Üzenet a román értelmiségnek

Ez a nyilatkozat 1990. február 7-én jelet meg a Magyar Nemzetben. Mint palack posta elmerült a magyar-román közeledési próbálkozások tengerében. Amint Pomogáts Béla írja (Kisebbségkutatás – 2011. 1.szám) érdemi válasz nem érkezett. Mégse feledjük el, egyrészt mint annak bizonyítékát, hogy a világos érvelés nem elég az érzelmek ellen, másrészt mint annak dokumentumát, hogy a rendszerváltás hajnalán még nem esett szét teljesen szekértáboraira a hazai értelmiség.

Magyarok és románok évszázadok óta élnek együtt a történelemben, és közös történelmük talán legnagyobb tanulsága éppen abban van, hogy mindkét nép számára mindig a kölcsönös megértés és az együttműködés hozta meg a felemelkedést, és a nemzeti viszálykodás okozta a vereségeket. Most, hogy Románia forradalma győzelmet aratott, és kivívta egész Európa megbecsülését, új távlatok nyíltak a magyar és a román nép, és ezzel a két értelmiség együttműködése előtt. A történelem ismét arra szólítja a magyart és a románt, hogy szót értsen egymással és összefogjon, hiszen mi vagyunk az a két kelet-közép-európai nemzet, amely vérét áldozta a szabadságért: a magyar 1956-ban, a román 1989-ben, és így megkezdte és befejezte a régió történelmi átalakítását, annak jegyében, hogy a Baltikum és a Balkán között élő népek ismét visszatérjenek Európa nemzetei közé.

Ennek a történelmi visszatérésnek lehet most tevékeny része a magyar és a román nép, amely együtt könnyebben jut el Európához, mint külön. Európa szilárd emberi jogrendet jelent, nemcsak kultúrájának hagyományai szerint, hanem azoknak az egyezményeknek a szellemében is, amelyek az Egyesült Nemzetek alapokmánya és a helsinki egyezségokmány rendelkezései szerint szabályozzák az európai együttélés normáit és meghatározzák értékeit. A magyar és a román nép jövőbeli együttműködésének is ezekhez a normákhoz és értékekhez kell igazodnia.

A magyar és a román népnek többé nem szabad egymással küzdenie és versengenie. Hallgassunk arra, amit Avram Iancu üzen a múltból: „a magyar sem ma, sem a jövőben nem beszélhet a román nélkül, sem a román a magyar nélkül”, és hallgassuk meg Kossuth Lajost, aki hitet tett amellett, hogy a magyarnak és a románnak a „testvéries egyesülésben van boldogabb jövője”.

Ez a boldogabb jövő még várat magára: közösen kell megépítenünk azt az utat, amely hozzá vezet. A Ceausescu nevével jelzett zsarnokság erőszakos és aljas eszközöket használt fel annak érdekében, hogy a magyar és a román nép sohase tudjon összefogni egymással: az eszközöknek ehhez a dicstelen tárához tartoztak a nagyromán sovinizmus és idegengyűlölet felkeltésére, illetve az erdélyi magyarság nemzeti identitásának lerombolására irányuló mesterkedések.

Egész Európa szerencséjének mondhatjuk, hogy ezek a tervek kudarcot vallottak, és Románia egész népe: románok és magyarok együtt keltek fel a közös szabadság kivívására. Ebben a közös szabadságban az erdélyi magyarságnak nemcsak egyénenként, hanem etnikai, történelmi és kulturális közösségként is részesülnie kell. Ezt írják elő mind az 1918-as gyulafehérvári román nemzeti gyűlés határozatai, mind az 1975-ös helsinki egyezségokmány rendelkezései: mindkét történelmi dokumentum az önrendelkezési jog alapján kívánja szabályozni a népek együttélését. Következésképp gondoskodni kell arról, hogy az erdélyi magyarság maga rendelkezzék intézményei felett, anyanyelve érvényesüljön az állami és társadalmi élet minden területén, és saját iskoláiban, művelődési intézményeiben ápolhassa kultúráját. Emlékezzünk Balcescu 1849 nyarán kinyilvánított politikai hitvallására: „Az egyéni szabadság nem elegendő: a nemzeteknek nemzeti szabadság kell.”

Nehéz gonddal mondjuk el mindezt, minthogy olyan híreket kapunk Romániából, amelyek szerint országos és helyi politikai erők ma is kétségbe vonják az ott élő magyarok jogait.

Egyszersmind iskolái visszaszerzését is akadályozzák azok, akik a győztes romániai forradalom után is a zsarnoki rendszerben emelt korlátokat akarják fenntartani. Holott a román nép jogai sem lesznek teljesebbek azáltal, hogy nem érvényesülhetnek a nemzeti kisebbségek jogai. Igen fontos volna, hogy a román értelmiség egészében álljon ki e kisebbségi jogok szabad érvényesülése mellett, és ne hagyja megtéveszteni magát azoktól, akik a zsarnokság kegyelme folytán megszerzett privilégiumaikat próbálják most a román nemzeti szuverenitás bajnokainak álarcában megvédem.

Nehéz gondokkal eltelten küldjük testvéri üdvözletünket a román értelmiségnek, mégis reménységgel, minthogy a szabadság eszménye és az európai értékek vállalása összeköt minket. A magyar társadalom a két nép átérzett közös érdekeinek adott hangot, midőn szolidaritást vállalt a zsarnokság elől menekülőkkel és most a romániai forradalommal.

Forradalmaink: 1956 és 1989 összekötnek minket. E két történelmi évszám között egy emberöltő telt el, népeink közös történetének egy igen nehéz szakasza. Sok mindent újra kell kezdenünk, s ennek során a múltat is be kell vallanunk: a közös múltat, s mindkettőnk saját múltját. Ebben az újrakezdésben hallgassunk Avram Iancu, Nicolae Balcescu, Kossuth Lajos vagy a magyarországi románok érdekeit ezelőtt száz esztendővel az Országgyűlésen képviselő Mocsáry Lajos tanácsaira. Annak a szabadságnak az üzenetét tolmácsolják, amely egyetemes és oszthatatlan, és ezért minden nemzet és minden nemzeti kisebbség jogos birtoka.

Javasoljuk, hogy közös dolgaink megbeszélésére és közös jövőnk érdekében kezdődjék párbeszéd a magyar és a román értelmiség között: erre a párbeszédre minél előbb — egy-egy magyar és román városban — sort kell kerítenünk. Találkozásunknak és eszmecserénknek lesz a küldetése, hogy valóra váltsa azokat a közös reményeket, amelyek jegyében új lapot kezdhetünk népeink közös történetében.

ALBERT GÁBOR, a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület titkára;
BAKA ANDRÁS, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke;
BEKE GYÖRGY író;
BENDA KÁLMÁN, a Kárpátaljai Kör elnöke;
CSEPELLA IMRE, az Erdélyi Szövetség üv. elnöke;
CZENTHE MIKLÓS, Rákóczi Szövetség;
DURA LÁSZLÓ, a Szószóló felelős szerkesztője;
GÖNCZ ÁRPÁD, a Magyar Írószövetség elnöke;
HEGEDŐS B. ANDRÁS, a Történelmi Igazságtétel Bizottság titkára;
KIPKE TAMÁS, az Új Ember szerkesztője;
KUN FERENC Rákóczi Szövetség;
LÁNG GUSZTÁV, főiskolai tanár;
LUKÁCS LÁSZLÓ, a Vigília főszerkesztője;
NAGY-BALÓ ANDRÁS tanár;
NAGY-BALÓ CSABA tanár;
NÉMETH GÉZA ref. lelkész;
ŐSZI ISTVÁN politológus;

POMOGÁTS BÉLA, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének társelnöke;
REMÉNYI JÓZSEF TAMÁS, a Magyar Napló főszerkesztője;
RÓNAY LÁSZLÓ, a Vigília főmunkatársa;
SELMECZI ELEK Rákóczi Szövetség;
SZAKÁLY FERENC, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára;
SZOKAI IMRE, a Tiszatáj rovatvezetője;
TÓTH ATTILA, a TUDOSZ szóvivője;
VÁSÁRHELYI MIKLÓS, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke;
ZALA TAMÁS, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnökségi tagja;
ZIMÁNYI TIBOR, a Recski Szövetség Elnöke