„Nem titkolom őszinte rokonszenvemet a délszláv népek – szerbek, horvátok, szlovének – iránt. Egyéni viszonzása ez csupán annak az alig rejtegethető kollektív rokonszenvnek, melyet a délszlávok minden törzse, talán leginkább a szerbek, a magyar szellem megnyilatkozásai, elsősorban népi zenénk iránt minden más idegen népnél elemibb erejű természetességgel tanúsítanak. Elképzelhető-e, hogy sorsszerű ellenségünk lehessen egy nép, amely ennyire szívébe fogadja a magyar egyéniség legösztönösebb szellemi megnyilatkozását, népdalunkat?

Sokat tűnődtem, füstölögtem magamban a délszláv-magyar kérdésen. Nem mai konjunktúra ez az én délszláv tájékozódásom. 1930-ban megjelent Nemzeti Radikalizmus című politikai programkönyvemben már a magyar külpolitika egyik legfőbb feladatának hangoztattam a magyar-szerb-horvát kiegyezés és együttműködés megvalósítását…

Azóta is szüntelenül érdekel, foglalkoztat, izgat a délszláv-magyar kérdés.

Volt idő, amikor látván szerb szomszédjaink nagyhatalmi ábrándjait, igényeit, nyilvánvaló nagyzolásait Csonkamagyarországgal és az elszakított magyar kisebbségekkel szemben tanúsított rideg, sőt ellenséges magatartását, ugyanakkor érthetetlen alkalmazkodásukat a prágai kisantantvezénylethez, azt gondoltam: olyan nép ez, amelyet a maga természetes medrébe visszaszorítani csak erőszakkal lehet. Ki kell hát lesni a jó alkalmat, és meg kell őket verni mindenáron, a magyar-délszláv kérdést csak ez döntheti el. Utóbb rájöttem – nagyon számottevő délszláv vélemények is ebbe az irányba tereltek -, hogy egy magyar-délszláv mérkőzés hasonlítana egy eldöntetlen bajvíváshoz, az egymást legyőzni nem tudó hősöknek idejében kellene megtámadniok egymást. Magyarország belátható időn belül nem lehet többé nagyhatalom önmagában, Jugoszlávia még kevésbé… Mindkét oldalon elemi erejű szükség tehát a kölcsönös kiegyensúlyozás, megértés, összefogás. Magyarok és délszlávok együtt a maguk hatalmas és szinte hasonlíthatatlan katonai értékük révén eldönthetnék egész Délkelet-Európa sorsát.

Semmi kétség nem lehet afelől, hogy a magyarok és délszlávok együtt szilárd és diadalmas dunai nagyhatalom, politikailag és katonailag egyaránt. Olyan erejű, amilyen az osztrákmagyar monarchia sosem volt.

Talán még mindmáig nem késő kölcsönösen levonni a tévedések következtetéseit…”

Helyünk és sorsunk Európában című könyvének nyitányában ezekkel a reménykedő sorokkal tekint a jövőbe Bajcsy-Zsilinszky Endre 1941 tavaszán. Könyvét az 1940 decemberében megkötött magyar jugoszláv örök baráti szerződés ideje táján fejezte be, s a szerződés ratifikálása idején végezte rajta a nyomdai simításokat.

Április 2-án német csapatok vonulnak Magyarországon Jugoszlávia ellen. Teleki Pál miniszterelnök az örök barátsági szerződés nevében öngyilkossággal tiltakozik a nácikhoz csatlakozó magyar uralkodó körök döntése ellen.

Olvasható mindez Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában című könyvében, ami elektronikusan is elérhető a http://mek.oszk.hu/03300/03393/03393.pdf címen.