Nézem az űrből Európát (az internet segítségével ez ma igen egyszerű!). Gyönyörűen rajzolódik ki a Kárpátok karéja, benne a Kárpát-medence. Innen 3-4 kilométer magasságból a föld felszínét nem keresztezik politikai országhatárok, s merem remélni, hogy a valóságban is spiritualizálódtak (vagy fognak).

Itt élek én sokadmagammal egy medencében, ahová a közös múlt mindannyinkat, magyar, horvátot, szlovákot, transzilvániaiakat, és még jó néhány etnikumot ezer éve összeköt. A földrajzi, Isten megalkotta keretben itt élünk mi, ez a hazánk. Kárpát Hazának nevezem e természetes tájat, az új általunk is megteremtendő Európának jellegzetes észét, s felejteni szeretném a gondokat, melyek talán a tizenkilencedik század óta szerencsétlenül terhelnek.
Itt élünk tehát ezer év óta, ahol a keletről beáramló magyar törzsek országot alapítottak. Országot nemcsak maguknak, hanem a már itt élőknek és a később érkezőknek is. Miként egy szlovák nyelvű gimnáziumi tankönyv írja: „895-ben megjelentek a magyarok, és ahol több ezer éven keresztül nem sikerült a legkülönbözőbb népeknek (szarmatáknak, gepidáknak, gótoknak morváknak stb.) birodalmat alapítaniok, megteremtették az azóta is élő ezer éves országot.”
Ide, ebbe a Kárpát Hazába születtem számos honfitársammal, szlovákokkal, németekkel, horvátokkal, transzilvániakkal, hogy részese legyek a sorsuknak. Ebbe a közös létbe, ahol nemzeti etnikumhoz tartozásról neveink tanúskodnak, hasított bele a francia forradalom nemzeti öntudatot feltámasztó nacionalizmusa s vezetett 20. század mindannyiinkat sértő Versailles- (trianoni) szerződéséhez és annak következményeihez.
Eszemet már tudó gyerekként szüleim, nagyszüleim és rokonaim elbeszéléséből sötét árnyékként emlékszem Trianonra. Sok Kárpát hazai család éveket töltött 1920 után vagonokban, szülőföldjéről elüldözve, a megcsonkolt föld szűkebb határai között. Tanáraim, akiknek nagy része a felvidéki cipszer földről menekült, sokat meséltek az összetartó erőről, mely bennük is, szászokban a szülőföld iránti ragaszkodást kinevelte.
Temérdek időnek kellett aztán eltelnie, míg érettségünk, eszünk és történelmi ismereteink megmagyarázhatatlan világtörténelmi kérdéseket tálalt elénk. Be kellett következnie annak, amire a logika, az ésszerűség évtizedekig adós maradt felelettel: melyik a nemzetközi közjognak a tovább már nem osztható egysége, a nép, milyen önálló államiságra jogosult? Sokszor gondolkodtam a hegyi törököknek nevezett kurdokra, meg a katalánokra vagy a baszkokra. Folytathatnám a sort, de számomra „csehszlovák” nép, melyet Masaryk Tamás, Wilson amerikai elnök barátja talált ki, éppoly megmagyarázhatatlan volt Ma már tudjuk: cseh és szlovák nép létezik, s a mesterségesen összetákolt Jugoszlávia ismét népelemeire oszlott.
Tudtam és azóta is vallom, hogy a haza, mely minket is befogadott, ezer éven keresztül engedelmeskedett a szentistváni igazságnak: „mert az egynyelvű és szokású ország gyenge és esendő”. Így élt békésen ezer esztendőn keresztül sokféle nép, itt a Kárpát Hazában.
Családilag mélységesen érintett lévén országrészeink elszakadása okozta kérdésekben már régóta csak a Kárpát hazai megbékélésben hiszek. Hiszek abban, hogy az ezeréves közös múlt, a történelem a Kárpátok gyűrűjében sorsközösséget alakított ki. Szokásaink közösek. Népdalaink, építészetünk a közös múlt emlékét őrzik. Költőink (Zrínyi, Petőfi, Országh-Hviezdoslav) egymástól tanultak, több az összekötő, mint szétválasztó elem. Természetesen az együttlét hibátlan sohasem volt. Mint ahogy még egy családban sem élnek az emberek felhőtlen nyugalomban.
Nemrég együtt jártuk Révkomárom utcáit, tereit. Jólesően vettük észre, hogy itt ma a múlt kitörülhetetlenül van jelen, van Klapka tér és Jókai emlékmű. Bejártuk a legutóbbi városépítészeti eredményeket, a Selye János Egyetem udvarát, s az Európa Udvart. Tervezete Litomericzky Nándor magyar és Peter Varga szlovák építész! Átmentünk a Vatikánt szimbolizáló toronyépület kapuzatán melyet égy méteres szentkorona díszíti. Csakúgy, mint a pozsonyi dóm tornyát Máris Terézia óta aranyozott változatban. Tudjuk, Pozsonyban a június a koronázás hónapja, amikor István király koronájának replikájával eljátszzák a koronázási ceremóniát. A Szent Korona az övék is – ezer év óta.
Gyűjtöm a Szent Istvánról készült oltárképeket. Szerte a Kárpát Hazában ott vannak a szent királyt megörökítő képek, melyeken a koronában szimbolizált országot felajánlja a Boldogasszonynak. Telkin 1805-tól a németek pénzén épült templomban, vagy Pusztinán, a gyimesi csángók szép templomában.
Bátran mondhatom: ez a Korona tartotta össze és tartja ma is ezt a Kárpát Hazát!
Gondjaink itt a földrajzi egységben közösek, csak ezzel az összetartozás érzésével léphetünk át a Haza, a közös Haza újabb évezredébe.

Forrás: http://epiteszforum.hu/karpat-hon-egy-epitesz-politikai-epizodszerepei