,,…De az utódállamokkal történő egymás mellett élést
sorsunkká formálta a történelem, és miért ne lehetne ez igazi együttélés?!”

 [Ez az írás eredetileg Trianon centenáriumára jelent meg az Új Misszió-ban, majd most a Miskolci Keresztény Szemlében. Az utánközlésre megkaptuk a szerző engedélyét. Azért ajánljuk a Charta híveinek figyelmébe, mert ebben a versben megtaláljuk a Kárpát-medencei népek összetartozásának a gondolatát épp úgy, mint a figyelmeztetést, hogy csak könnyel, fájón juthatunk el oda, hogy ismét „minden malmunk újra járjon”. A megmaradás és a békés élet reményében vállalnunk kell a könnyeket és fájdalmakat.]

 Mécs László XX. századi magyar katolikus költőnk kisebbségi sorsban, a Trianon utáni sokkban megírt meghatóan szép és mélységesen igaz versének kiemelt sora jutott eszembe. Sőt, ami nagyon pozitív, csak részben vágyálomként. Csak a nem túl régi eseményekkel bevezetve: a szerb-magyar II. világháborús (‘41/’44) borzalmak áldozatai előtti kölcsönös államfői főhajtás szoborrá testesülése; miniszterelnökünk eszéki látogatásán a Dráva két oldalán élő kisebbségeink boldogságának víziója; a romániai forradalom temesvári – ottani felkérésre tartott – megemlékezésen ünnepi beszéde. A negatívumokról – sajnos akad(t) bőven – itt most (!) ne essen szó. Ellenük ugyanis csak az őszinte párbeszéddel kísért józan, határozott kiállásunk lehet eredményes. Célunk ugyanis, hogy kölcsönösen erősödve kirajzolódjon egy Kárpát-medencei egység (V4 helyett akár V9) kinyújtott karokkal az osztrákok, olaszok… felé, és nem csak a magyar állam, de elszakított testvéreink érdekeit képviselve.

A hivatkozott vers („Hiszek a vérszerződésben”) az ezeréves Magyarország történelmi egységét emelte ki, és az azon elkövetett borzalmas erőszakot kívánta jóvá tenni.

De a mű mai (!) értelmezhetősége nem csak rólunk szól, hanem hit az itt élők egységében. Trianon talán legnagyobb bűne, hogy Nagy-Magyarországgal együtt a hegygerinc védelmével, gazdagságával övezett Kárpát-medencét rombolta szét. Akad idegen ország nacionalistája, aki még a műholdakról kitűnő egységben látható terület nevét is törölné, pedig államhatárai mélyen belenyúlnak a ‘nem létező’ belső medencébe is. A medence-lakók Wass Alberttel együtt kérhetik (ő nem élhette meg), hogy „Adjátok vissza a hegyeimet!” Azok nemcsak a magyar történelem, de az ott lakó magyar véreink jelenkori életének és a velük való kapcsolattartásnak is részei. Amúgy  schengenesen.

„Hiszek a vérszerződésben, / mit kötött a Hétvezér…” De … „…sok későbbi más vezérrel, / mit kötött a százezer / közvitéz sok millióval: / sok keresztes, jó vitézzel, / barna Corvin-légióval, / kurucokkal, honvédekkel, / világháborús bakákkal,…” Ugyanis a Hunyadik, Zrínyik az aradi vértanúk mindegyikében csak magyar vér folyt? És ki meri állítani, hogy mind magyar nyelvet örökölt édesanyjától, és ezen szállt utolsó sóhaja hazájának áldozott élete után? Mátyás fekete serege kezdetben csehekből, lengyelekből majd növekvően magyarokból, németekből állt; könnyűlovassága – a huszárok – magyarok mellett szerbekből…

De hitt „…a csók-szerződésben, / mit kötöttek az anyák, / hosszú ezredéven át: / lét-alatti, láthatatlan / csókkutakból szakadatlan, / csobogtak a vérerecskék, / egymás útját keresztezték, / keveredtek, összefolytak, / közös álmokat sodortak, / nagy, szent kereszteződésben…”

A szerződés Kárpát-medencei szülöttei nem mindig fegyveres harcok résztvevői, hanem tudásukkal, sokirányú tevékenységükkel szolgálták a hazát. Ki nem büszke Bél Mátyásra, a szlovák származású mészáros fiára, evangélikus lelkészre, aki 5 kötetben 10 magyar megye földrajzi, nyelvi, néprajzi adatanyagát gyűjtötte össze?! Vagy a szintén szlovák apától származó és szintén evangélikus lelkészre, az agrárreformer Tessedik Sámuelre, aki szarvasi iskolájában szlovákul és magyarul tanított, eredményeit a külföldnek pedig németül írta meg?! De megfordítva: nem mondhatjuk el, hogy a „nemzetek tanítója” a cseh-morva részről méltán magukénak tartott Comenius Amos János  egyik távolabbi őse, a Felvidékről származva Szeges névre hallgatott, és ez a név pont a vele kapcsolatos Uherski (Magyar) Brodban már 1492-ben dokumentált név? Tudását Sárospatakon is több évig kamatoztatta. És nem mentette át Bartók Béla a Cantata profana zenéjébe ,,A szarvasokká vált fiúk” erdélyi román népballadát a ma is oly értékes utolsó sorával: ,,csak tiszta forrásból”?

És ,,…a föld-szerződésben, / mit ekével írt a nép (…) / s lett belőle: / ezerízű egy-kenyér, / egy-kenyérből ezerízű, / közös-lüktetésű vér!”

Ami ezt illeti, tulajdoni oldalról sem magyar részről, de az utódállamok részéről sem volt minden igazságos, ha egyáltalán lehetett volna. De a velünk korábban egy államban élőknek annyit legalább tudomásul kell venniük, hogy nem csak magyar urak, de magyar jobbágyok is léteztek, és nyelvi alapú megkülönböztetés törvényeinkben nem létezett.

A hatalmi pozíciók elérhetőségéről csak egyetlen példa. („1924-ben Csernoch prímás aranymiséjén …a nagy püspök, Prohászka volt az ünnepi szónok. Ő mondta akkor: két szlovák gyermek indult el régen Esztergom felé. Az egyik ma az ünnepi szónok, a másik Magyarország bíboros hercegprímása. Mi ketten élő cáfolatai vagyunk annak, hogy Magyarország elnyomta a nemzetiségeket.” Mindszenty József gondolatai 1965-ös aranymiséje kapcsán az USA budapesti követségén.)

Végül versében hite a sírszerződésben az ezeréves haza történelmére utal, és kívánja, hogy az őrző „Pásztor” révén „…bár könnyel, fájón, / minden erő, minden álom, / minden vércsepp összeálljon / S MINDEN MALMUNK ÚJRA JÁRJON”

A verset így, akkor (!) Királyhelmecre hazaútban 1931-ben Sátoraljaújhelyen még talán jogosan (?) elkobozhatta egy cseh vámőr, és mi felháborodhattunk, mindenképpen jogosabban.

De az utódállamokkal történő egymás mellett élést sorsunkká formálta a történelem, és miért ne lehetne ez igazi együttélés?!

Mostanában ezen keretek között javít(hat)unk Trianon igazságtalanságán, és cselekedhetünk közös(!) érdekeinkért.

Visszatérve a bevezetéshez Rév-Komáromban joggal fogad Szent István szobra a Duna túlpartján. Hunyadi Jánosra sem csak egy kőtömb emlékeztet, szobrát is közösen avatta fel Áder János és a szerb államfő. Miniszterelnökünk tusnádfürdői beszédei kapcsolataink jelentős szélesítése mellett közös problémáink nemzetközi síkon történő megoldásához adnak javaslatot, és kérnek segítséget. Védjük együtt közép-európai összeszokottsággal, szellemmel, világpolitikai síkon is a keresztény kultúrát, a családot, a nemzetek függetlenségét, és egymást segítve folytassuk nemzetépítéseinket, (trieszti kikötő – azerbajdzsáni olajmezős szerződéseink, már épülő/tervezett vasúti- közúti kapcsolataink, az újabb román olajmezők sorsának alakulása, lakosságaink növekvő jogai és életszínvonala…)

És mindez nemcsak Trianon és az eltelt évszázad üzenete lehetne, de így is kell lennie! Bízzunk benne!

Mécs László Hiszek a vérszerződésben című verse letölthető itt.