1992-ben a Vigília interjút közölt Bálint Lajos gyulafehérvári érsekkel. Az alábbi részlet fontos üzenet az erdélyiek közötti együttélés lehetőségéről és szükségességéről.

Vigília: Sok szó esik ma a kisebbségek helyzetéről szerte a világon, itt Romániában is. Mint a félmillió kisebbségi sorsban élő magyar katolikusok főpásztora, hogyan látja Érsek úr a kisebbségek jövőjét Romániában?

Bálint érsek: Az előbb már szóltam a reménykedéssel várt, boldogabb jövőről. Ez csak úgy valósulhat meg, ha románok, magyarok és más nemzetiségűek közösen fejlődnek kultúrájukban, társadalmi életükben, emberi életmódjukban, erkölcseikben egyaránt, egymást támogatva, segítve, nem pedig egymás ellen hadakozva. Ha azonban ezt nem sikerül megvalósítani, akkor a magyarságra – nem először a történelemben – ismét keserű sors vár. Hármas veszély fenyegethet bennünket. A kisebbségek elsorvasztásának első módját csángósításnak nevezhetném. A csángó-magyarok sorsa intő példa lehet számunkra is. Egy népcsoport erőszakos beolvasztásának leghatásosabb módja, ha megfosztjuk őket papjaiktól, tanítóiktól, kihalásra ítéljük az anyanyelvi kultúrát, a műveltséget, azt az értelmiségi, vezető réteget, amely megtarthatná őket kulturális azonosságukban, nemzeti öntudatukban.

A második formára talán éppen a Romániából kitelepülő németek mutatnak példát. Említettem, hogy Erdély mindig befogadó ország volt. Most a menekülők országává lett. A németség hét évszázada élt ezen a földön, s most tízezrével hagyják el az országot. Számuk még tíz éve is kétszázezer körül mozgott, most már csak mindössze harmincezren vannak. Akad olyan – valaha tiszta német nyelvű – falu, amelyben egyetlen német család sem marad már, az utolsók most indulnak neki Németországnak, mindenüket hátrahagyva. Hatalmas kulturális és művészeti kincsek maradnak így gazdátlanul. A német kormány és a német püspöki kar támogatásából most hoznak létre egy gyűjteményt a temesvári püspöki palotában, a gazdátlanul maradt szász és sváb templomok műkincseiből. De itt nemcsak a tárgyakról van szó, hanem arról az értékes kultúráról, amely egész Romániának az életét gazdagabbá tette a századok során.

A harmadik veszélyre gondolni sem szeretnék – bármilyen fájdalmas figyelmeztetésként hordozzuk is az 1786-os, az 1848-as, 1944-es és az 1990 márciusi szörnyű események emlékét.

[Forrás és egyben a teljes interjú szövege ide kattintva érhető el.]