Noha a Gyulafehérvári Nyilatkozat kapcsán románok és magyarok már évekkel ezelőtt megfogalmaztak számos problémát, alig több mint egy évvel a százéves évforduló előtt nincs világos kép a történtekről és a Nyilatkozat jelentőségéről.

Levélváltás a Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriuma kapcsán

A Charta XXI megbékélési mozgalom olyan emberek között kíván személyes, ha lehet baráti kapcsolatokat kialakítani, akik képesek a másik nemzet gondolkodásának megértésére és a párbeszédre. A gyulafehérvári nyilatkozat centenáriuma alkalom erre, feltéve, hogy nem a másik legyőzésére, hanem előbb megértésére törekszünk, és csak azután próbálkozunk a meggyőzésével. Ez a levélváltás ezt a szellemet tükrözi, azzal a reménnyel, hogy egy folyamat kezdete lehet. (A magyarról románra és a románról magyarra fordítás Jankó Sujánszky Erika munkája.)

1. Surján László levele Gabriel Andreescuhoz

Kedves Barátom!
Régen nem hallottam felőled, s talán illene, hogy adjak egy hosszú beszámolót arról, hogyan fejlődött a megbékélési mozgalmunk. Itt Budapesten most tombol a nyári kánikula, egy ilyen alapos áttekintésre nem vállalkozom. Annyit azért megemlítek, hogy figyelmünk tavaly főleg a szlovák-magyar kapcsolatokra irányult, e témakörben sikeres konferenciát rendeztünk szlovák és magyar résztvevőkkel.
Levelem célja, hogy megosszak veled egy problémát, ami nagyon aggaszt. Centenáriumok évei következnek. 2018 december 1-étől legalább 2020 június 4-ig. Hogyan lehet kezelni ezeket az emléknapokat annak tudatában, hogy ami az egyiknek öröm, az a másiknak bánat? Látom, hogy milyen heves indulatokat váltot ki Kelemen Hunor azzal, hogy rámutatott: magyarként nem tud mit ünnepelni azon, hogy az erdélyi románok kimondták az Egyesülést.
A magam részéről úgy gondolom, hogy nekünk, akik száz éve hatalmas veszteséget szenvedtünk, nincs jogunk kétségbe vonni azok örömét, akik viszont nyertek. De ez fordítva is áll, valóban nem várhatja el senki, hogy örvendezzünk. Sőt tovább megyek: ha megtennénk, aligha hinné el bárki is, hogy őszintén tesszük.
Olvastam, hogy vannak román emberek, akik szerint szerencsétlen volt pont december elsejét tenni meg hivatalos állami ünnepnek. Ebbe mi magyarországiak nem szólhatunk bele. Talán túl kemény volt külügyminiszterünk, aki leállította a magyar diplomácia részvételét a tavalyi román állami ünnepségeken, fogadásokon. Kemény volt, de legalább az asztalra tette a problémát. Gond viszont, hogy érdemben nem kezdődött meg a párbeszéd a román-magyar együttélés jövőjéről. Az említett szlovák-magyar témájú konferencia egyik tanulsága az volt, hogy közös dolgainkat megbeszélni akkor tudjuk, ha a két ország többségi képviselői mellett egyenrangú résztvevők az adott országban kisebbségben élők is. Bármilyen kicsi is a magyarországi románság, de létezik, a parlamentben is hallatja a szavát, rájuk is figyelni kell. Így tehát adva volna egy keret az őszinte szó kifejtésére. Nem állam és állam, hanem ember és ember között.
A megoldás felé vezető út nulladik lépése lesz, ha válaszolsz a levelemre, és mint tekintélyes román ember elmondod: mit gondolsz az előttünk álló évfordulók lebonyolításáról. Hogy a politika mit fog csinálni, azzal talán nem kell, nem is érdemes foglalkoznunk.
Végül csak annyit, hogy időközben nem tanultam meg románul. Viszont a mozgalomban vannak, akik örömmel vállalják a fordítást. Mert van valami természetellenes abban, hogy szomszéd nemzetek egymással angolul beszéljenek. (Ha már a latin kiment a divatból.)
A régiek azzal kezdték a levelüket, hogy remélik, jó egészségben olvasod azt. Most én ezzel fejezem be, s bízom a munkakedvedben is, hiszen nem kis feladat megoldani az előttünk álló problémát.
Barátsággal köszönt:
Surján László

2. Gabriel Andreescu válasza

Kedves Barátom,
Remélem, válaszom jó egészségben talál!
Eszmecseréink igencsak megkövetelik a finom árnyalatok megértését és az anyanyelv használata erre alternatívát ad. Mivel fordítóid magyarról-románra való fordításban professzionálisnak bizonyultak kihasználom a lehetőséget, mivel minden bizonnyal te is hasonlóan jó minőségű fordítást kapsz majd!
Visszatérve! Pici késéssel válaszolok neked mivel tegnap este tértem haza és kétnapos utazásom során nem volt internet elérési lehetőségem. Rendkívül örültem levelednek. A százéves évforduló magyarellenes megnyilvánulássá való fajulása egy olyan téma, ami már tavaly óta foglalkoztat. Nálunk nagyon sok sötét érő létezik, mely szeretné rossz irányba eltolni ezt az eseményt. Mellékelve küldök egy fájlt két általam publikált cikkel. Ezek a „Kulturális Figyelő” – napjaink legtekintélyesebb román kulturális publikációjában jelentek meg, bennük az év elején kiadott „Az akadémikusok felhívása” című, magyarellenes hangvételű kiadványra reagálok. Zölddel emeltem ki a „magyar problémával ” foglalkozó bekezdéseket. A cikkből következtethetsz, milyen nézeteket vallok, úgy általában véve. Mindazonáltal szükségét érzem annak, hogy részletezzem saját álláspontomat a „1918 momentummal” kapcsolatosan.
Mindenekelőtt nagyon fontosnak tartom, hogy a románok megismerjék és megértsék mit is jelentett valójában a Trianoni Békeszerződés a magyaroknak. Egy állam lakosságának és területének csaknem felére való zsugorítása egy olyan katasztrófa mely a történelmi identitás témáját veti fel. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a kérdést a nemzetközi béke egyik alapélvére hivatkozva kell megközelíteni: a határok ma már nem megkérdőjelezhetőek! Az egyensúly megtartása végett célszerű hangsúlyozni a határok átjárhatóságát és összekötő voltukat.
Az „1918 momentum” másik referencia ténye a következő: 1918-ban a román közösség, aki annakidején Erdély többségi lakosságát jelentette, diszkriminált státusza megszűnt.
Véleményem szerint a hangsúlyt nem a „nemzet egyesítésre” kell helyezni, hanem ennek az aktusnak a humanista dimenzióját kellene kiemelni, éspedig azt, hogy egy nagy létszámú román populáció másodrangú státusza szűnt meg általa. E tény fontos következménye nevezetesen az, hogy a kisebbségek jogait el kell ismerni, azokat tiszteletben kell tartani.
Kérded mi az én álláspontom a „szomorúság” és a „ünneplés” kapcsán? Egyike vagyok azoknak, akik az alkotmányos vita alkalmával úgy véltem, hogy december 1-jét nemzeti ünneppé való nyilvánítása hiba. Megjegyzem, nem én voltam az egyedüli. Az események alakulása rámutatott arra, hogy valóban szerencsétlen választás volt. Ugyanakkor úgy ítélem még, hogy az a kérés, hogy a magyar diplomácia ne vegyen részt tavaly a nemzeti ünnep alkalmával tartott ünnepségeken és fogadásokon hibás volt. Hiba mely valószínűleg a játékszabályok meg nem értéséből fakadt. Az egy dolog, hogy szükség van arra, hogy a magyar és román társadalmak múltjukat megbeszéljék egymással, mint ahogy arra is, hogy egy kölcsönös, empatikus hozzáállást fejlesszenek ki egymással szemben. Viszont az, hogy diplomatái réven egy állam hátat fordít egy másik államnak utóbbi nemzeti ünnepén, az nemzetközi kapcsolatok szintjére helyezi a problémát. Milyen lenne, ha teszem azt, Németország visszautasítaná, hogy részt vegyen más országok például Franciaország vagy azon országok nemzeti ünnepén, akik javára történelmi területeket veszített el a II. világháború végén?
Igazad van, érdemben nem tudunk semmilyen dialógusról beszélni a román-magyar együttélés jövője kapcsán, a 2018-as év távlata pedig inkább fenyegetésnek tűnik mintsem lehetőségnek. Leveled oxigénbuborék gyanánt érkezik. Mit kéne tenni?
Azt gondolom, a mi hatalmunkban áll: tanulmányokat készíteni a magyar-román párbeszéd megvalósítása érdekében és ezeket a dialógusokat rendelkezésére bocsájtani. Olyan tanulmányokra gondolok, melyekre mások is tudnak a későbbiekben hivatkozni, utalni. Olyan megnyilvánulások és események kigondolása melyek eljövendő események létrejöttének forrásai lehetnének. Fontos lenne, hogy az “1918 momentummal” kapcsolatosan egy olyan, a román és magyar perspektívát egyaránt tükröző kötetet adnánk ki, mely köré a későbbiekben több eseményt is lehetne szervezni.
Egy felvilágosult szellemiséget tükröző kötetet, mely megmutatná, hogy a történelemből tanulni is lehet valamit és olyan jövőképet tárna elénk mely a két nemzet jó viszonyára épül.
Gondolok itt mindkét részről (magyarok-románok) három-négy szerzőre, akik kidolgoznák az alapvető tételeket. A románok közül írnék én, gondolok még Sorin Matei- rá, Smaranda Enache-ra. Hogy a negyedik szerző ki legyen, ha egyáltalán lesz, azon még gondolkodom. Magyar részről egy olyan személyiségét kellene választani, aki kijelöl majd magának 2-3 munkatársat. Úgy körülbelül 200 oldalt kellene megcélozni, ez egy optimális terjedelemnek tűnik.
A kiadvány kapcsán találkozókat lehetne szervezni és a könyv piacra dobásának alkalmával egyéb, a román-magyar kapcsolatok szempontjából igen fontos kérdéseket lehetne megvitatni. A közös, románokat-magyarokat egyaránt érintő kommunista múlt lehetne például egy jól kiaknázható szimbólum. Van valami hatalmas erő a két közösség együtt-szenvedésében, egy olyan múlt ez mely képes összekötni őket. Gondolok itt például arra, mennyire fontos volt a forradalom utáni időszak, a románok és magyarok 1989-es budapesti Nyilatkozata. Illetve arra, hogy mennyire fontos lenne elismerni végre, Tőkés László szerepét (főleg, hogy ezt napjainkban megkérdőjelezik), azé a személyiségét, aki 1989 decemberében hozzájárult a forradalom kirobbanásához. Javasolnám még néhány, három vagy négy, olyan Magyarországon és Romániában is megjelent kötet kiválasztását, melyek a közös kommunista múlttal foglalkoznak. A történelmet melyen a XX. században mindkét nemzet osztozott. Ezeket mindkét nyelvre le kellene fordíttatni 2018-ban. Megjelenésüket mindkét fővárosban olyan eseménnyé kellene emelni, melyek megmutathatnák mi az, ami románokat és magyarokat közös múltjuk révén összeköt – és nem arra világítana rá, ami elválasztja őket egymástól.
Jelen pillanatban ezek a gondolatok járnak az fejemben és ezekkel érdemben el is tudnék kezdeni foglalkozni.
Nagy reménységgel várom válaszodat,
Tolmácsolva a legjobb gondolataimat,
Gabriel Andreescu

3. Függelék:

A Gabriel Andreescu két cikkének azon részletei, amelyeket ő kiemelt, mint a témához tartozó és a román sajtóban megjelent véleményét.

I. cikk : Az Akadémia sajnálatos felhívása

Megjelent a Kulturális figyelő 806 számában, 2017/02/17.-én
A Felhívás, tagadva azon praktikákat melyek a Kontinens jólétét biztosították, kifejti a szerzők aggodalmát a ” Románia regionalizációjára” törekevő, visszatérő tendenciák miatt. Románia, már a csatlakozást követően egy komoly adminisztratív reformot lett volna hivatott megvalósítani. A „fejlesztési régiók” megvalósítása céljából már a ’90 es évek vége felé létezett egy terv. Az, hogy Románia nem lépteti életbe az európai unióban már alkalmazott „régiók kialakításának” politikáját, melynek racionalitását a gyakorlat már bizonyította, csakis a román állam adminisztratív tompaságára vall.
Vajon miért épp az ország akadémikusai emelnek falat e tompaság köré? Az „etnikai alapú autonóm enklávék „-rá való hivatkozás hiányozhatott volna egy ilyen kontextusból? Nyilvánvaló, a terminológia a romániai magyarság kérése, azaz az autonóm Székely Tartomány létrehozásának tervre utal. Több mint 20 autonóm, speciális statusú régió létezik Európában. E rendszer a gyakorlatban immár mindenhol bizonyította értelmét. Az Akadémiai felhívás hivatkozott szövege, „fűszerezése” illetve további összetevője révén szellemiségében átminősül és ezáltal egy magyarellenes nyilatkozat válik belőle. Ez nem teljesen meglepő, ha arra gondolunk, hogy az Akadémia palástja alatt végzi kínos tevékenységét, egy történelmi revizionista vezetése alatt, az Európai Etnikai Problémákat Kutató Intézet. De mindenekfölött mélységesen megrázó az a „román állam illetékes intézményeihez” címzett felhívás, aminek értelmében, az államnak őrködni, ellensúlyozni és büntetnie kell azokat a ” diverziókat és agressziókat” melyek Románia identitása, szuverenitása és a nemzeti egysége ellen irányulnak. Olyan ez mintha, a múltból, a szocialista rendszerellenes propagandát megcélzó 166 cikkely éledne fel.
Azok, akik a ’70-’80-as években átestek a „Securitate” (a volt román állambiztonsági szerv) vizsgálatán tanúsítani tudják, hogy a tisztek, akik talán nem ugyanígy fogalmaztak, ritkán használták a „szocialista” szót. Vizsgálataik során ők annakidején azzal vádoltak, hogy elárulod a népet, amely táplált téged, rágalmazod a románok hatalmas megvalósításait, meggyengíted a hazádat melyet a szomszédok szét akarnak tépni…stb., stb.
Átalakítva a múlt rezsim államellenes „lèse-majesté” (=felségsértés) típusú bűncselekményét a Nemzeti Frontnak sikerült bevezetnie az 1991. évi Alkotmány szövegébe (szöveg melyet a 2003 évi Alkotmány is megtartott) az ország és a nemzet rágalmazásának tételét. A szólásszabadság hasonló mértékű megszorítását az európai joggyakorlat nem ismeri.
A ’90-es években a román Információs Szolgálat megfigyelte azokat az emberjogi harcosokat, akik a román kormányt a külföldi sajtóban kritizálták. Tették ezt egy, még a ceausescu érából visszamaradt törvény értelmében.
Az emberjogi szervezetek kitartó erőfeszítéseinek köszönhetően az ország gyalázására vonatkozó jogszabály kikerült a bűntető törvénykönyvből. A PSD. PC és az UNPR, nem titkolt magyarellenes motivációval, 2016-ban egy új gyanúsítási törvény projektet nyújtottak be.
Hovatovább 2017-ben pedig ezen eszközök bevezetését már az akadémia tagjai is szorgalmazzak.
…
„Az elődök” diskurzusában a „régiók kialakítása” és az „etnikai enklávék” ébresztette aggodalom annakidején a felháborodás irányába tolódott el akkor amikor ezen, szerintük „privilégiumok” megadása a kisebbségek javára egyáltalán felmerült.

II. cikk : Az akadémikusoknak vissza kellene vonniuk felhívásukat

Megjelent a ” Kulturális figyelő” 862 számában 2017/03/0
„… Végső soron itt van ez a nagy megbékélési szükséglet: annak a magyar kisebbségnek a kibékülése, aki a nemrégiben elszenvedett identitás-trauma kultúrájában él, azzal a román többséggel, aki egy realitásban ugyan, de ugyanakkor egy régebbi trauma mitológiájának tudatában él. A Nagy Románia megalapításának 100 éves centenáriumának ünneplése, amire az akadémikusok hivatkoznak, ritka alkalom a szimbolikus kibéküléséhez, mert soha többé nem lesz még egyszer kereken 100 év.
Volt egy másik nagy alkalom, a forradalom, de azt hamar el lett fojtva.
…
A Székely Tartomány autonómiájának elismerése, melyet az egész magyar populáció kérelmez, teljesen megfelel az 1918 december 1-ei Gyulafehérvári Nyilatkozat szellemiségének. Ennek visszautasítására nincs racionális magyarázat. Ez magyarellenesség. Azt, hogy már az autonómia kezdeményezése is büntethető legyen az SRI és a román Információs Szolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságok az idők folyamán már többször szorgalmazták, és ez most, Aurel Pop indoklásában ismét visszaköszön. Szerinte ugyanis egy ilyen képződmény alkotmányellenes. Egy akadémikusnak bármilyen szakképesítéssel is rendelkezzék, még inkább egy olyan, aki egyúttal egy intézmény vezetője is, tudnia kellene megkülönböztetni egy alkotmányellenes aktust egy olyantól, amely egyszerűen csak nem egyezik az hatályban lévő Alkotmány szellemével. A Babes-Bolyai egyetem rektorának logikája szerint a 2003. évi alkotmányos módosítások kezdeményezőinek minden bizonnyal a börtönben lenne a helyük, mert az általuk javasolt újítások az 1991. évben elfogadott alaptörvényben nem szerepeltek.
Ha az akadémikusok ragaszkodni fognak ahhoz, hogy az Egyesítést a magyarságon aratott győzelem gyanánt üdvözöljék, és ez nekik, mint ahogyan másoknak is, sikerülni fog, akkor az ünnepséget a szégyen eseményévé változtatják. Ez pedig igazi bűncselekmény, mert egy ilyen aktus természete /meg/tagadni és megalázni. Általa valóban nem tesznek mást, mint még jobban elidegenítik Románia népességének egy jelentős részét, és ezáltal jogosultságot szolgálnak azon kelekótya magyar fiatalok törekvéseihez, akik úgy tekintenek a jövőre, hogy közben úgy vélik: a nemzeti igazságtétel Európában a határok újbóli megváltoztatásával egyenlő.”