunk megszerezte a második helyet. Szeretettel gratulálunk.

Surján László

Forrás: www.mkdsz.hu

 


Warning: Trying to access array offset on value of type null in /data/6/2/62890044-f2a7-4bd3-99b9-601907f23b82/chartaxxi.eu/web/wp-content/themes/betheme/includes/content-single.php on line 261
webmester.sk