Szent István napja ünnep az egész Kárpát-medencében. Nyilván elsősorban, de nem kizárólagosan a magyarok ünnepe. Hogy mit jelent számunkra első szent királyunk öröksége, azt olykor a külhoni magyarság jobban átérzi, mint az anyaországban élők.

Ünnepi szentmise volt a baranyai Nagybodolyán is. A homíliát Almási Róbert, a Diakovár-Eszéki Főegyházmegye magyar referense egy kérdéssel kezdte: „Hol vagyok otthon?” Mint mondta, az embernek szüksége van egy helyre, ahol ismeri önmagát és környezetét, ahol otthonosan mozog a nyelvben, a kultúrában és a hagyományokban. Emlékeztetek arra, hogy ez sajnos nem mindenkinek adatt meg. Az a magyar, akit szülőföldjén betolakodott idegennek tartanak, az anyaországban pedig leszlovákoznak, nem találja a helyét. Még jó, ha lokálpatrióta lesz, és azt mondja: Léván vagyok otthon, Selmecbányán, Érsekújvárott vagy épp a baranyai háromszög falvaiban stb.

A szónok egy másik dimenzióban beszélt az otthonról. A sziklára épített házról szóló példabeszéd lényege, hogy mi marad meg akkor, amikor a vihar elvonul. Szent István király számára Krisztus volt az a szikla, amelyre népe életét építette. Ennek jegyében szervezte meg az egyházi életet, templomokat építtetett, törvényeket alkotott.

A fiának adott Intelmek nekünk is szólnak. A keresztény örökségre való büszkeség önmagában nem elegendő – hangsúlyozta a szónok. A hit valódisága a hétköznapokban mutatkozik meg: abban, ahogyan házastársunkkal, gyermekeinkkel és embertársainkkal bánunk; abban, hogy képesek vagyunk-e megbocsátani, igazat mondani, alázatosnak és szelídnek lenni.

Az Intelmekből kiemelte: az uralkodónak erősnek, alázatosnak, mértékletesnek, szelídnek és becsületesnek kell lennie. „Az államépítés első helye az emberi szív”. A család békéje a szív békéjével kezdődik, a közösségek közötti békét pedig olyan emberek képesek megteremteni, akik készek a kiengesztelődésre és a megbocsátásra. XIV. Leó pápa szerint a béke nem magától születik meg, hanem mindennapi döntéseinkkel kell építenünk. Talán nem tudjuk megállítani a világ háborúit, de meg tudjuk állítani a veszekedést, meg tudjuk tenni a kiengesztelődés felé vezető lépést, és meg tudunk bocsátani. Ezek a mi köveink. Ezekből épül a ház, ezekből épül a közösség, és ezekből épül közöttünk Isten országa” – fogalmazott. „Minden nemzedéknek újra fel kell építenie azt, amit örökségként kapott” – mondta a szónok. A Szent István-i örökségről szólva a szónok hangsúlyozta: az örökség nem múzeumi tárgy, hanem felelősség. Ezért minden nemzedéknek fel kell tennie a kérdést: „Mit adsz tovább?” A gyermekeknek és a fiataloknak nem csupán anyagi javakat kell örökül hagynunk, hanem hitet, anyanyelvet, hagyományt, becsületet, közösséget és békét is.

Különösen fontos ez a horvátországi magyar közösségek számára. A keresztény identitás nem falat épít, hanem hidat – mondta Almási Róbert. Aki ismeri és becsüli saját gyökereit, annak van ereje ahhoz is, hogy kezet nyújtson másoknak.

„Milyen szép lenne, ha gyermekeink és unokáink egy napon azt mondhatnák: itt vagyok otthon. Tudják, honnan jönnek, ismerik őseik hitét, szeretik anyanyelvüket, ismerik Szent István örökségét, és tudnak magyarul imádkozni, miközben békében élnek azokkal, akik mellettük más nyelvet beszélnek, más hagyományban élnek és más történelmi tapasztalatot hordoznak” – zárta homíliáját Almási Róbert.

A Nagybodolyán elhangzott szentbeszédet a Magyar Kurir cikke alapján ismertette Surján László.